Dobos István tábori pilóta emlékére, aki részese volt a magyar repülés megszületésének.
Dobos István tábori pilóta emlékére, aki részese volt a magyar repülés megszületésének.
Egy apró morvaországi településen, Fulneken látta meg a napvilágot Hopp Ferenc abban az évben, amikor Kassán majd másfél évtizedes huzavona után első ízben színpadra állították a reformkor nagy nemzeti darabját, a Bánk bánt – 1833-ban.
A Pesti Napló 1914. október 25-i számában kis színes cikk számolt be arról, hogy „Hodler svájci festőt” kizárták a drezdai Művészeti Akadémiáról. A tudósítás valójában az első háborús hónapok egyik legnagyobb német művészeti botrányát tudta le egyetlen rövidke hírben.
A kémkedés gyanúja gyakran merült fel olyan személyiségekkel kapcsolatban, akik a hadban álló ellenséges országokban születtek vagy onnan érkeztek, ráadásul kapcsolatban álltak baloldali társadalmi szervezetekkel, személyekkel. Tipikus példa erre özv. Polányi Mihályné Wohl Cecília esete.
Az 1914-es fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat egy magyar származású orvosprofesszor, Bárány Róbert kapta. A történet érdekessége, hogy – képletesen szólva – ő volt az utolsó, aki megtudta, milyen elismerésben is részesült.
Latinca Sándor is végigszolgálta a nagy háborút. Az olasz, majd a keleti fronton harcolt, sok szenvedést átélt, és még többet látott. A harctérről írt leveleinek hangneme egyre komorabb, a megpróbáltatások eleinte még vallásos illúziókkal telt leírását fokozatosan a fennálló rend elleni indulat váltotta fel.
“…mert a leggyalázatosabb gaztett, amire csak valaha példa volt a világtörténelemben: ez a háború.” Az idézet egy tehetséges, szépreményű fiatalember leveléből származik, akinek a jövőre vonatkozó tervei abban a pillanatban szertefoszlottak, amikor 1914-ben kitört a világháború. Igaz, csak 25 év adatott meg neki, de sok más sorstársával ellentétben legalább tudunk a létezéséről és megismerhetjük a gondolatait.