1917 májusában nagy – és támogató szellemű – sajtóérdeklődés mellett került sor az „első női tisztviselői sztrájkra” Magyarországon, és végül a Fonciére Biztosító alkalmazottai teljes sikert is értek el a mozgalmukkal. A következő hónapokban aztán megszokottá váltak a tiltakozások és munkabeszüntetések. Augusztusban a Weiss Manfréd csepeli lőszergyár tisztviselői indítottak mozgalmat a köznapi életben jelentkező általános drágaságot ellentételező, ún. drágasági pótlékokért. A gyár erre válaszul a családos férfi tisztviselőknek egyszeri, 600 koronás pótlékot, a nőknek azonban csak évi 180 koronát ajánlott fel. Az előbbiek, ha hosszas vita után is, de végül elfogadták a gyárvezetés ajánlatát, a nők viszont nem, és sztrájkba léptek.
A nőtisztviselők akcióját mérsékelt sajtóérdeklődés kísérte, amiben szerepet játszhatott a pont akkor zajló belpolitikai válság is: Esterházy Móric lemondása, majd Wekerle Sándor miniszterelnöki kinevezése uralta a lapok oldalait. A polgári lapok közül Az Est semleges tudósításban számolt be a sztrájk kitöréséről, míg a Pesti Hírlap a konfliktus elhúzódásakor arra buzdította Weiss Manfrédot és a vállalatát, hogy tegyen engedményt. Utóbbi lap szerint ugyanis a szegény tisztviselő(nő)k tényleg megérdemlik jogos igényeik teljesítését, szemben a jól kereső, folyton új követelésekkel előálló, sztrájkokkal fenyegetőző munkásokkal, akik már az üzemek jövedelmezőségét veszélyeztetik – fogalmazott meg az újság egy 1917 tavasza után egyre terjedő sztereotip, munkásellenes képet.
Az egyhetes munkabeszüntetést azonban csak a Népszava követte végig, amely egyértelműen a nőtisztviselők oldalára állt a „hatalmas nyereségeiről és hadi jótékonyságáról hírhedt” Weiss Manfréd gyárral szemben. Így a szociáldemokrata napilap számolt be a sztrájk tárgyalásos lezárásáról: a gyárvezetés és a tisztviselőnőket képviselő szervezet végül megállapodott a drágasági pótlékokban és egyéb bérkérdésekben is.
Felhasznált irodalom:
Drágasági pótlék a csepeli lőszergyárban = Az Est, 1917. augusztus 16.
A Weiss Manfréd-gyár tisztviselőnőinek mozgalma = Népszava,
Tisztviselők mozgalma a Weiss Manfréd-gyárban = Népszava, 1917. augusztus 17.
A Weiss Manfréd-gyár tisztviselőnőinek sztrájkja véget ért = Népszava, 1917. augusztus 22.
Weiss Manfréd tisztviselőnői = Pesti Hírlap, 1917. augusztus 22.
Készítette: Ignácz Károly
Népszava, 1917. augusztus 16.
A Weiss Manfréd-gyár tisztviselőnőinek mozgalma
A Weiss Manfréd csepeli lőszergyárában, az ország legnagyobb hadseregszállítójánál nemcsak a munkásokat, hanem a tisztviselők zömét is rosszul fizetik. A gyár tisztviselői és művezetői már hetekkel ezelőtt mozgalmat indítottak és fölkérték a Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetségét, hogy Weiss Manfrédnak nyújtson át kívánságaikat összefoglaló memorandumot. A gyár igazgatósága a memorandum tárgyában közvetlenül kívánt tárgyalni a tisztviselőkkel. A napokban jutott a tisztviselők tudomására, hogy a gyár a drágaság növekedésével egyáltalán arányban nem álló pótlékot kíván juttatni tisztviselőinek. A gyár tisztviselői és művezetői vasárnap délelőtt az Építőmunkások Országos Szövetségének nagytermében gyűlést tartottak, amelyet az 1200 alkalmazott színültig megtöltött. A gyűlés előadója a Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak szakosztályi elnöke: Zádor Pál elvtárs volt, aki beszédében szétrombolta azt a legendát, hogy a Weiss Manfréd-gyár tisztviselőit és művezetőit jól fizeti, kimutatta a tisztviselői fizetések és a mai megélhetési viszonyok közötti éles ellentétet, és fölhívta a tisztviselőket, hogy a további küzdelemben is őrizzek meg az eddig tanúsított higgadtságot. Az egybegyűlt tisztviselők az előadó beszédét nagy lelkesedéssel fogadták.
