1918 júliusára a közlekedési helyzet katasztrofálissá vált Budapesten. Az omnibuszok forgalmát már korábban korlátozták, a villamosbalesetek száma elképesztő mértékűre emelkedett a magyar fővárosban. Ennek oka (részben) az volt, hogy a villamos vált a fő közlekedési eszközzé.
A budapesti tömegközlekedés teljesen átalakult a háború hatására. A korábban kedvelt omnibuszok jóformán teljesen eltűntek – bár a városi hatóságok először nem merték megszüntetni ezt a kedvelt közlekedési formát, inkább csak korlátozták a lóval vontatott kocsik közlekedését.
1917. október 20-án megálltak a villamosok Budapesten, de a megszokottól eltérően nem a túlzsúfoltságból eredő akadály vagy baleset, és nem is az egyre romló műszaki állapotú kocsik miatt – aznap jól szervezett tiltakozásra került sor. „Szombaton este pontban 7 órakor megállott a főváros vérkeringése:
Baleset a villamoson, Villamos karambol, Gyilkolt a villamos, Gázol a villamos, A véres kerekek, A villamosnak nincs munkaszünete – jellemző újságcikk-címek a Népszava 1916. júliusi számainak kis „színes” hírei közül.
Már a háború elején megjelentek az első nők a villamoskalauzok között, majd egy évvel később már tömegesen alkalmazták őket ebben a munkakörben. Az újságokban ekkor kezdtek cikkezni a kérdésről: állhat-e a teljes munkaidőben, akár 12 órát meghaladóan egy (női!) kalauz?
„Éjjel az omnibusz tetején, emlékszel kicsikém, de csuda volt. Lent nyikorogtak a kerekek, s felettünk nevetett a telihold.” – szólt Zerkovitz Bélának, az 1910-es évek legnépszerűbb dalszerzőjének egyik slágere. Az omnibuszok, azaz a ló vontatta tömegközlekedési eszközök 1915-ben már több mint nyolcvan éve járták Buda és Pest
A főváros közlekedési lehetőségeit a 19. század végén az akkor már elavultnak számító lóvasút még mindig markánsan meghatározta. Ugyan már az 1880-as évek elején voltak próbálkozások egy, „a várost és környékét felölelő közúti vaspályahálózat kiépítésére”
