1918 júliusában és augusztusában a közellátás olyannyira romlott, az alapvető élelmiszerek hiánya oly mértékben fokozódott, hogy több vidéki településen is zavargásokra került sor. Döntően a sorban álló vagy még sorban sem álló (mivel nem volt miért várniuk) nők tüntetései, akciói keltettek pánikot a helyi vezetőkben. A legnagyobb felháborodás Cegléden tört ki, nemcsak azért, mert elfogyott a zsír, hanem mert a polgármester megpróbált elbújni az asszonyok serege elől. Országos botrány lett viszont abból, hogy mit műveltek a ceglédi hatóságok az elfogott több száz asszonnyal: „Ütötték-verték, rugdosták őket. Különösen Darányi őrmester és Kerepesi rendőr ellen sok a panasz” – írta a Pesti Napló 1918 augusztusában.

„Cegléden háromszáz asszonyt tartóztattak le a csendőrök” – írta a Pesti Napló 1918. augusztus 13-án, majd „magyarázatul”, bár erre valójában nem volt magyarázat, a lap hozzátette: „a háborús nélkülözés miatt való tüntetésért”. De mit csináltak a rendőrök és a csendőrök az éhséglázadássá fajult ceglédi tüntetés után? És mit csináltak előtte a „ceglédi asszonytüntetés” résztvevői? A lap minderről ugyancsak beszámolt, ekkorra már ugyanis országos botrány lett az esetből.

Wekerle Sándor egy miniszteri osztálytanácsost is a helyszínre küldött – tette ezt a kormányfő azután, hogy az ismert újságíró, az 1917-ben parlamenti képviselővé avanzsált Fényes László felszólalt az ügyben és kérdőre vonta őt az országházban. A Fényessel vívott szópárbajban a kormányfő csőcseléknek nevezte a tüntetőket (akiket megkülönböztetett a „nép”-től), ugyanakkor kénytelen volt mégis vizsgálatot indítani. Nem a nők ellen, mert ellenük a hatóságok már saját hatáskörükben nyomoztak, hanem éppen a hatóságok felháborító eljárása miatt.

Wekerle nemcsak „lecsőcselékezte” a ceglédi asszonyokat, hanem tűrhetetlennek nevezte, hogy a városban jogtalanul inzultáltak ártatlan hatósági személyeket. Különben sem hadiasszonyok rendezték szerinte a tüntetést – ennek Fényes László ellentmondott, mire Wekerle csak annyit ismert el: azok „is”. A kormányfő végül arra jutott, hogy a zavargásokat az „ellátatlanok és a csőcselék” rendezte. A Pesti Napló beszámolója szerint a „csőcselék” szó körül „kis, szelíd vihar kavargott” az ülésteremben, ezt követően jelentette be a kormányfő, hogy miniszteri tanácsost küldött a helyszínre az ügy kivizsgálására.

 
De nézzük, mi történt, pontosabban mi történhetett Cegléden, hiszen még ugyanaz a lap sem számolt be kétszer egymás után ugyanúgy az eseményekről. Fényes László az 1918. augusztus 9-i parlamenti vitában a pár nappal előbbi eset még korábbi előzményeit is felidézte. Szerinte a „zavargást a rossz közigazgatás miatt előállott élelmiszerhiány okozta. A ceglédi hadiasszonyok már három héttel ezelőtt jártak a közélelmezési minisztériumban, mert heteken keresztül nem kapták meg liszt-, zsír- és burgonyaadagjaikat. A minisztérium azóta sem intézkedett, a helyzet nem javult. Érthető, hogy Cegléden így mindig nagyobb lett az elkeseredés.” A Pesti Napló 1918. augusztus 13-ai száma így foglalta össze a tüntetés kezdetét: amikor az asszonyok „a városi mészárszék előtt megpillantották a »Nincs zsír« jelzéssel ellátott táblát, nagy csoportba verődve a polgármesteri hivatalba mentek, hogy ott előadják panaszukat a polgármesternek.” Fényes ezt azzal egészítette ki a Parlament előtt, hogy a nők már itt, a zsírboltnál megvertek egy rendőrt és csak azután „rohantak fel” a városházára, ahol „a polgármesterrel akartak beszélni”.

Annyi bizonyos, hogy felháborodottan gyűltek össze a ceglédi polgármesteri hivatal előtt a zsírra hiába váró nők. A rendőrök hátrébb akarták szorítani őket, amikor a polgármestert követelték. A parlamentben az esetet ismertető újságíró-képviselő szerint a polgármester azonban letagadtatta magát, miközben a tüntetők előzőleg látták, hogy bement a hivatalába. Amikor a rendőrök vissza akarták szorítani a tömeget, dulakodás kezdődött, és egy asszony keze megsérült. A polgármester csak ezután jött ki hivatalából, de ekkor már nem tudta lenyugtatni az asszonyokat és azok Fényes szerint „zajongva vonultak végig a város utcáin.” Ezután ablakokat törtek be városszerte, „és inzultálták azokat a hatósági alkalmazottakat, kik velük heteken át gorombáskodtak.” A rendőrség ezután vett őrizetbe háromszáz nőt a városban.

Őket a rendőrségi fogházba vitték. Fényes szerint az asszonyok még augusztus 9-én is fogságban voltak, „míg gyermekeik otthon éheznek”. A Pesti Napló szerint háromszáz nőt tartóztattak le, és közülük kétszázat tartottak hosszabb ideig fogva. A képviselő azt kérte a miniszterelnöktől, hogy intézkedjen, és „vizsgálja meg, hogy a közigazgatás hogyan teljesítette kötelességét”. Arra is kérte Wekerlét, hogy „nyugtassa meg a közvéleményt”, és legyen gondja a fejadag kiutalására, „mert amíg a magyar állampolgár nincs ellátva a minimálissal, addig nem szabad élelmiszereinknek szövetségeseinkhez vándorolni”. Ezzel az Ausztriába és Németországba irányuló élelmiszerszállításokra utalt.

