Az első világháborút és a forradalmakat követően, a húszas években óriási befolyásra tett szert a székesfehérvári katolikus püspök, Prohászka Ottokár.
A Horthy-korszak elején, a zsidónak minősített diákok továbbtanulását is korlátozó 1920-as numerus clausus nemzetgyűlési vitában például így fogalmazott: „Ez nem antiszemitizmus, hanem faji önvédelem. Zsidó polgártársaim, ne vegyék ezt gyűlölködésnek, ne vegyék faji üldözésnek.” Prohászka Ottokár nemcsak a nacionalizmus, hanem a másik kollektív 19-20. századi nagyhatású eszme, a szocializmus képviselője is volt. Ennek keresztényszocialista vonulatát – de nem feltétlenül a keresztényszocialista pártpolitikai irányzatot – reprezentálta. E tekintetben sok modern problémával szembesült. A nők „önrendelkezési jogára”, a nők tanulásának problémáira és a munkaerőpiacon elszenvedett hátrányaikra is felhívta a figyelmet: „nők által végzett munkát kevésbé jól fizetik, mintha ugyanazt a munkát férfiak végzik”.
Prohászka a nőkérdésben rendkívül modern álláspontot képviselt a katolikus egyházon belül. Már a 20. század elején megírta egyik legnagyobb hatású művét, a Föld és Ég című kétkötetes munkát. Ebben az evolúció alapjára helyezkedett, még az ember teremtésével kapcsolatban is. Ezt a hazai teológia teljesen elutasította, de a Vatikánban akkor még nem tekintették eretnekségnek (csak 1909 után, amikor – Gergely Jenő szerint – X. Pius idején herezisnek minősítették a Szentírás hasonló, francia és német teológusok által is leírt értelmezését.) Prohászka e teológiai művében különösen a nő teremtését értelmezte át, ami előzménynek tekinthető a nőkérdésben kialakított későbbi álláspontja és a keresztényszociális nőmozgalmak támogatásában jelentkező politikai aktivitása szempontjából.
Prohászka 1902-ben azt írta: „Ádámot és Évát Isten bizonyára egyszerre teremtette, egyszerre fölvilágosította Istenhez s egymáshoz való viszonyukról. Ez utóbbi abban állt, hogy egymásért vannak s egy elvet képeznek.” Gergely Jenő szerint ezt a férfi és nő egyenrangúságát és egyenjogúságát képviselő Prohászka-gondolatmenetet súlyos bírálatok érték Rómából is, és ennek még súlyosabb következményei lettek. (Prohászka három későbbi, 1907 és 1910 között született művét 1911-ben indexre tette a Vatikán.)
A századelőn az Erósz- és Mária-kultusz összefonódott Prohászka nézeteiben.  „Szépesztétikája és teológiája szorosan kapcsolódott a női nemről alkotott véleményéhez, illetve a Mária-kultuszhoz” – írja róla Gergely Jenő, aki idézi is Prohászkát: „Szent Szüzem! A katolicizmus áldása s előnye is, hogy a dicsőült szép asszony elmaradhatatlan belőle s tőle. Az asszonyé a szeretet, s az asszonyhoz von a vonzalom, széphez s nemeshez. Így lett az asszony a szeretetnek, annak a nemesbe, tisztába, ideálisba való törekvésnek szimbólumává. Ezt jelenti az erósz… Ránk nézve a szépség s a kellem a nőben lép elénk, s azért ezeknek ideális szimbóluma a nő. Az igazi szeretet, az erósz az ideális nőt is szereti, mert az abszolút ideál szimbólumává, az Isten-szeretet visszfényévé a nő lett.”
Prohászka az 1920-as években már inkább újkonzervatív irányt képviselt, és a család fontosságát, a házasság szentségét hangsúlyozta. Igyekezett fellépni az egyre gyakoribbá vált válások ellen, elsősorban a polgári házasság intézményét támadva. Gergely Jenő szerint ő fogalmazta a püspöki kar közös körlevelét, amelyben kifejezték: a gyakori válások „az egész társadalom stabilitását veszélyeztetik, mert megbontják a társadalom természetes alapegységét, a családot”. Itt fonódik össze a bevezetőben említett fajvédelem és a család védelmének fontossága, s ebből a szempontból Prohászka az utóbbit tartotta fontosabbnak 1924-ben, amikor az Ébredő Magyarok Kongresszusán beszélt: „Valljuk be, bármilyen lelkes fajvédők vagyunk is, hogy a nemzetek nem bálványok, s hogy vannak az emberiségnek a nemzeti létérdeknél magasabb s közös létérdekeik is, melyek a nemzeti eszmét sehogy sem gyöngítik, hanem éppen a nemzeti eszme erejében világtörténeti szerepre hivatott nemzeteket valami felsőbb egységbe, egy igazi s nem farizeusi népszövetségbe hívnak.” Gergely ennek kapcsán kitér arra, hogy Prohászka nemzetfelfogása „alapjában nem volt rasszista jellegű”.

Felhasznált irodalom:
Prohászka püspök a nőkérdésről = Budapesti Hírlap, január 25.
Gergely Jenő: Prohászka Ottokár. A Napba öltözött ember. Budapest, 1994.
Kaba Eszter: Nők az első világháborúban – szerepváltozások
Ignácz Károly: Egyenlő munkáért egyenlő bért – a nőknek is?!
Fazekas Csaba: Prohászka Ottokár és a „hungarizmus” fogalmának genezise = Múltunk, 2015/2. 4–34.
Szegő Iván Miklós: Mementó 1920: a numerus clausus születése. = HVG Online, 2010. szeptember.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Budapesti Hírlap, január 25.
Prohászka püspök a nőkérdésről

Prohászka Ottokár dr. székesfehérvári püspök a Szociális Missiótársulat tagjaihoz intézett januári körlevelében a nőkérdéssel foglalkozik. Megállapította a püspök, hogy a nőmozgalom korántsem azonosítható a választójog kérdésével és annak akár harcias és verekedő, akár békés és térhódító megoldásával, hanem a nőmozgalom alatt a nő elhelyezkedését kell értenünk minden irányban. Mint megoldásra váró problémákat fölsorolja a püspök az önrendelkezés jogát, hogy a nők mennyire legyenek urai saját maguknak; a nőnevelést, a melyet nem lehet csak elméleti pedagógusokra bízni, hanem elsősorban azok beleszólását kell biztosítani, a kik a nőnevelés elégtelenségét önmagukon tapasztalták, és akik a világban élve az új idők szükségleteit megérzik. Tanulmányozni kell azonkívül a házassági és birtoklási törvényeket, hogy azok mennyiben károsak a nőre nézve. Ide számít a hivatal és fizetés kérdése is, mert eddig igen sok jövedelmező pálya van, a melyből a nők ki vannak zárva és a nők által végzett munkát kevésbé jól fizetik, mintha ugyanazt a munkát férfiak végzik. Elítéli a kettős morált, mert – mondja – a törvénytelen anya bizonyára vétkes, de a másik vétkes féllel szemben bizonyára nem jogtalan s ennek a mostani jogtalan helyzetnek kell megváltoznia.