Címke: közlekedés

Le a villamosról!

A budapesti tömegközlekedés teljesen átalakult a háború hatására. A korábban kedvelt omnibuszok jóformán teljesen eltűntek – bár a városi hatóságok először nem merték megszüntetni ezt a kedvelt közlekedési formát, inkább csak korlátozták a lóval vontatott kocsik közlekedését.

Új főpolgármester és új fővárosi polgármester, de mi lesz az omnibusszal?

1906 óta töltötte be a polgármesteri posztot (az érdemi városirányítói tisztséget) Bárczy István. Tizenkét év múlva, 1918-ban az elsősorban protokolláris, kinevezési, illetve felügyeleti joggal rendelkező főpolgármesteri tisztségre választották meg őt óriási többséggel a fővárosi törvényhatósági bizottságban. A „futottak még” jelöltek között volt Springer Ferenc,

Hajókatasztrófa száz éve: 64 haltak meg a Dunán

Egy évvel azután, hogy a Zrínyi és a Viktória nevű hajók összeütköztek és 148 ember életét vesztette, a Dunagőzhajózási Társaság másik két hajója, a Drina és a Sophie is összeütközött 1918. április 7-én. A Drina egy része a víz alá merült, sokan bent rekedtek a félig elsüllyedt hajótestben, így vesztették életüket.

Közbeszerzések

A magyar gazdasági elit terveiben komoly szerepet szánt az Oszmán Birodalomnak. Bár a lehetőségek nagyobb részét a német érdekeltségek kapták, számos olyan piaci rés volt, ahol a magyarországi vállalkozások vagy intézmények rúghattak labdába. Ennek tükrében talán nem is volt igazán elkeseredett a Pesti Napló

Miért felel a közlekedési vállalat?

Noha a budapesti tömegközlekedés néhány fontos újdonsággal is szolgált a háború idején, a Pesti Naplóból kibontakozó általános kép inkább negatív volt. A kalauznők jelentette sokk mellett a szolgáltatás romló színvonala, betartatlan menetrend, leromló járművek uralták a lap híreit.