A jogállam leépülése, a személyi és sajtószabadság megsértése, a pszichiátria politikai célokra való felhasználása, a hatalmi önkény megnyilvánulása – ezek a teoretikus problémák is vizsgálhatók egy elfeledett, de kulcsfontosságúnak tűnő 1918. februári botrányban.
Az első világháborút és a forradalmakat követően, a húszas években óriási befolyásra tett szert a székesfehérvári katolikus püspök, Prohászka Ottokár.
A Horthy-korszak elején, a zsidónak minősített diákok továbbtanulását is korlátozó 1920-as numerus clausus nemzetgyűlési vitában például így fogalmazott:
„Vannak, kik a háborúval hamar végeznek; barbárságnak, őrületnek, összes kultúránkból való kivetkőződésnek, a haladás sínjeiről való kisiklásnak mondhatják; de érzem – bár ugyancsak nem vagyok a háború barátja –, hogy aki így végez vele, az nem sokat értett meg belőle.
