A dualizmus kori magyar politikusok közül talán csak Tisza Istvánnak és Károlyi Mihálynak volt annyira változatos a megítélése az elmúlt száz évben, mint Apponyi Alberté (1846-1933). A Horthy-korszakban – és napjainkban ismét – Apponyi maga volt a „Régi Magyarország” minden erényének megtestesítője, a „remény nélküli helytállás” szobra, a párizsi magyar békedelegációt vezető doyen, a „legnagyobb élő magyar”, aki „három nyelven mondott beszédében” (igazából olaszul csak összefoglalta az angolul és franciául elmondottakat) tiltakozott a már eldöntött határcsonkítások ellen.
Ezzel ellentétben aktív politikusi korában nem egyszer kíméletlen élcelődések céltábláját jelentette. Ellenfelei számára nem a „magyar Ciceróként” tűnt fel a mindig elnagyolt gesztusairól híres szónok – aki 1914 júliusában „Végre!” felkiáltással fogadta a Szerbiának küldött hadüzenetet –, hanem inkább látták őt vidéki színházak pojácájának, búcsúsbódék ripacsának és persze politikai prostituáltnak, ami miatt az Apponyit nem túlságosan kedvelő fiatal Ady következetesen csak „Albertinának” hívta őt cikkeiben (nem túl ízlésesen). Az tagadhatatlan, hogy Apponyi valóban minden politikai sarokban megfordult, Kerék-Bárczy Szabolcs nem járta végig úgy a magyar politikai palettát, mint az elhíresült iskolatörvényeknek nevet adó gróf. A negyvennyolcas érzelműek számára nem túl szép emlékeket ébresztő Apponyi György jezsuitáknál nevelkedett fia az 1870-es évek végétől a mérsékelt ellenzék vezetője volt, hogy majd Széll Kálmánnal egyezségre jutva a szabadelvűeket támogassa, míg végül az 1906-ban kormányra kerülő nemzeti ellenzék vallás- és közoktatásügyi minisztereként mindörökre beégette nevét a magyar történelembe a „Lex Apponyi” néven ismertté vált 1907-es törvénycsomaggal. 1945 után főleg e „sovinisztának”, „reakciósnak” tekintett minisztersége miatt festették méltánytalanul sötétre Apponyi alakját a magyar történetírás képviselői. És még hány Apponyi volt! A Magyarország 1916. május 27-i száma újabb oldaláról mutatja be, amikor a hetvenedik születésnapját aznap ünneplő politikusnak a Szabolcs vármegyei Turáni Körben tartott háborús előadásáról számolt be. A 600 milliós, magyar vezetésű „Turáni Birodalom” létrehozásáról ábrándozó turanisták előtt Apponyi kifejtette a háborút és a várható jövőt értékelve, hogy „status quo ante-állapotokról szó sem lehet”. Vagyis nem kötünk olyan békét, amellyel a háború előtti határok maradnak. Nem mondhatjuk, hogy Párizsban nem hallgatták meg a kérését.

Felhasznált irodalom:
Apponyi Albert gróf háborús előadása Nyíregyházán = Magyarország, 1916. május 27.

