A kukoricaliszt és kukoricakenyér 1915 nyarára a háborús ellátási problémák jelképe lett a Pesti Napló hasábjain. Úgy tűnik, hogy az elsősorban középosztálybelieknek szóló lap olvasóközönsége számára a fehérkenyér eltűnése volt az igazi sokk, a megszokott
Minden bizonnyal városi legenda, hogy vágóhídi hulladékból készült gyermekkorunk kedvence, a „négercsók” fehér habja, de nem csoda, hogy szárnyra kapott a kacsa, hiszen köztudott: az élelmiszeripar kreativitása határtalan. Különösen háborúk idején, mikor
„Pótalkatrész, pótkerék, pótkávé a jó” – hirdette a reklám évekkel ezelőtt. Meg a citrompótló (vagy a pótcitrom?), mondja a háborús idők háziasszonya. Száz évvel ezelőtt a citromot elsősorban a délutáni teákhoz és a sütemények ízesítéséhez használták és valóban különlegességnek számított a családok asztalán.
A hús egyre növekvő ára szinte napi témát adott a Népszavának: a sok kritikus, vagy éppen szatirikus hangvételű cikk mellett néha egy-egy pozitív (vagy legalábbis annak beállított) tudósítás is megjelent a húsnemű lehetséges pótlásáról. Ennek szellemében számolt be a lap
1915. július elején a kormány hústalan nappá nyilvánította a keddet és pénteket, azaz a továbbiakban a hét e két napján nem lehetett marha-, borjú- és sertéshúst árusítani, illetve fogadókban, vendéglőkben stb. ilyen húsételeket felszolgálni.
„Miért ne ennénk mi is szárnyasokat, mint a milliárdosok? Zöldségünk van mellé bőven: csalán, beléndek, papsajt, úti lapu és a többi. Szárnyasokat mellé, a kutyafáját!”
10 dkg sajttal egy felnőtt ember napi fehérjeszükségletének 35-45%-a és a napi zsírszükségletének 15-20%-a fedezhető. Ezen túl – könnyű emészthetősége révén – serkentőleg hat a szellemi tevékenységre is.
