A háború második évében, 1916-ban már fogyóban voltak a cukorkészletek, így annak pótlásáról gondoskodnia kellett (volna) a központi hatalmak kormányainak. A cukorgyáraknak azonban a jóval olcsóbb, ámde sokkal édesebb, szintetikus úton előállítható szacharin meglehetős konkurenciát jelentett volna.
Élelmiszert rejteget a székesfehérvári rekviráló bizottság papi tagja, visszaéléseket követ el a rekvirálást szervező Szatmár megyei alispán – kis hírek 1917 januárjából, a hatósági lefoglalások időszakából. Ezek közvetve arra is utalnak, hogy a háborúban a társadalom életét egyre inkább befolyásoló intézkedések végrehajtása nem volt problémamentes.
A Nagy Háborúban megszűnt hír lenni, ha egy közkatona meghalt. A tisztek halálhírét hosszabb-rövidebb formában közölték ugyan a lapok, de a háború előrehaladtával fordult a kocka: jóval nagyobb teret kaptak a napi sajtóban a hátországban elhunytakról szóló gyászhírek.
Az étkezés, élelmiszerellátás kifogyhatatlan tárháza volt a háborús évek panaszainak – az újságok hasábjain is. Ezen belül a Pesti Napló, tekintettel az elittől az alsó középosztályig terjedő olvasóközönségére, előszeretettel foglalkozott a vendéglői étkezés ellehetetlenülésével.
„Hogy várható valamely tömegtől nem mondjuk lelkesedés, hanem a kitartásnak, az önfegyelmezésnek a legkisebb mértéke, amikor ideje javarészét, türelmét megemésztően, idegeit megőrlően a legszükségesebb élelmiszerek bevásárlására kénytelen pazarolni, nagyon gyakran: hiába.”
A honlapon többször írtunk már a háború okozta élelmiszerhiányról, ahogy azt is nem egyszer taglaltuk, hogy milyen étrendbeli változásokat eredményezett a hústalan napok bevezetése 1915 nyarától. A Pesti Hírlap rövid híre érdekes adalékra világít rá ezzel kapcsolatban: a férfi és a női munka közötti különbségre.
Az I. világháború sokat tett a nők emancipációjáért, mindenekelőtt azzal, hogy kikényszerítette a nők tömeges munkába állítását, amelynek eredményeképpen a nőkre egyenlő(bb) félként tekint(het)ett a társadalom.
