A háború hátországában a megváltozott viszonyok a férfi és női szerepekről való gondolkodás átalakulásának is jelentős lökést adtak. A nőkérdés előtérbe kerülését üdvözölték a szociáldemokraták, akik ezt az általános társadalmi fejlődés és haladás egyik fontos részének tartották. Erről szólt a magyarországi munkásnők szervező bizottsága által rendezett előadás-sorozat utolsó eseménye 1915 márciusában. A szociáldemokrata Grailich Elza elvtárs (sic!) előadásáról annak kiemelt fontossága miatt a Népszava is beszámolt. Az előadó megállapította, hogy a korábban a közügyektől távol maradó (távol tartott), csak a „női hivatásnak” élő polgári és munkásnők is szembesültek a kérdés fontosságával, miután „a kormány, a politika a konyhaügyekbe is beleavatkozik”. A nőknek mint az otthon maradt család vezetőinek vált fontossá a törvények és szabályrendeletek ismerete (elsősorban a segélyezés és a munkavédelem témakörében) és a politikai lapok olvasása, ahogy a háború követése kapcsán a világ is kitágult számukra. Az előadó szerint a proletárnőknek a munkások gazdasági és politikai szervezeteiben is „helyettesíteniük” kell a fronton lévő férfiakat, hogy a háború után az így megerősödött munkásmozgalom békés úton, de forradalmi változást érjen el a társadalmi viszonyok átalakításában.
Készítette: Ignácz Károly
Népszava, 1915. március 30.
A háború hatása a nő szellemi életére
Grailich Elza elvtárs előadása
A magyarországi munkásnők szervező bizottsága előadás-sorozatot rendezett munkásnők részére. Ezen előadás-sorozat befejező előadása volt az, amelyet most vasárnap tartott Grailich elvtárs „A háború hatása a nő szellemi életére” címen. Tárgyánál és tartalmánál fogva ez az előadás a munkásnők szélesebb rétegeinek érdeklődésére is számíthat, ezért az alábbiakban kivonatosan ismertetjük.
Bevezetésében kifejti az előadó, hogy a háború sok tekintetben általában forradalmasította az emberek gondolkozását. Ez az átalakulás annak a következménye, hogy soha még esemény nem volt oly óriási befolyással az emberek köz- és magánviszonyaira, mint ez a mostani világháború. A nő szellemi élete a gazdasági helyzete szerint alakul. A nőnek a közállapotok iránt való közönyössége a háború előtt általában ismeretes. A nevelés, amelyet a mai társadalom a nőnek juttat, általában nagyon csekély, mert az az uralkodó fölfogás, hogy a nőnek nincsen több tudásra szüksége, mint amennyit úgynevezett „női hivatásának” betöltése igényel. Szomorú igazság azonban, hogy még ezen hivatásra sem képezik ki a nőt kellőleg. Azt mondhatjuk, hogy még a jómódúak osztályához tartozó nők tudománya is megszűnik, ha azt kellene megítélnie, hogy milyen az élet a legközelebbi utcasarkon. Még hiányosabb természetesen a proletárnő nevelése. Ezt is a társadalmi és a politikai élet dolgában való szűk látókör jellemzi szomorúan. Maga a munkásnő volt az, aki eddig úgy vélekedett a legtöbb dologról, hogy azt mondotta: „Ehhez én ostoba vagyok, nem érdekel, nincs közöm hozzá, ez a férfiak dolga”.
