A fiatal Károlyi függetlenségi politikusként, 1905 (wikipedia)

A kártyásból lett szocialista – Károlyi Mihály és az első világháború. I. rész

Száz éve történt, hogy 1916 júliusában Károlyi Mihály lemondott az Egyesült Függetlenségi és 48-as Párt elnöki tisztéről, 20 társával együtt kilépett abból és megalakította a Függetlenségi és 48-as Pártot. Ahogy nyílt levelében megindokolta a döntést: távozásának elsődleges oka az volt, hogy teljes „akciószabadságot” akart élvezni a háborús békepolitikájában. De hosszú utat járt be a leendő „vörös gróf”, amíg eljutott „önmaga felvállalásáig”.

A különcök mindig ideális bűnbakok, márpedig kevés Károlyi Mihályéhoz fogható fejlődéstörténetet ismerünk a magyar történelemben. Az egykor három vármegye jóllakatására elegendő, mintegy másfélmillió koronát elkártyázó gigerli arisztokrata, társasági botrányok hőse a magyar történelemben egészen egyedi úton haladt végig, míg a Magyar Népköztársaság későbbi miniszterelnökévé, majd köztársasági elnökévé nőtte ki magát; azzá a rokonságától meggyűlölt „vörös gróffá”, aki 1919 februárjában a saját birtokán kezdte a földosztást, nem pedig a másén. A fiatal arisztokratának sokáig csak nőügyeiről, kártyacsatáiról és automobil-baleseteiről cikkeztek a lapok, afféle „dandy” bulvárhősnek számított. Ő volt a Királyi Magyar Automobil Club első társelnöke, amely szintén nehezen összeegyeztethető a Kossuth térről száműzött, reszketeg öreg hatását keltő sétapálcás szobornak köszönhetően a köztudatban élő Károlyi-képpel. Károlyi csak fokozatosan kezdett felnőni az arisztokrata származása, vagyona és nevelője, az agrárius nagybácsi, Károlyi Sándor – aki Marx Tőkéjét is megismertette a Károlyi-hitbizomány leendő urával – által rá kirótt „politizáló” feladathoz. Ám Károlyi Mihály késve induló politikusi pályája kezdetekor sem tüntetett még radikalizmusával.

Meglepő lehet az 1918–1919-es események „vörös” fényében, de amíg Károlyi nem került a polgári radikális Jászi Oszkár vagy a szociáldemokrata Kunfi Zsigmond hatása alá, még meglehetősen konvencionális politikát képviselt: első képviselőválasztásakor még kormánypárti, szabadelvű színekben indult és vesztett. Saját bevallása szerint azért, mert ellenfelével ellentétben ő maga nem volt hajlandó a választókat megvesztegetni, holott maga a választások tisztaságért fellépő Széll Kálmán biztatta titkon erre. De nem feltétlenül ennek a csalódásnak, hanem inkább a „kuruc” családi hagyománynak köszönhető, hogy később már ellenzéki színekben politizált és a Függetlenségi Párt vezetői közé emelkedett. 1912. júniusi parlamenti kivezettetésekor minden újságolvasó ember megismerhette nevét. Ezután szakított és párbajozott azzal a Tisza Istvánnal, akinek politikáját egy időben még támogatta is a korábbi választójogi harcok idején, a nagybirtokosokat tömörítő konzervatív OMGE elnökeként. Károlyinak azonban 1912–1913 körül meggyőződésévé vált: csak az az ellenzéki politika lehet sikeres, amely visszanyúlik 1848 igazi szelleméhez, és a haza függetlenségének ügyét a demokratizálással, a népjogok kiterjesztésével kapcsolja össze.

Kossuth Ferenc 1914 tavaszán bekövetkezett halálát követően Károlyi Mihályt választották az Egyesült Függetlenségi és 48-as Párt elnökének. A függetlenségi politika két élő emblémája, Apponyi Albert és Justh Gyula közül az utóbbi – akinek 1913-as szélütése miatt vissza kellett vonulnia az aktív politizálástól – hatott Károlyira. Míg Apponyinál a cselekedetek is csak gesztusok voltak, Justhnál a szavak is tettek – indokolta ezt az Egy egész világ ellen című 1922-es, első emlékiratában. Károlyi a szociáldemokratákkal és a polgári radikálisokkal szövetséget kötő Justh, a Tisza-ellenes obstrukciót vezető „utolsó kuruc” politikáját akarta európai horizontúvá szélesíteni. A szeme előtt egy antantbarát, a nemzetiségekkel kiegyező, a munkásmozgalmat a „nemzetbe” beemelő, reorganizált Függetlenségi Párt lebegett, amely francia támogatással – ez ügyben még Raymond Poincaré francia köztársasági elnököt és Joseph Caillaux pénzügyminisztert is megkereste – valósítja meg a kiegyezés felmondását, amely szerinte Ausztrián át a vesztébe rohanó Németországhoz láncolja Magyarországot.

