1916 júliusában Károlyi Mihály lemondott az Egyesült Függetlenségi és ’48-as Párt elnöki tisztéről, 20 társával együtt kilépett abból és megalakította a Függetlenségi és ’48-as Pártot. Ahogy nyílt levelében megindokolta a döntést: távozásának elsődleges oka az volt, hogy teljes „akciószabadságot” akart élvezni a háborús békepolitikájában. A „kártyásból lett szocialista”, Károlyi Mihály első világháború alatti tevékenységét korábban már bemutattuk egy kétrészes cikkben. Önállósodását követően Károlyit két cél mozgatta: a menekülő út keresése a külpolitikában, vagyis a kiszabadulás a német járomból; míg Magyarországon a Németországot legyőzhetetlennek tartó, „reakciós” miniszterelnök, Tisza István leváltatása, valamint hogy a választójogi reformmal új, demokratikus alapra helyezzék a magyar politikát. Károlyi ugyanis azzal akarta megnyerni az antanthatalmak szimpátiáját, hogy megérteti – vagy csak elhiteti –, nem a magyar nép németbarát, csak a nép ellenében kormányzó magyar uralkodó osztály. A választójogi reform érdekében 1917. április 24-én a Károlyi-párt, a szociáldemokraták és a Vázsonyi-párt tagjai megalakították a Választójogi Blokkot. Az erejüket egyesítő ellenzéki pártok nyomásgyakorlásukkal hozzájárultak Tisza megbuktatásához. Nem sokkal Tisza István lemondása előtt a konzervatív Budapesti Hírlapban jelent meg egy bírálat a Károlyi-párt programjáról, amely főleg túlzottnak vélt idealizmusa miatt bírálta Károlyiék pacifizmusát és demokratizmusát.

Felhasznált irodalom:
Hajdu Tibor: Ki volt Károlyi Mihály? Budapest, 2012.
Új függetlenségi program = Budapesti Hírlap, 1917. május 10.

Készítette: Csunderlik Péter

Budapesti Hírlap, 1917. május 10.
Új függetlenségi program

A függetlenségi Károlyi-párt megelőzött minden más pártot abban, hogy a háború után következő időkre újra szervezkedjék és új program alapján folytathassa politikai küzdelmeit. Természetes és szükséges törekvésnek találjuk az újjászületés vágyát, mely egyúttal megvallása annak, hogy az eddigi kapkodás, ingadozás és taktikázás helyett végre színt kell vallani, szilárd alapot kell magának teremteni és határozott, a magyar nép által szentesíthető célokat kell kitűzni.
A tegnap elfogadott határozati javaslatban a magyar nép nem fog ráismerni a történelmileg kialakult függetlenségi eszme programjára, hiába mondta Barabás Béla a tegnapi pártértekezleten, hogy az egész függetlenségi és nemzeti programot nemcsak fenntartják, hanem érte fokozott mértékben fognak küzdeni.
Károlyiéknak még nem sikerült eddig bebizonyítani, hogy az általános választójoggal és az antant felé kacsintó külpolitikával megteremthetik a függetlenségi Magyarországot. Mert az új programnak az általános választójog és az új irányú külpolitika a sarkpontjai. Felfogásuk szerint az általános, egyenlő, községenkinti titkos választójog most már állandóan napirendre van kitűzve, mert őfelsége a király maga proklamálta Tiszához intézett kéziratában. De ez nyilvánvaló félreértése, nem akarjuk mondani: félremagyarázása a királyi kéziratnak. A demokratikus fejlődés, melyet a királyi kézirat hangoztat, még nem az általános, egyenlő titkos választójog. Ha mégis az volna, a magyar nép kéri és várja annak a problémának a megfejtését, miként fogja a Károlyi-párt ezen az alapon Magyarország állami, nemzeti, nyelvi és kulturális egységét, csupa lényegét, elemi és nélkülözhetetlen tartalmát a függetlenségi eszmének fenntartani és biztosítani. Mikor nemzeti és állami létünk magyar, kizáróan magyar mivoltáról és szupremáciájáról van szó, akkor nem elég egy kérdést napirendre tűzni, hanem tájékoztatást és meggyőzést is követelünk valamennyi konzekvencia irányában.
A Károlyi-párt külpolitikája ellen ugyanazt a kifogást kell tennünk. Könnyű mondani, hogy új és szilárd nemzetközi jogot kell teremteni, hogy a hadseregek és gyarló diplomaták helyett valamennyi nemzetet az államok világszövetségének oltalma alá kell helyezni. Arról már nem szól a program, hogy a független Magyarország miként fog elhelyezkedni ebben az egyetemes káoszban vagy kaotikus egységben. Világszövetség, világbíróság, mindez ma még, sőt talán míg a világ világ lesz, utópisztikus szólam. Nekünk úgy rémlik, hogy a mostani világháború, melynél nagyobbat a történelem nem ismer, már méhében hordja egy még nagyobb háborúnak a csíráit, a világrészek háborújának, kivált, ha életre kel szemben Amerikával, az ébredő Ázsiával stb., az európai államok szövetsége, ami szintén kikandikál az új programból. És akkor a nemzetközi jog megint el fog tűnni, és a milíciák helyett megint csak hadseregeket kell sebtiben előteremteni, mint Anglia cselekedte, és Amerika cselekszi. Tehát ne ábrándozzunk, ne öljük ki lelkünkből a létfenntartó energiát, és különösen a Károlyi-párt legyen óvatos, mikor a józanul és logikusan gondolkozó magyar nép elé új programmal lép. A mostani határozati javaslat minden demokratikus elemet és szervezetet a választójogi blokkba akar gyűjteni, holott a magyar nép emlékszik rá, hogy Károlyiék pártja a háború előtt a minden oroszok cárjának birodalmával kacérkodott, ahol akkoriban ugyancsak rosszul állott a demokratikus választójog ügye. Az is eszébe fog jutni a magyar népnek, olvasván a függetlenségi határozati javaslatban a szövetségcsoportok kemény elítélését, hogy a Károlyi-párt csak nemrégiben is bevallottan vonzódott egy neki szimpatikus szövetségcsoporthoz.
A Károlyi-párt most milíciát követel a hadsereg helyett, épp úgy, mint néhány év előtt az önálló bankot tartotta kívánatosabbnak, mint a magyar hadsereget. De erről, valamint a program egyéb csekélységeiről most ne legyen szó. A Károlyi-párttal az történt meg, ami megtörtént az egész világ könnyen hevülő elemeivel. A haldokolni látszó régi világ helyett egy új világ csalfa képzete bűvölte meg őket. Egyetlen egy üdvözítő elvnek, a demokrácia világuralmának bűvölete ez. Mit keres a politikában egy olyan fénysugár, mely rohanvást is csak évszázadok, évezredek alatt érkezik meg egyik égitesttől a másikhoz?