„A magyar feministák egyesületének megbízásából Bédy-Schwimmer Róza és Szirmay Oszkárné szerdán felhívták a külügyminisztert, hogy nemzeti és nemzetközi ismert pacifista képviselőkből alakítson béketanácsot, amelyben a nők is képviselve legyenek” – írta 1918. október 11-én a Magyarország.
Száz évvel ezelőtt, 1918. május 31-én feministák támadták le a parlamentből távozó miniszterelnököt, Wekerle Sándort, hogy miért utasították el a választójogi bizottságban a nők szavazati jogáról szóló javaslatot. Wekerle azt ígérte, módosító javaslatot nyújtanak majd be,
A közbeszéd a női választójog bevezetését sokszor kapcsolja az első világháborúhoz, pontosabban a nőknek a háborús hátországokban tanúsított helytállásához – ha úgy vesszük, egyfajta jutalomként tekinti azt. Tény, hogy a nők világszerte 1918 után jutottak választójoghoz, azonban ez általában valamilyen feltételhez,
1916 júniusában a magyar feministák kongresszust szerveztek, amely azonban a kormányzat merev elutasítása miatt elmaradt. A hatalom az engedélyt megtagadó rendőrség útján „üzente meg”, hogy a társadalmi feszültségek fokozására vagy akár csak azok nyilvános fórumon való megjelenítésére alkalmas rendezvény nem kívánatos.
1914 nyarán a brit nők tüntetései és bombamerényletei tartották lázban Londont. A háború kitörésével azonban a választójogi mozgalom kettészakadt – akárcsak maga a Pankhurst család, amelynek egyik ága a férfiakat a lövészárkokba akarta kergetni, míg a másik ága női békekonferencián szerepelt. Végül 1918-ban a nők választójogot kaptak Nagy-Britanniában.
A háború hátországában a megváltozott viszonyok a férfi és női szerepekről való gondolkodás átalakulásának is jelentős lökést adtak. A nőkérdés előtérbe kerülését üdvözölték a szociáldemokraták, akik ezt az általános társadalmi fejlődés és haladás egyik fontos részének tartották.
