Miroslav Tyrs (Wikipedia, Jan Vilímek)

Rádiózni szokol? Rádiód a Sokol

A világon bárhol létező Sokol egyesületek szerves összefüggésben vannak a Prágában székelő anyaegyesülettel. A Sokol (vércse) tagsága minden hazafiasan érző csehre szinte kötelező s tényleg majdnem minden cseh férfi tagja is a Sokolnak – melynek elsőrendű célja, hogy társadalmi úton létesítse azt, amit a hatalom megtagad tőle, s tényleg mondhatni, hogy a Sokol a cseh nemzet polgári honvédsége és éppen ezért a torna mellett a katonai gyakorlatokra is nagy súly fektetnek.” – így számolt be egy magyar lap a budapesti Sokol egyesület „tornaünnepélyéről”. A szerző tehát világosan látta, hogy az állam nélküli csehek számára a civil szervezetek kínáltak olyan terepet, amely a nemzetépítés hiányzó politikai keretét valamelyest pótolhatta.

A Sokol – azaz Sólyom – mozgalom 1862-ben jött létre még a kiegyezés előtti Monarchia Lajtán túli felén: a prágai Miroslav Tyrš és Jindřich Fügner alapította, igaz, körüket két évig még csak Testgyakorló Egyletnek (Tělocvičná jednota) nevezték. Maga Tyrš Děčínben (a Monarchia térképein Teschen), a Thun grófok székhelyén született, apja német volt, eredeti neve Tierschként volt írandó. Ám szülei halála után – a korabeli népbetegség, a TBC vitte el őket – cseh rokonok között nevelkedett, és így vált a cseh öntudat harcos hirdetőjévé. Igaz, Tyrš eredetileg tényleg kifejezetten a mozgás hasznára akarta ráébreszteni embertársait, hiszen a klub kezdetben nyitva állt minden nemzetiség előtt. Sőt, maguk a csehországi németek voltak azok, akik elutasították, hogy a csehekkel közösködjenek, így kapcsolódhatott össze a fizikai képzés a nemzeti jellegű célokkal.

Abban a légkörben és az időszakban, amikor az osztrák–magyar kiegyezés után a Monarchia cseh értelmisége élénken várta a cseh nemzet egyenjogúsítását, a dualizmus továbbfejlesztését egy háromosztatú birodalommá, amelyben a cseh is államalkotó nemzetté válhat, a Sokol egyesületek elterjedtek a Monarchiában – nemcsak a cseh többségű vidékeken, hanem lényegében mindenhol, ahol cseh közösségek éltek. Ezen felül a cseh Sokol sikerét látva a Monarchia más szláv népei körében is megjelent a mozgalom. A Sokol egyesületek központi szervezetének létrehozását az osztrák belügyminiszter csak 1887-ben engedélyezte. 1899-ben a prágai Sokol részt vett a párizsi világkiállításon, fellépésével kvázi a cseh államot helyettesítette – természetesen Bécs engedélye nélkül, sőt tiltása ellenére.

Az 1905-ös esemény, az ún. „slet”, amit a magyar lap tornaünnepélynek nevezett, a Sokol mozgalom bevett és egyben leglátványosabb rendszeres erődemonstrációjának számított. Az első „madárröptetést” (ez a slet jelentése) 1882-ben rendezték, és koreográfiája messze túlmutatott magán a sporteseményen, hiszen része volt az ünnepélyes fogadás, a felvonulás, a beszéd, az ünnepi vacsora is. A néhány évente megrendezett slet tehát lényegében a Sokol szervezetek kongresszusaként funkcionált.

A 19. század végén a Sokol társadalmi értelemben még kifejezetten befogadó volt: a nemzeti ügy érdekében átléptek az osztálykülönbségeken. A századforduló után azonban ez a fajta összetartozás megbomlott, a cseh szociáldemokrácia – amely saját tornaegyesületet alapított – szembekerült az egyre inkább a cseh jobboldalhoz kötődő Sokollal. A mozgalom közeledett a pánszláv eszméhez is: az 1912-ben tartott össz-szláv Sokol-ünnepély alkalmával több mint 30 000 Sokol egyesület képviseltette magát Prágában.

Az Est 1916. január 1-jei vezércikke arról adott hírt, hogy a cseh Sólyom „szárnyaszegetten, átlőtt szívvel zuhant fellengző röptének magas pályájáról a sáros földre”, vagyis 1915 végén az osztrák belügyminiszter betiltotta a Sokol Unió működését. A döntés mellett a lap teljes vállszélességgel kiállt, mondván a Sokol korábbi működésétől „joggal kell elkeserednie a magyarságnak, mert a sok kegy, ami csőstül hullott a cseh terroristákra, hadseregben, politikában, gazdasági életben, nagy részben a mi rovásunkra érte a >>felségáruló propaganda<< űzőit”. A rendelet indoklásában – nem alaptalanul – szerepelt, hogy a Sokol már a háború előtt szimpatizált a Monarchia világháborús ellenségeivel, Szerbiával és Oroszországgal, amit nem adott fel, így tevékenysége a háború alatt államellenessé vált. A cikk tehát nyíltan elismerte, hogy 1915 végére a soknemzetiségű Monarchia háborús belső egysége megbomlott. Valóban, az is előfordult, hogy a hadseregben a Sokol aktív tagjai arra buzdították cseh katonákat, hogy dezertáljanak a közös hadseregből. Tegyük hozzá, bár az orosz fennhatóság alatt élő csehek és szlovákok már 1914 augusztusában megalakították a cseh önkéntes egységet, a későbbi Csehszlovák Légió elődjét, az antant államok nem toborozták a Monarchia cseheit és szlovákjait 1917-ig, még a hadifoglyok között sem.

1914–1915-ben a nemzetiségek kapcsán inkább pozitív, a háborús összefogást demonstráló cikkek jelentek meg, mint a Pardubicétől a délszláv frontig szökő cseh fiú, Vaclav Súra kalandja, vagy a Monarchia olasz lakossága hangulatának bemutatása. Viszont az a következtetés nem számított újdonságnak, amit Az Est vezércikkírója a Sokol-ügy tanulságaként vont le, miszerint az uralkodónak a dualista szerkezetre kell támaszkodnia, ami egyet jelent a Monarchia magyar fele jelentőségének növelésével: „a Monarchia életét csak a vele tökéletesen egyenjogúsított, erős és hatalmas Magyarország tudja biztosítani.”

 
Felhasznált irodalom:
A cseh sólyom = Az Est, 1916. január 1.
Csuka János: A Sokol rendeltetése, célja és ereje
A „Sokol” cseh torna-egylet ünnepélye

 
Készítette: Takács Róbert