A 20. század egyik legjelentősebb, korszak-meghatározó politikusa volt a „nagy konszolidáló”, az 1921 és 1931 közötti miniszterelnök, Bethlen István (1874–1946). Bethlen azonban nem 1919-ben, az ellenforradalmi mozgalom szervezőjeként, az Antibolsevista Comité életre hívójaként kezdte politikai pályáját.
„Fényes ellentéte a hivatalos Magyarországgal egyetlen pontra koncentrálódott: egyre szenvedélyesebben ostorozta a falusi szegénység és minden szegénység kizsákmányolását. Egyre inkább a magyar tribunus plebis szerepét töltötte be s ez tette tökéletesen elszigeteltté
Jászi Oszkár 1910-ben azt írta, hogy Magyarországon Tisza István „politikai hulláján át vezet előre a demokrácia útja”, és 1917. május 23-án valóra vált az akkor már a Választójogi Blokkba tömörülő ellenzéki erők álma: a megtestesült „reakciónak” tartott, démonizált Tisza István inkább lemondott,
1916 júliusában Károlyi Mihály lemondott az Egyesült Függetlenségi és ’48-as Párt elnöki tisztéről, 20 társával együtt kilépett abból és megalakította a Függetlenségi és ’48-as Pártot. Ahogy nyílt levelében megindokolta a döntést: távozásának elsődleges oka az volt,
Mit tehet egy rendíthetetlennek tűnő kormányzat, ha olyan törvénytelen eszközöket is bevető tiltakozás kezdődik ellene, amelyet ennek ellenére sem tanácsos szimplán erőszakos eszközökkel megakadályoznia, levernie? A háttérben történő leszerelés és megosztás kísérletén túl
Az orosz forradalom természetesen azzal a reménnyel kecsegtette a Monarchia vezetését, hogy az új orosz kormány esetleg hajlandó lesz béketárgyalásokat kezdeni a központi hatalmakkal. Ez annál inkább megalapozottnak tűnhetett, mert a forradalmi pártok többsége a jóvátétel és annexió nélküli béke politikáját pártfogolta,
Thallóczy Lajos történész, a közös külügyminisztérium tisztviselője és a Történelmi Társulat elnöke 1916. december 1-jén Ferenc József temetéséről, Bécsből Budapestre utazva a herceghalmi vasúti balesetben életét vesztette. A Történelmi Társulat csak február folyamán intézkedett
