Amennyire véletlenszerű eseménynek tűnhetett az első világháború kirobbanása 1914 nyarán, annyira újszerű volt a rákövetkező évek háborúja. Az eredmény: négy hosszú év állóháború nyugaton, a cári birodalom hatalmas területeinek megszállása keleten, szögesdrót-labirintusok az Isonzótól Gallipoliig, Palesztinától Mezopotámiáig és Örményországig, hadjáratok Afrikában és Kínában. Az egész világra kiterjedt háborút már vívtak európai hatalmak kis létszámú hadseregei korábban is, világháborút – amelyben a Föld minden részéről milliók mentek a frontra, ahol addig elképzelhetetlen mértékben gépesített, iparosított gyilkolás várt rájuk, és aminek a végén birodalmak omlottak össze, forradalmak söpörték el a monarchiákat – még soha.
Az első világháború azonban nem csak a hadszíntéren, hanem a hátországban, az egész társadalomban gyökeres változásokat hozott. Új munkaszervezés, a férfiak helyét a gyárakban és a földeken átvevő nők egyenjogúsága, a parasztkatonák földéhségét kielégíteni szándékozó földreformok, az állam gazdasági beavatkozása (pl. jegyrendszer, a termelés és elosztás ellenőrzése), kiterjedt szociálpolitika (pl. a besorozottak hozzátartozóinak nyújtott juttatások, a rokkant- és árvagondozás), az erőszak kultuszának politikai szerepe, az avantgárd művészi kifejezésmód, sok minden más mellett, szorosan kötődik a háborúhoz. Ennek ellenére a háború és főként a hozzá köthető társadalmi átalakulás, a rövid huszadik század kezdetének emlékezetét máig beárnyékolja a rákövetkező, még szörnyűbb háborút és diktatúrákat hozó időszak, miközben fontos, a háborúval szorosan összefüggő események, például Trianon attól szinte teljesen elszakítva állnak az emlékezetben.
A századik évforduló nem csupán a szokványos emlékezésre ad lehetőséget. Csaták, hősök, áldozatok, a front szörnyűségei és visszatekintve kérészéletű dicsősége mellett az Európa társadalmait a következő évtizedekben meghatározó fejleményeket is érdemes számba venni – minél közelebb mindennapjainkhoz. Száz év hosszú idő, ilyen távolságból már nem könnyű életre kelteni családok, közösségek emlékezetét, de talán nem is reménytelen. Ahol pedig már nem találunk nyomokat, ott lehetőség adódik arra, hogy kevesebb kötöttséggel magunk fogalmazzunk meg valamit a világháborúról. Ki-ki a maga eszközeivel, művészien vagy prózaian. A Politikatörténeti Intézet által létrehozott Hadszíntér és hátország honlap, és a hozzá kapcsolódó rendezvények ehhez szeretnének hozzájárulni. Nem csak megszólítva az olvasókat, hanem aktív közreműködésüket is kérve.