A Pesti Napló a Wekerle által elrendelt vizsgálatról így írt: „megindult a vizsgálat abban az irányban is, hogy miért tartották az asszonyokat, körülbelül kétszázat, keddtől szombatig egy dohos rendőrségi fogdába zárva és miért nem kaptak teljes huszonnégy órán keresztül enni. Annyi már bizonyos, hogy a rombolást nem az asszonyok kezdték meg, hanem a hozzájuk csatlakozó suhancgyerekek. A ceglédi rendőrök állítólag brutálisan bántak az elfogott asszonyokkal. Ütötték-verték, rugdosták őket. Különösen Darányi őrmester és Kerepesi rendőr ellen sok a panasz. A vizsgálat folyik.” A Pesti Napló szerint tehát miután a polgármesteri hivataltól elindultak a demonstrálók, sok suhanc csatlakozott a tüntető nőkhöz, akik a valódi rombolást kezdték városszerte. Előbb a polgármester lakhelye elé vonultak a demonstrálók és betörték az ablakokat. Ezután „a szalámigyár, a gazdasági tanácsnok, a sertéshúsüzemi igazgató ablakait is beverték. A rendőrök két csendőr segítségével végre szétoszlatták a tüntető tömeget. Az asszonyok közül azután háromszázat őrizetbe vettek”.

A Pesti Napló a vizsgálat újabb fejleményeiről augusztus 13-án írt, a „Szabadon bocsátották a ceglédi tüntető asszonyokat” című cikkében: „Ez ügyben szombaton Ceglédre érkezett a belügyminisztérium kiküldötte, Török miniszteri osztálytanácsos, aki azután egész nap személyesen hallgatta ki az asszonyokat. Azután valamennyit szabadon bocsátotta. Szombaton – mint Ceglédről jelentik – este már egy asszony sem volt a rendőrségi fogházban. Megállapították, hogy a kár, melyet a rombolás folytán a polgárság szenvedett, meghaladja a százezer koronát.”

Egy 1965-ös tanulmány szerzője, Krizsán László a károkat 50 ezer koronára tette, vagyis fele akkorára, mint amennyit a korabeli sajtó írt, de az biztos, hogy a ceglédi volt az egyik legjelentősebb asszonytüntetés 1918 nyarán. A ceglédiek akciója azonban nem az első volt az éhséglázadozások sorában. Július elsején Budapesten felháborodott asszonyok a Városháza közélelmezési ügyosztályára törtek be, ők is a zsírjegyek be nem váltása miatt zúdultak fel. Még korában, májusban pedig karhatalmat kellett bevetni Budapesten a zsírért sorban állók „megrendszabályozására” – ezekről az esetekről már írtunk az Elsovh.hu-n.

Lajosmizsén szintén nők tiltakoztak 1918. július 19-én. A helyi jegyző jelentése szerint „… az 5–6 gyerekes anyák valóságos forradalmat idéztek elő a községházán”, és a jegyzői irodát valósággal megostromolták. „Csak csendőri fedezettel mehettünk haza” – idézte Aranyossi Magda 1954-es tanulmányában a tisztviselőt. Szintén Aranyossi citál egy nyitrabányai csendőrségi táviratot 1918 júliusából, amikor „22-én a déli órákban a munkába álló bányamunkásokat összecsődült asszonyok munkába állni nem engedték. A csendőr járőröknek ellenszegültek, azokat megtámadták. A járőrök lő- és szuronyfegyvert használtak […]. A tömeg a laktanyához vonult a legénység ellen és a laktanyát dinamittöltényekkel dobálta […] a nyitrabányai bányaigazgatóság két század katonaságot kért .”

Krizsán László 1965-ös tanulmánya szerint Erzsébetfalván (a mai Pesterzsébeten) is súlyos közélelmezési zavargások voltak, melyek következtében „anyagi károk is keletkeztek”. Fokozták a hangulatot a „közélelmezési visszaélések”-ről szóló hírek is. Krizsán ezek közül Pest megyében a pestújhelyi és a szadai közélelmezési tisztviselők sikkasztásait emelte ki.

Összefoglalva a korabeli újsághíreket és a későbbi tanulmányokat, látható, hogy a háború vége előtt pár hónappal már a magyar alföldi városok élelmiszerrel való ellátása is óriási gondokat okozott a kormánynak. A kabinet nem állt a helyzet magaslatán a közvélemény „kezelésekor” sem: a miniszterelnök ugyanis azzal aligha oldotta meg a zsírhiányt, hogy lecsőcselékezte a nélkülöző, sorban álló, sőt a sorban hiába várakozó nőket és asszonyokat.

 
Felhasznált irodalom:
A ceglédi éhségtüntetés a Házban = Pesti Napló, 1918. augusztus 10.
Szabadon bocsátották a ceglédi tüntető asszonyokat = Pesti Napló, 1918. augusztus 13.
Krizsán László: Az 1919-es tanácshatalom és előzményei Pest megyében. In: Pest megye múltjából. Tanulmányok. Szerk.: Keleti Ferenc, Lakatos Ernő, Makkai László. Budapest, 1965. 293–336.
Aranyossi Magda: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a Magyar Tanácsköztársaság hatása a magyar nőmunkásmozgalomra 1917–1919-ben = Századok, 1954/2–3. 266–284.

 
Készítette: Szegő Iván Miklós