Szerdán reggel a tisztviselők legsilányabbul fizetett rétege, a gyár női tisztviselői, szám szerint körülbelül ötszázan, beszüntették a munkát. A hatalmas nyereségeiről és hadi jótékonyságáról hírhedt Weiss Manfréd hivatalnoknői budapesti lakásukról reggel fél 6-kor indulnak el rendszerint, és munkától kifáradtan este fél 9-kor érkeznek haza. Ezt a hosszú munkaidőt a leglehetetlenebb munkaviszonyok között töltik el. Az üzemi irodák nagy része a műhelyekbe torkollik. Ablakaik nincsenek. Levegőt ezek az irodák csak a műhelyből kapnak. A gyár női tisztviselőinek egy része nagyon kis, bűzös levegőjű helyiségekben összezsúfoltan dolgozik, sokszor 34 fokos melegben. Ezért a kimerítő munkáért rendszerint heti 20-25 korona fizetést kapnak.
Annak a szociálpolitikai szellemnek jellemzéséül, amely a Weiss Manfréd-gyár tisztviselői politikáját hatja át, a következő esetet említjük meg. A gyár tisztviselőinek egy küldöttsége előadja az igazgatóság előtt a tisztviselők panaszát. Elmondják, hogy a tisztviselők fizetése a tisztességes ruházkodásra egyáltalán nem elegendő. Erre az egyik igazgató nagy kegyesen megjegyzi, hogy az igazgatóság nem veszi rossz néven, ha a nehéz viszonyokra váló tekintettel a tisztviselők rongyos cipőben és ruhában járnak. A tisztviselők sem veszik rossz néven, ha a 25 millió korona részvény tőkéjű vállalat különböző tartalékok címén nem könyvel el 14-15 millió koronát. Nem veszik rossz néven, ha Weiss Manfréd hatalmas nyereségeinek egy része rongyos cipők és ruhák rendbe hozására fog fordíttatni. De reméljük, hogy a kormány rossz néven veszi, ha ilyen hatalmas vállalat, amely valósággal jelképe a rendkívüli hadinyereségnek, nyereségének egy részéhez úgy jut, hogy tisztviselőinek nagy részét a legsilányabb módon díjazza.
A női tisztviselők sztrájkja folyik. Sztrájkbontó nem akadt közöttük.
Népszava, 1917. augusztus 17.
Tisztviselők mozgalma a Weiss Manfréd-gyárban
A lőszergyár nőtisztviselőinek munkabeszüntetése változatlanul tart. A nőtisztviselők a leglelkesebb hangulatban tartanak ki követeléseik mellett, nem akadt közöttük senki se, aki a tisztviselők szolidaritását megszegte volna. Mozgalmukat az összes műszaki vállalatok tisztviselői a legnagyobb szimpátiával kísérik.
Pesti Hírlap, 1917. augusztus 22.
Weiss Manfréd tisztviselőnői
napok óta sztrájkolnak, úgy látszik, az ellentétek kiegyenlítésének reménye nélkül. Kár, hogy Weiss Manfrédék nem látják be, hogy a háború negyedik esztendejében az ilyen magatartás nem válik a vállalat javára. A tisztviselőnők nem járulhatnak a panaszbizottság elé, nincs tehát fórum, amely Weiss Manfréd vállalatát szociális kötelességeire kényszerítse. Ebből nyilvánvalóan az a hit fog elterjedni, hogy a szociális gondolat befogadására Weiss Manfréd nem elég fogékony, és önként, a maga jószántából eddig sem tett semmit. Ami szociális alkotás nevéhez fűződik, hideg üzleti számítás eredményének tűnik majd fel, ha tisztviselőnőivel oly kitartóan viaskodik, sőt, rossz hatást érlelhet meg abban a hatalmas munkástáborban is, amellyel a kompromisszum nem régen létrejött. Méltányoljuk a panaszt, hogy a munkásság, noha szépen keres, lépten-nyomon új követeléssel lép fel és az üzem jövedelmezőségét veszélyeztetik. De a tisztviselőnők messze vannak attól, hogy annyit keressenek, mint a munkások; azt sem lehet róluk mondani, hogy folyton sztrájkkal fenyegetőznek, csak annyi bizonyos, hogy bérharcra gyöngébbek, és mögöttük nincs az a nagy támogató erő, mint aminőt a munkásság élvez. Épen ezért nem szép, ha Weiss Manfréd velük szemben érezteti munkaadó erejét, s nem áll jól neki addig semmi jótékonykodásra való készség, amíg saját tisztviselőnőivel szemben szűkkeblűnek mutatja magát.
Népszava, 1917. augusztus 22.
A Weiss Manfréd-gyár tisztviselőnőinek sztrájkja véget ért
Kedden délután a Magántisztviselő és Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetségének megbízottai és a Weiss Manfréd-gyár igazgatóságának küldöttei a kispesti főszolgabíró előtt tárgyalásokat folytattak, amelynek eredményeképp megállapíttattak azok a drágasági pótlékok, amelyekben július hó 1-jétől kezdve részesítik a tisztviselőnők különböző kategóriáit. Megállapodtak továbbá a tárgyalók a napidíjasok hetidíjasokká, a hetidíjasok havidíjasokká való minősítésének kérdésében. A megállapodásokat a kedd esti értekezleten ismertették meg a női tisztviselőkkel. Az értekezlet elhatározta, hogy szerdán reggel a tisztviselőnők a munkát megkezdik.