Apponyi Albert és Károlyi Mihály (MEK)
Apponyi Albert és Károlyi Mihály (MEK)

 
1914 nyarára Károlyi Mihály már az ország harmadik legjelentősebb ellenzéki politikusának számított ifjabb Andrássy Gyula és Apponyi Albert mellett. Míg a Függetlenségi Párton belüli legfőbb riválisa, Apponyi a szerbeknek küldött hadüzenetet „Végre!” felkiáltással fogadta a magyar parlamentben, addig Károlyi a háború kitörését Magyarországon kívül érte meg. A Függetlenségi Pártot vezető Károlyi 1914 júniusának végén Franciaországból indult amerikai kampánykörútra pártja több „baloldali” tagjával, továbbá a saját költségén csatlakozó későbbi miniszterelnök Friedrich Istvánnal és a szociáldemokratákat képviselő Kunfi Zsigmonddal. Kunfi bevétele, amellyel Károlyi az USA-ban dolgozó nem magyar, nemzetiségi munkások szimpátiáját kívánta elnyerni, nem kis konfliktushoz vezetett a szociáldemokrata politikus részvételét ellenző Apponyival. A küldetés célja az volt, hogy az amerikai magyarok közt előadásokat tartva gyűjtsenek adományokat a Függetlenségi Párt kampányára az annyira várt 1915-ös választás előtt (a befolyó összeg kisebb hányadát az MSZDP kapta volna meg). Mint tudjuk, az 1915-ös választás azonban a háború kitörése miatt elmaradt: Ferenc Ferdinánd meggyilkolása percekkel a tengerre szállás előtt érte Károlyiékat:

„Egyszerre csak hallom, hogy távirattal keresnek. Jakab Sándor, a Függetlenségi Párt titkára közölte velem, hogy megölték a trónörökös párt. Alig olvastam el a sürgönyt, megszólalt a jelzősziréna, figyelmeztetvén az utasok kísérőit, hogy a hajót el kell hagyniok. Átvillant az agyamon, hogy visszafordulok, éreztem, hogy ennek az eseménynek nagy konzekvenciái lesznek. A fogadóterem egy asztalánál rögtönzött értekezletet tartottunk. Megállapodtunk abban, hogy az Amerikában reánk várakozó magyarságot nem hagyhatjuk cserben, és az ország érdekében is utunk folytatását határoztuk el.”

A július végi hadüzenet hírére azonban már az azonnali hazatérés mellett döntött Károlyi. A hazaindulás előtt még az Ohio állami Lorainben mondott búcsúbeszédet, amelyet visszaemlékezésében első háborúellenes beszédeként nevezett meg. A New York-i Előre című lap közölt belőle részleteket:

„Ezer esztendő óta nem állott olyan vészes megpróbáltatások előtt Magyarország, mint ma. (…) Ebben a háborúban dől el az egész magyar faj jövője. Most játszódik le Magyarország történelmének és a magyar fajnak legkritikusabb ideje. Ha győz a sereg, ez a győzelem semmiképpen sem lehet kárpótlás a nemzeti demokrácia kivégzéséért. Ha a háború csupán büntető expedíció akar lenni Szerbiával szemben, akkor reális eredménnyel nem is végződhet. (…) Arra kell törekednünk minden erőnkkel, arra kell berendezkednünk, hogy ne következzék be az, ami sok világháború szomorú következménye volt. A katonák győzelmét sokszor sínylette meg a nép. A véres győzelmeket arra sajátították ki, hogy a reakció hatalmát még jobban megerősítették.”

A „vörös gróf” azonban egy darabig mégse vetette bele magát a magyarországi politikai küzdelembe. Hetekig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán hazatérhet-e Magyarországra. Miután partra szálltak Franciaországban, internálás fenyegette őket az egy csapásra ellenséges hatalommá váló Osztrák–Magyar Monarchia állampolgáraiként. Az arisztokrata könnyedén szabadulhatott volna a francia őrizetéből, ha megígéri, hogy nem fog harcolni Franciaország ellen, Károlyi azonban nem akarta becsületszavát adni bármi olyasmire, ami politikusi játékterét korlátozhatja az elkövetkezőkben. Végül többek között leendő apósa, ifj. Andrássy Gyula diplomáciai közbenjárására szabadult. Hazatérve menyasszonya várta, ifj. Andrássy Gyula nevelt lánya, Andrássy Katinka, akit 1914 novemberében nőül is vett. Nem más, mint Prohászka Ottokár, a magyar keresztényszocializmus antiszemita Aranyszájú Szent Jánosa adta össze őket, akinek hívei utóbb mind Károlyit, mind feleségét kiátkozták. Károlyi „baloldali fordulatának” csak újabb lendületet adott a nála jóval fiatalabb, később „Bolsi Katának” gúnyolt, szintén különc Andrássy-lánnyal kötött házassága: „Nagyot köszönök neki: a bátorságot igazi lényemhez. Neki nagy, talán döntő része van abban, hogy megtaláltam az összhangot életem és elveim között. Ő éreztette meg velem legerősebben, hogy nem élhet egy ember két életet (…) hogy nem lehet például egyszerre kártyás és szocialista” – írta visszaemlékezésében Károlyi. Kapcsolatukról szól a késő Kádár-korszak legnagyobb kiállítású kosztümös filmje, Kovács András 1985-ös A vörös grófnője.