Készítette: Csunderlik Péter

Magyarország, 1916. május 27.
Apponyi Albert gróf háborús előadása Nyíregyházán

Nyíregyházáról jelentik: a Szabolcs vármegyei Turáni Kör meghívására csütörtökön előadást tartott Nyíregyházán, a vármegyeház dísztermében Apponyi Albert gróf. Az előadás este 6 órakor kezdődött és a díszteremben megjelent előkelő közönség nemcsak a város, hanem a vármegye minden részéből is összesereglett, zsúfolásig megtöltvén a méreteiben is nagy termet. Az előadáson Debrecen városa is képviseltette magát Csürös Ferenc közművelődési tanácsossal. Az előadás megkezdése előtt Pröhle Vilmos dr., a Szabolcs vármegyei Turáni Kör főtitkára üdvözölte Apponyi Albert grófot és beszédében kifejtette azokat az eszméket, melyeknek megvalósítása érdekében alakult a Szabolcs vármegyei Turáni Kör. Beszédében szólott a magyar történelem nagy eseményeiről, fejtegette a magyar fajiságot és rámutatott arra a hatalmas rokonérzésre, amely éppen a világháború alatt kelt életre a turáni népekben s kimutatta, hogy milyen hatalmas munkát kell elvégezni a nemzetek gigászi küzdelmében és hogy milyen szeretettel és lelkesedéssel kell terjeszteni a magyar nyelvet.
Ezután Apponyi Albert gróf emelkedett szólásra, akinek hatalmas előadását az itt következő kivonatban közöljük:
– Amidőn ide jöttem, – mondotta – nemcsak a baráti kötelék ereje és nemcsak annak az örömnek előérzete hozott ide, hogy hazánk egyik legválogatottabb közönségéhez szólhatok, hanem idehozott elsősorban a turáni mozgalom gondolatának varázsa. Sajátságos, hogy ez a mozgalom, amelynek eddig csak tudományos körökben volt körökben volt jelentősége, a világháború alatt átterjedt a turáni népek millióira. Nem nehéz most e jelenségből kihámozni, hogy ez tulajdonképpen nem más, mint faji önérzetünk mélyítése, a turáni népek világpolitikai hivatásának felismerése. A nemzetek lélektanának is van logikája, amely a folyamatok szükségbeliségével és a folyamatok kérlelhetetlen erejével kényszerít bennünket arra, hogy a világháborúban végzett erőpróba után készségesebb szeretettel álljunk meg a turánizmus jelentősége előtt. Nem szorultunk rá az európai kultúrnépek vállveregetésére, hanem igenis megköveteljük mindenkitől a magyar nemzetet megillető elismerést. A turánizmus tehát nem más, mint annak az igénynek bejelentése, amelyre hőseink kiontott vére minden időben biztosítja követelési jogunkat.
Ezután rátért arra, hogy mi haszna lesz Magyarországnak ebből a háborúból.
– Elég eredmény volna azoknak a veszélyeknek elhárítása, amelyek körülvettek bennünket. Ezt a háborút területi épségünk megóvása érdekében viseljük. De a nagy áldozatok új helyzeteket teremtettek és így status quo ante-állapotokról szó sem lehet. Biztosítanunk kell magunkat, hogy egy esetleges támadás ne találjon minket készületlenül. Ez elszánt akaratunk legyen, amely megfelel a való tényeknek. Mert ezt a háborút nemcsak a magyar katona hősiessége fogja eldönteni, hanem Magyarország államalkotó ereje. Nemcsak a mi igényünk ez, hanem azoké is, akik velünk együtt működnek, habár más nyelvet beszélnek.
Rámutat ezután a német birodalom hihetetlen arányú erőfeszítéseire és kijelenti, hogy a barátságra a két nemzetnek kölcsönösen szüksége van, mert Magyarország a német birodalom védelmi szervezetének egyik láncszeme.
– A turanizmus tehát a világpolitikai egységnek megvalósítása érdekében nem nélkülözheti a bolgárokkal és a törökökkel való barátságot. Egy hatalmi blokk ez, amely a jövőben bekövetkező minden támadás esélyét kizárja; blokk, amely nemcsak a néplélektani alapon, hanem geográfiai alapon alapult. A hamburg-bagdadi vasút földrajzi egységbe önti a turáni népeket és ez azért fontos reánk nézve, mert ez a vonal éppen a mi hazánk szívén vonul keresztül. Nincs gondolat, amely bármilyen szempontból vizsgálva is oly harmóniában legyen bármivel, mint a turáni népek igényének bejelentése.
– Ezért bizalommal nézek a jövő elé – fejezte be beszédét. – Amidőn örömömet fejezem ki afölött, hogy a lelkesedés eme óráit önökkel tölthetem el, kérem a Mindenhatót, hogy önökkel még a végső győzelem dicsőséges óráit is megérhessem.
A nyíregyházai állami tanítóképző intézet ifjúsága énekelte el ezután a magyar, bolgár és török himnuszokat, a közönség nagy lelkesedése mellett. Apponyi Albert gróf egyébként Dessewffy Aurélnak, a főrendiház volt elnökének királytelki kastélyában volt a vendége. Az ünnepélyen megjelent közönség lelkesen ünnepelte Apponyi Albert grófot abból az alkalomból, hogy ma tölti születésének hetvenedik évfordulóját.