A Feministák Egyesületének felhívása a munkásnőkhöz (Forrás: PIL)

A nő választása

A közbeszéd a női választójog bevezetését sokszor kapcsolja az első világháborúhoz, pontosabban a nőknek a háborús hátországokban tanúsított helytállásához – ha úgy vesszük, egyfajta jutalomként tekinti azt. Tény, hogy a nők világszerte 1918 után jutottak választójoghoz, azonban ez általában valamilyen feltételhez, azaz cenzushoz volt kötve – mondanunk sem kell, hogy a követelmények mindig magasabbak voltak, mint a férfiak esetében. Anglia 1918-ban adott választójogot a nőknek (a 30 év felettieknek), az USA-ban a nők egész országra kiterjedő kérelmét 1915-ben még elutasították, azt csak 1920-ban foglalták az alkotmányba. Magyarországon a Károlyi-kormány jóvoltából kaptak a nők először választójogot (1918. évi I. néptörvény), amit a 24. életév betöltéséhez (a férfiaknál ez 21 év volt), 6 évnyi magyar állampolgársághoz (ahogy a férfiaknál) és „bármely hazai élőnyelven írni-olvasni tudáshoz” kötöttek. Ez utóbbi cenzus a férfiak esetében nem volt szükséges, azaz ha valaki analfabéta volt, a választójogát akkor is gyakorolhatta. A választójognak ilyen formán történő bevezetése még a cenzusok ellenére is nagy lépés volt, hiszen az 1848-as törvények a nőket gyakorlatilag egy szintre helyezték a köztörvényes bűnözőkkel – nem szavazhatott sem az egyik, sem a másik…
A dolog pikantériája, hogy az 1918-as törvény alapján nem rendeztek választásokat Magyarországon, ahogy a Tanácsköztársaság idején született választójogot szabályozó rendelkezés alapján sem (itt a nőket 18 éves koruktól illette meg a választójog). A következő jogszabály a Friedrich-kormányhoz köthető, amely az 1919. évi 5985. számú miniszterelnöki rendelettel szabályozta a választójog kérdését. A nők életkori cenzusát a férfiakéval egyezően 24. életévben állapította meg, és a választójogot szintúgy fél év „egy helyben lakáshoz” kötötte. A nőknél az írni-olvasni tudás kötelezettsége, azaz a megkülönböztető műveltségi cenzus megmaradt.
1916-ban, mikor a Feministák Egyesületének egyik prominens alakja, Glücklich Vilma körlevélben fordult a fővárosi vezetőkhöz, ugyan a községi választójog kiterjesztése mellett kampányolt, de az egyesület ekkor már évek óta egyik zászlóshajója volt a női választójogi követeléseknek – amihez a kortársak jó része pont úgy viszonyulhatott, mint a Pesti Hírlap újságírója: gúnyosan.

Felhasznált irodalom:
A nők választójoga = Pesti Hírlap, 1916. október 24.

Készítette: Kaba Eszter

Pesti Hírlap, 1916. október 24.
A nők választójoga

A feministák egyesülete Glücklich Vilma elnök aláírásával körlevelet intézett a városatyákhoz és ebben a következőket mondta:
– Mi, magyar asszonyok, akik kétszeresen érezzük a háború kínszenvedéseit, akiket éjjelenként rettegés gyötör szeretteink sorsáért, akik nappalainkat az itthon maradt családtagok ellátásának ezer gondja között töltjük, kérjük, tegyék lehetővé, hogy a nők is beleszólhassanak a községi és állami ügyek intézésébe, adják meg nekünk is mind a községi, mind a parlamenti választójogot. A nő nemcsak mint fogyasztó nagy fontosságú tényezője a közgazdasági életnek, nemcsak a javak elosztására kell szükségképpen befolyást követelnie, de azok előállításában is jelentékeny része van; iparban, kereskedelemben, a közigazgatási és szabad pályákon egyaránt napról-napra tömegesebben érvényesül. Kell, hogy a mai gyászos viszonyok annak belátására bírják az állami és városi élet hivatott tényezőit, hogy az anyák, a háziasszonyok nem hiányozhatnak azokból a tanácskozásokból, amelyek az államnak, a városoknak jövendő sorsát alapozzák meg. Követelnünk kell saját érdekünkben és követelnünk kell gyermekeink, sőt az egész társadalom érdekében, hogy latba vethessük befolyásunkat, érvényesíthessük gyakorlati észjárásunkat, kipróbált háziasszonyi képességeinket, anyai szívünk melegét a városi törvények alkotásában és az egész nép, tehát a városi lakosság sorsának intézésében is. Ezek az okok indítanak bennünket arra a kérésre: méltóztassék a községi választójog reformjának a közgyűlés napirendjén lévő tárgyalása alkalmából befolyásával és lehetőleg felszólalásával odahatni, hogy a reform keretébe kifejezetten felvétessék a nők választójoga is. Hiszen az általános választójog elnevezés nem födné ezt a fogalmat, ha a nők kizárásáról lehetne szó.
Hogy a feministák egyesülete a nők választójogát kívánja, hát ez érthető és természetes, mert hiszen azért feministák egyesülete. De nagyon rossz előjel, ha mindjárt az első kísérletnél azt akarja, hogy lehetőleg mind a 400 városatya szólaljon fel. Ez vagy azt jelenti, hogy a feminista nők így járnának el, vagy pedig azt, hogy ma még mind a 400 bizottsági tagot szóhoz engedik jutni. Hát ennyire még se méltóztassanak előzékenyek lenni.