A háború első két évében azonban még nem volt elég erős Károlyi az „élete és az elve” közti különbség kiegyenlítéséhez, „igazi lénye” felvállalásához. Miután a magyarországi politikai pártok egységesen támogattak a háborút a Burgfrieden szellemében, ő sem tiltakozott a hadihitelek ellen, noha megszavazásuktól tartózkodott, és nem írta alá pártja hadikölcsön fizetésére buzdító felhívását. A Károlyihoz köthető függetlenségi napilap, a Magyarország sem állt ki a pacifista eszmék mellett, noha más újságokkal ellentétben nem is támogatta a háborút vezércikkben. Károlyi Mihály utólag hibának tartotta, hogy csak hallgatott, ahelyett, hogy nyíltan felszólalt volna a háborús politika ellen, ahogy még nagyobb tévedésének nevezte emlékiratában, hogy 1915-ben – mikor behívták a negyvenéves korosztályt – önként jelentkezett a frontszolgálatra:

„Mi szólt a bevonulás mellett? (…) Ha még egyszer visszanézek akkori lelkiállapotomra és egyetlen erős motívumba foglalom össze valamennyit, amely együttvéve a frontra kihajtott, azt kell mondanom: nem akartam gyávának látszani. Nem voltam gyáva elviselni a veszedelmeket, amelyeket számtalan szegény embertársamnak el kellett viselnie. És a látszat, hogy mégis az vagyok, akkor még elviselhetetlennek tűnt fel előttem.”

Károlyi csak a frontszolgálatot követően, 1915 második felétől erősítette fel ellenzéki tevékenységét, miután egyre bizonyosabbá kezdett válni számára, hogy a központi hatalmak elvesztik a világháborút és ezért mindenképp lépni kell. Az 1915. december 7-i képviselőházi ülési nyílt békekövetelésével nemcsak a kormánnyal, hanem a mérsékelt ellenzéki politikusokkal is szembekerült, ez az ellentét vezette fél év múlva saját párt alapításához.

Károlyi Mihály a Magyarország 1916. július 10-i számában közölt nyílt levelében indokolta meg szakítását a háború folytatását továbbra is támogató, az elhagyott párton belül erősebb Apponyi-csoporttal:

„Apponyi Albert gróf, készséggel elismerem, messzemenő lojalitással és erkölcsi áldozatkészséggel, felajánlotta ugyan a kormánnyal való együttműködés tervének elejtését, de ugyanakkor kikötötte, hogy a párt politikai akciója az eddigi mederben folyjék tovább. (…) Én ezt a megoldási módot el nem fogadhattam. Különösen nem fogadhattam el ezt most, a nemzetnek ezekben a sorsdöntő napjaiban. Úgy érzem, hogy ha valamikor, úgy most van arra szükségem, hogy teljes akciószabadságomat megőrizzem. A közel jövőben a nemzetnek legfontosabb létkérdései fognak szóba kerülni. A közel jövőben dől el a béke helyreállításának, az ország integritásának, a demokratikus újjászületésnek, a nemzeti törekvések megvalósításának kérdése. Lelkiismeretem nem engedi, hogy ezeknek a szívemhez nőtt kérdéseknek elintézésénél magamat esetleges ellenkező felfogások, vagy fékező törekvések által megbénítani engedjem.”

Ám amikor úgy tűnt, hogy Károlyi az „akciószabadság” birtokában végre hozzákezdhet háborúellenes politikája kiteljesítéséhez, egy hónappal később, 1916 augusztusában Románia megtámadta Magyarországot.

 
Felhasznált irodalom:
Hajdu Tibor: Ki volt Károlyi Mihály? Budapest, 2012.
Károlyi Mihály: Az új Magyarországért. Válogatott írások és beszédek, 1908-1919. Szerk.: Litván György. Budapest, 1968.
Károlyi Mihály: Egy egész világ ellen. Budapest, 1965.
Károlyi Mihály gróf kilépő levele = Magyarország, 1916. július 10.

 
 A cikk folytatása ide kattintva olvasható…

 
Készítette: Csunderlik Péter