A háború kitörése utáni legnevesebb magyar hazatérő minden bizonnyal Károlyi Mihály gróf volt. Ő korábban épp az amerikai nemzeti ünnep napján, 1914. július 4-én lépett az Egyesült Államok földjére egy vegyes összetételű ellenzéki társaság élén, hogy amerikai magyarok között korteskedjen, illetve adományokat gyűjtsön a szociáldemokrata és a függetlenségi sajtó részére. Ezen felül nemzetközi ismertségüket és kapcsolatrendszerüket is igyekeztek fejleszteni: New York polgármestere, a mindössze 34 évesen megválasztott – ezért a „The Boy Mayor of New York” becenéven emlegetett – John Purroy Mitchel díszebédet adott a magyar küldöttség tiszteletére.

A küldöttség sajátos képet mutatott. Károlyival utazott egy másik leendő miniszterelnök, az akkor még a Függetlenségi Párthoz tartozó és a szabadkőművességgel kacérkodó, ám 1919-ben majd az első ellenforradalmi kormányt vezető, kereszténypárti politikus/gyáros/volt válogatott labdarúgó, Friedrich István. A delegáció szociáldemokrata szárnyát Kunfi Zsigmond képviselte, akinek pártja akkor még nem volt jelen a magyar parlamentben, miközben a világháború kitörésekor az osztrák Reichstag alsóházában már 74, a Deutscher Nationalverbandban 102 szociáldemokrata képviselő ült. Károlyi küldöttségében volt Barabás Béla, Búza Barna, Héderváry Lehel, Zlinszky István és Ráth Endre is. Az út része volt az 1906 és 1910 közötti koalíciós kormányzástól szétesett, az 1910-es választásokon hatalmas vereséget szenvedő ellenzék nemzetközi építkezésének – 1914 februárjában Károlyit fogadta a francia miniszterelnök, Raymond Poincaré is. Károlyi pártja azonban ekkor még mindig meglehetősen bénult állapotban volt, bár 1913 júniusában sikerült összeboronálni a Justh Gyula és a Kossuth Ferenc vezette pártalakulatokat Egyesült Negyvennyolcas és Függetlenségi Párt néven. Már akkor Károlyit tették meg ügyvivő elnöknek, majd 1914 májusában, Kossuth Ferenc halála után egyértelműen Károlyi vált a függetlenségi párt vezérévé.

 
Az amerikai körútról való hazatérés viszontagságossá vált az idő közben kitört háború miatt. A magyar politikusok csapata ezért nem is egyszerre vágott neki a hazaútnak. A delegáció tagjai már az USA-ban szétszóródtak, Kunfi külön utakon már augusztus 20-ra eljutott a semleges Hollandiába, míg Barabás Béla, Búza Barna és Héderváry Lehel csak augusztus végén hagyták el Amerikát. Károlyi július 29-én – tehát már a Szerbiának küldött hadüzenet után, de két héttel a Franciaország és a Monarchia közt beállott hadiállapot előtt – kelt útra New Yorkból a Le Savoy nevű francia hajón. Ám Európában az ő és a vele tartók útja is elvált. Augusztusban és szeptemberben heteken át foszlányos és ellentmondásos hírek keringtek a magyar sajtóban Károlyi hollétéről és sorsáról.

Az első híradás augusztus 22-én egy magyar tüzérzászlóstól érkezett, aki egy hajón utazott Károlyival. Eszerint a grófot és társait – egy héttel a magyar–francia hadiállapot beállta előtt – Le Havre-ban letartóztatták, de az amerikai konzul közbenjárására szabadon engedték. Ezután sikertelenül próbáltak meg automobilon eljutni Párizsba, de az 1000 franknyi aranypénz, amit a bérlésre fizettek ki, odaveszett, mivel visszarendelték őket Le Havre-ba. Itt – még augusztus 9-én, tehát két nappal a hadüzenet előtt – arra utasították őket, hogy Spanyolország felé, hajón hagyják el Franciaországot. Azt már az augusztus 28-án Budapestre érkező Ráth Endre mesélte el, hogy arisztokratához méltatlan módon, harmadosztályon utaztak Bordeaux-ig, ahol 7 perccel lekésték a madridi vonatot, így kénytelenek voltak megszállni a pályaudvar mellett. Ott viszont immár 11-én jog szerint is hadifogságba vetették őket, és egy zárt cukrászautóban szállították mindannyiukat a fogházba, még azt sem engedték, hogy Károlyi poggyászát az inasa hordja.

Ezt követően egy hétig nem érkezett hír Károlyi Mihályról – Barabás Béla viszont közben részletesen beszámolt Az Estben saját franciaországi hányattatásairól –, majd 1914. szeptember 29-én arról szólt a tudósítás, hogy Károlyi – Friedrich István, Zlinszky István és inasa kíséretében – Madridba érkezett. Már Friedrich mesélte el a sajtónak, hogy több hetet töltöttek el a bordeaux-i fogságban, ahol 48-an voltak összezárva egyetlen terembe, naponta egyszer kaptak enni, babfőzeléken és kenyéren éltek, udvari sétáik során a kapuban helyiek átkozták a foglyokat, afrikai katonáknak mutogatták őket. „Eleinte még tréfálkoztunk e szám fölött, minthogy Károlyi a negyvennyolcas párt elnöke, később azonban elment a kedvünk a tréfától.” A magyar politikusok szerencséje vélhetően az volt, hogy őrzésüket polgári hatóságok vették át, akik megértőbbnek – vagy éppen tájékozatlanabbnak – bizonyultak. Madridból Károlyiék Barcelonába mentek, hogy hajón jussanak el Olaszországba. Egy javításra szoruló hajó kapitánya vállalta, hogy elszállítja őket Genovába, azzal a feltétellel, hogy nem fedezi őket tengeri ellenőrzés során. Egy francia hadihajó meg is állította őket, de szerencséjükre nem ragaszkodott a fedélzet átvizsgálásához, csak úticéljukat és az utazás indokát ellenőrizte.

Károlyi Mihály Bécsbe érve interjút adott a magyar sajtónak. A Tisza-kormányt korábban keményen bíráló gróf a háborús erőfeszítések vállalására, a belső ellentétek félretételére szólította fel a magyarokat. „Most a politikában csak egy lehet a cél: a veszedelem elhárítása, a győzelem. Mindenki tegye félre politikai programját és csak magyarnak tekintse magát.” Hangsúlyozta, már Bordeaux-ban szabadon engedték volna, ha vállalja, hogy nem cselekszik Franciaország érdekei ellen. De erre már csak ellenzéki múltja miatt sem volt hajlandó: „dokumentálni akartam, hogy ami a múltban elválasztott, azt a háborúban félre kell tenni”.

 
Felhasznált irodalom:
Kunfi Zsigmond hazautazása. Hírek = Az Est, 1914. augusztus 22.
Károlyi Mihály útitársa. Hírek = Az Est, 1914. augusztus 27.
Károlyi Bordeauxban hadifogoly = Az Est, 1914. augusztus 28.
Barabás Béla: Amerikából – haza = Az Est, 1914. szeptember 18–22.

 
Készítette: Takács Róbert