A Nagy Háborúban megszűnt hír lenni, ha egy közkatona meghalt. A tisztek halálhírét hosszabb-rövidebb formában közölték ugyan a lapok, de a háború előrehaladtával fordult a kocka: jóval nagyobb teret kaptak a napi sajtóban a hátországban elhunytakról szóló gyászhírek. Így értesülhetett arról a magyar olvasó, hogy 1916 őszén meghalt a dán margarinkirály, Mönstedt János is. Igaz, a hír egy kicsit megkésett, két héttel a szomorú esemény után jelent meg magyarul, és a nevet sem igazán sikerült leírni, hiszen helyesen Rasmus Otto Mønstedről volt szó.
Mønsted pályája tipikus 19. századi karriertörténet, a „tőkecsinálás” klasszikus útját járta. Előbb a kereskedelemben próbálkozott, sikerrel. Az 1870-es évek második felében már világszerte szállította a dán vajat az erre alkalmas, hermetikusan záródó konténerekben. A következő évtizedben már ráérzett a gyártás – és a margarin – ízére is. Nemcsak Dániában, de az addigi exportcélpontnak számító Nagy-Britanniában is épített margaringyárat, kettőt is. Az OMA margarin, amely az 1909-es névváltás („Otto Mønsted Aarhus”) után vált a termék névjegyévé, ma is ismert márka.
A margarin megjelenése természetesen háborúskodást hozott a vajtermelők és margaringyártók között. Igyekeztek például meggátolni, hogy a margarint vajhoz hasonló színűvé alakítsák, ezzel is megkülönböztetve a két terméket. A margarin ekkor még új jelenségnek számított, a szabadalmát csak 1869-ben védette le a francia vegyész, Hippolyte Mège-Mouriès. Az ő margarinja még marhazsír és növényi olajok elegyéből készült, és kísérleteiben szerencsésen találkozott a társadalmi szükséglet a kormányzati törekvésekkel. Mège-Mouriès ugyanis egy olyan vajpótlékban gondolkodott, amely tömegfogyasztásra alkalmas, így egyszerre állítható elő olcsón és nagy tételben, másrészt kellően tartós ahhoz, hogy például a francia flotta élelmezését is segítse. Az 1860-as évek végén még kormánykitüntetést kapott találmányáért, ám 1871-ben (hol volt ekkor már a díjat adományozó III. Napóleon?) eladta a szabadalmat Dániába. Ám azt nem Mønsted vette meg, hanem egy másik dán tejben-vajban utazó nagytőkés, a Mønstednél 33 évvel idősebb Antoon Jurgens, akinek vállalkozása ma az Unileverben él tovább.
Mønsted tehát csak az egyik legnagyobb volt, és Dánián belül is akadt más jelölt a margarinkirály címre. Ám kétségtelenül az egyik leggazdagabb dán vállalkozóvá nőtte ki magát, aki nemzetközi szinten is jelentős figurává tudott válni. Ezzel együtt a helyi közélet is érdekelte. A vállalat székhelyén, Aarhusban egy rövid ideig a városi képviselőtestületnek is a tagja lett, és szerepet vállalt a városfejlesztésben is: közreműködött a városi telefontársaság megalapításában, jelentős adományokkal támogatta a városi színházat.
Az Est szerint ipari munkások intézményeire hagyta a 72 milliós vagyonát, ami kissé távol áll az igazságtól. Az Otto Mønsted Alapítvány profilja szerint ugyanis nem munkásokat, hanem vállalkozásokat támogatott. Vállalata is tovább működött – és bár az oroszországi forradalom miatt jelentős veszteségeket is elszenvedett, emiatt már nem Otto Mønsted feje fájt.

Felhasznált irodalom:
Meghalt a dán margarinkirály =Az Est 1916. szeptember 23.
Kurt Pedersen , Peter Sørensen & : Otto Mønsted and the early margarine industry: Alliance capitalism a century ago. Scandinavian Economic History Review 2011. december, 57-71.

Készítette: Takács Róbert