Az első világháború alatt az élelmiszerhiány addig soha nem látott méreteket öltött. Michael Schmidt-Klingenberg szerint a háború alatt 700 ezer ember halt meg alultápláltság miatt az antant blokádja által sújtott német birodalomban. A hiányt többek között „pótszerekkel” kívánta orvosolni Berlin,
Újpesten az I. világháború idején már többször robbant ki spontán tüntetés, 1916 októberében például a rossz helyi ellátás miatt a piacon vásárló asszonyok kövekkel dobálták meg a polgármesteri hivatal épületét, szidalmazták a város vezetőjét, sőt a polgármester házának ablakait is betörték.
Egy kalandor pályafutása ívelt fel 1918 elején: az 1848-ban Magyarországra támadó Windisch-Graetz herceg unokája, Windischgrätz Lajos a közélelmezésért lett felelős a Wekerle-kormányban. Élete során botrány botrányt követett: „Lala herceg” zavaros ügyeit a romlott krumpli eladásától a frankhamisítási ügyön át a Gestapóval való feltételezett együttműködésig sorolhatjuk.
1918 januárjában királyi elhatározásból két vagon hántolatlan rizst kapott a főváros – nem, nem az osztrák birodalomfél tartalékait juttatták el a budapesti lakossághoz, a rizs az Olaszországban szerzett hadizsákmány része volt.
A rizst a századelő konyhájában leginkább levesbetétként használták (akár a húslevesben is), illetve a gyerekek reggeli menüjének volt része, rizskása formájában.
1914 júliusában, még mielőtt a tényleges harcok elkezdődtek volna, már inflációról számolt be a sajtó. Először emelkedtek az élelmiszerárak, majd eltűntek az importból származó ínyencségek, mint a narancs és a citrom, utána a meglévő hazai készletek is fogyni kezdtek.
„Vannak emberek, akiket bármikor be lehet csapni, és időnként minden embert be lehet csapni, de mindig minden embert nem lehet becsapni” – mondta Abraham Lincoln, az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Ha ezt a szállóigévé vált kijelentését a rákosszentmihályi vasútállomáson 1917-re állandósult viszonyokra alkalmaznánk, az így hangozna:
„A háború alatt igazolódott be leginkább az, hogy a háborús nyomorúság mellett is a fogyasztók szövetkezései azok, amelyek a háborús közélelmezés ügyeit a leglelkiismeretesebben intézik. Az egész élelmiszerpiac hemzseg a visszaélésektől. Csak a modern szövetkezetek azok, amelyek itt is elszigetelten állanak és puritán becsületességgel törekednek arra, hogy a fogyasztók érdekeit nem hangzatos jelszavakkal, hanem tényleg megvédelmezzék.”