Mindezeken a dolgokon a háborúra való mozgósítás alaposan változtatott. Naponta megjelentek a különböző falragaszok és fölhívások, amelyek a politikai, a gazdasági és a családi élet legszűkebb korlátain belül is fölkeltették a nő érdeklődését. És az a nő, aki eddig az ily fajta dolgok mellett közömbösen haladt el, kénytelen volt megállni a plakátok és fölhívások előtt, mert az ő férjét és gyermekeit legközelebbről érintő, legegyénibb dolgokra hívta föl figyelmét. Megjelentek a legkülönbözőbb hatósági és kormányrendeletek, amelyek a hadba vonultak állami segélyezésére vonatkoztak, és a nő, aki ezelőtt semmi ilyenféle dolog iránt nem érdeklődött, egyszerre csak kénytelen volt törvények és szabályrendeletek szabályaiban és betűiben eligazodni. A gazdasági élet és a népélelmezés szükséges szabályozása révén oda jutottunk, hogy a kormány, a politika a konyhaügyekbe is beleavatkozik. A nőt fölhívják a legszigorúbb takarékosságra, és a tények vezetik rá annak a beismerésére, hogy ő a társadalomnak milyen szükséges támasza és oszlopa. A takarékosságra való törekvés mellett a proletárnőnek alkalma van újból meggyőződni arról, hogy mily nehéz a takarékoskodás ott, ahol nincs miből takarékoskodni. Ez a helyzet a nőt arra kényszeríti, hogy fokozottabb mértékben elmélkedjék a mai társadalom rossz és hiányos berendezkedéséről. És naponta megjelennek fölhívások és rendelkezések, amelyek a betegségek és járványok elleni védekezésre szólítják föl a lakosságot és elsősorban a család itthon maradt vezetőjét, a nőt. A jövő nemzedék nevelése – a nőnek mindenkor legfontosabb hivatása – ma, amikor millió és millió emberélet pusztul, százszorosan válik a társadalom legszentebb és legfontosabb föladatává. Amikor a nő e fontos föladatok teljesítésén fáradozik a napnak minden órájában, ha szomorú is, de fontos igazságokat tapasztal, új ismeretekre és tapasztalatokra juthat és eddig szűk szellemi látóköre kibővül. Az újságolvasás, a sajtó híradásai iránt való érdeklődés ma a nőnek valóságos lelki szükségletévé válik és már nemcsak a regény, a tárca vagy a szerelmi históriák kötik le érdeklődését. Az ő a térképet is tanulmányozza, idegen országok, városok és ezek népessége mind közérdeklődésének tárgyai, mert legszemélyesebb dolgaiban és bajaiban valamiféle vonatkozásba kerül ezekkel. A vidéki, a falusi nő, aki eddig talán sohase mozdult ki falucskájából, hosszú utazásra szánja el magát, hogy szeretett hozzátartozóját valamely messzi helyen levő kaszárnyában, táborban vagy állomáson meglátogathassa. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a nő szellemi látóköre kiszélesüljön, amely a viszonyok kutatására, megismerésére, összehasonlításokra és gondolkodásra készteti a nőt. Még a polgári nők nagy része is meggyőződik arról, hogy a jótékonykodás és az úgynevezett társadalmi akció nem elegendő a társadalom szörnyű bajainak az orvoslására, hanem hogy állami intézményékre van szüksége az országnak. Mindezt határozottan haladásnak tekinthetjük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mi, szociáldemokraták, ezért a háborút kultúrtényezőnek minősíthetnőnk a társadalmi fejlődésben. Mint szociáldemokraták forradalmárok vagyunk, ám a társadalmi viszonyokban a fejlődést és a haladást a véres eszközök, a tengernyi pusztulás és szerencsétlenség elkerülésével óhajtjuk elérni. A proletárnőknek az a része, amely már ma is a szociáldemokrácia táborába tartozik, kötelességének tartja, hogy a mai szerencsétlen időknek, különösen a nőket sújtó nagy csapásai dacára is, vállalja azt a föladatot, hogy a munkásmozgalomban, a mozgalom intézményeinek fönntartásában, minden erővel dolgozni akar és ezen a téren is helyettesíteni akarja a háborúba vonult férfiakat. Osztályhelyzetüknél fogva is kötelessége ez az öntudatos munkásnőknek, és ha ezt cselekszik, akkor működnek legméltóbban azok szellemében, akik a harctéren vannak és akikre, mint hozzátartozóikra, a legszenvedélyesebb szeretettel gondolnak. Viszont a mostani nehéz időkben szerzett új ismereteket és tapasztalatokat csak akkor tudják a proletárnők a háború után osztályuk érdekben értékesíteni, ha most épségben megmaradnak a munkásmozgalom intézményei, a gazdasági és politikai szervezetek, amelyeket a háború után annyira meg kell erősíteni, hogy a mostanihoz hasonló világkatasztrófákat lehetetlenné tegyék és a munkásosztály végleges fölszabadulásának az eszközévé válhassanak.