Az orosz forradalom természetesen azzal a reménnyel kecsegtette a Monarchia vezetését, hogy az új orosz kormány esetleg hajlandó lesz béketárgyalásokat kezdeni a központi hatalmakkal. Ez annál inkább megalapozottnak tűnhetett, mert a forradalmi pártok többsége a jóvátétel és annexió nélküli béke politikáját pártfogolta, és az Ideiglenes Kormány első külügyminisztere, Pavel Miljukov áprilisban éppen abba bukott bele, hogy egy, az antanthoz intézett jegyzékben továbbra is ragaszkodott a Konstantinápolyra vonatkozó orosz igényekhez.
A magyar országgyűlés még jóval ezt megelőzően tett egy látványos, bár nyilván nem teljesen hátsó szándéktól mentes gesztust: Vázsonyi Vilmos indítványára, egyhangú szavazással üdvözölte a szabadságát elnyert orosz népet. Az indítvány vitájában azonban az is világos lett, hogy ettől végső soron mindenki az orosz különbékét remélte. Ahogy Vázsonyi, jóval magasabb absztrakciós szinten, egy elterjedt nézetet hangoztatva kijelentette: ha végre minden önkényuralmat felvált a demokrácia, akkor a szabadságukat elnyert népek immár nem egymás elleni háborúkkal akarják majd kielégíteni a vágyaikat.

Felhasznált irodalom:
A magyar képviselőház az orosz népszabadságért = Pesti Napló, 1917. április 1.

Készítette: Egry Gábor