A fakéregből készült kenyér ötlete nem számított újnak a Nagy Háború idején. Az 1847-es hosszú és kemény tél – ami egy rendkívül rossz terméshozamot produkáló nyári időszakot követett – igencsak próbára tette az akkori Pest-Buda lakóit. Alig volt liszt, és a kenyér ára hihetetlen magasságokba, öt forintra emelkedett. Ekkor próbálták pótolni a hiányzó gabonát hárs-, fűz- és gyertyánfa kérgéből készült „liszttel”, amelyet a búzaliszttel vegyítve sütöttek meg.
A háborús viszonyok hasonló ötletbörzére kényszerítették a társadalmat, hiszen az élelmezés folyamatos biztosítása érdekében már 1914-ben törvényt hoztak a kevert liszt forgalomba hozataláról (a malomvállalatokat kötelezték, hogy a búza- és rozslisztet csak más őrleményekkel keverve lehessen árusítani és a csomagoláson fel kellett tüntetni a keverés arányát). A jogszabály ekkor még nem említette a főként románok által fogyasztott kukoricát, de az 1915 tavaszán megjelent napilapok már receptekkel próbálták segíteni a kukorica elkészítésében járatlan háziasszonyok dolgát. A kukoricalisztből készült kenyér elkészítése azonban jóval körülményesebb volt, mint korábbi, „fehér” társáé. A háború előrehaladásával a helyzet egyre romlott, a fronton és a hátországban élők előbb főként rozslisztből készült fekete kenyeret (ezt ették hadifoglyaink éveken át a szibériai táborokban), majd hadikenyeret fogyasztottak. Ez utóbbi már keményítőt, sőt adalékként hamut és cellulózt is tartalmazott. Az alapanyagok változatos összetétele mellett még egy újdonságot hozott a háború: létfontosságúvá vált a kenyér élettartamának megnövelése is, hiszen a lövészárkok árnyékában aligha lehetett volna biztosítani a friss pékáruval történő folyamatos ellátást. A probléma megoldását a franciáknak, pontosabban Charles Heudebert-nek köszönhetjük: a mai napig ropogtathatjuk világhírűvé vált kétszersültjét.

Készítette: Kaba Eszter

Kenyér falisztből = Pesti Hírlap, 1915. március 21.

Ki hitte volna, hogy lesz valaha idő, mikor még a fából való kenyérről is elmélkedhetünk. És íme, a háború most aktuálissá tette a faliszt-kenyeret, ami azonban éppenséggel nem valami újdonságszámba menő modern találmány, hanem eleven valóság, amit a magas észak vidékein már régóta ismernek és fogyasztanak is az odavaló emberek. Európa legmagasabb északi vidékein ugyanis a fenyőforgácsot, jobban mondva a fenyőfának a kéreg és a fája közt levő külső rétegét kiszárítva megőrlik és kevés liszttel keverve – belőle egy kissé kesernyés ízű, de azért élvezhető és tápláló kenyeret készítenek. Ilyen kenyeret esznek az év legnagyobb részén a lappok, valamint Norvégia északi részének erdőlakó népei, és ez a nép – dacára annak, hogy a mi fogalmaink szerint sovány táplálékon él, mégis izmos, erős és egészséges emberekből áll. Micsoda kedves és ízes csemege volna ennek a népnek a mi hadikenyerünk, amelyre ma még csak fintorgatjuk az orrunkat s szinte személyes áldozatnak tartjuk annak élvezetét, holott ezzel szemben a semleges államok, és minden kényszerítő ok nélkül, ma már szintén német recept szerint sütött kenyeret készítenek és ezt fogyasztják, dicsérve ízességét és tápláló voltát s szinte csodálkozva azon, hogy csak most jutottak ennek az olcsó és jó kenyérnek titkához. Adjunk hát hálát az Istennek, hogy gabonakenyeret ehetünk s nem kell a falisztkenyérre fanyalodnunk, ami ellen bizonyára még nagyobb volna az averzió, holott, hogy ez is jó és tápláló eledel, azt a lappok és Észak-Norvégia lakóinak táplálkozási és egészségügyi viszonyai fényesen igazolják.

Hogy ez a falisztből való kenyér mennyire nem humbug, hanem tény, arra eleven példa a fiumei eset. Fiuméban ugyanis egy idő óta észlelték, hogy sok tekintetben kifogásolható, szivárványszínben játszó kenyér van az üzletekben forgalomban, amit kilónként 80-90 fillérért árusítanak. Ez a kenyérnek nevezett massza pedig a városi hatóság által eszközölt vegyvizsgálat szerint hamisítás, amellyel a szegény ember pénzét rabolják és csalják ki, mert a kenyér fűrészporral lett keverve és hamisítva, s az olcsó és kevésbé tápláló, sőt az egészségre is ártalmas holmit tiszta kenyér-árban árusították. A hamisításból élő illegitim sütőipar tehát már nekünk is adott kóstolót a falisztkenyérből, ami ugyan éppen nem azonos a lappok és norvégek kenyerével, mert a jól kidolgozott és élvezhető faliszt és a piszkos, megbízhatatlan fűrészpor közt ég és földnyi a különbség.