Pesti Napló

Gasztronómiai forradalmak

A háború a táplálkozási szokások jelentős változásával járt – mindenki számára. A hátországban ez a hiányból következett, és helyettesítő alapanyagok felkutatását és használatát jelentette, a fronton pedig a tábori kosztot. A katonák nagy tömegben előállítható, főként könnyen tárolható és elkészíthető húsfélékre, szénhidrátban gazdag gabonafélékre épülő menüjének a főtt marha és a rizs, valamint a vegyes lisztből sütött hadikenyér volt az alapja, de a húskonzervek is újdonságot jelentettek a legtöbb baka számára. Itt inkább az egyoldalúság és a rizs hangsúlyos szerepe jelentett változást, bár – mint azt a Pesti Napló cikkírója nem mulasztotta el hangsúlyozni – ez a gabonaféle kiváló élelmiszer volt, a levesben főtt marha pedig egészen első osztályú. A katonák csupán – már ha hihetünk a cikknek – az édesség és gyümölcs hiányáért panaszkodhattak.
A hátországi ellátásban a hiány már technológiai változtatásokat is igényelt. A búzaliszt kiváltásával készült, kukorica- és árpalisztből főzött ételek (főként gyakorlat és tapasztalat híján) nem sikerültek, ráadásul a közönség éppen ezért meglehetősen tartózkodó is volt velük szemben. A főváros jelentős erőfeszítéseket tett a probléma kezelésére. Főző- és háztartási tanfolyamot indítottak, majd a recepteket a nagyobb lapokban, így a Pesti Naplóban is közölték. Ezek azonban inkább a kukoricaliszt felhasználásának korlátait mutatták, a négy recept lényegében az édes galuska, édes lepény, édes morzsa és édes palacsinta elkészítését segítették. Új ötleteket, ételrecepteket összegyűjtendő ezután hadiétel-kiállítást szerveztek. Itt a közönség is megismerkedhetett a kukoricalisztből és burgonyából készült kreációkkal. A további ismeretterjesztés pedig a szociálpolitikai osztály szándéka szerint a fővárosi tanítónők feladata lett, akiknek ettől kezdve azt is ellenőrizniük kellett volna, hogy a tanulók családjában megfelelő, takarékos konyhát vigyenek.

Készítette: Egry Gábor

Új receptek háziasszonyok számára. = Pesti Napló, 1915. március 5.
Hogyan lehet jól és olcsón főzni? = Pesti Napló, 1915. március 13.
Hogyan lehet olcsón és jól főzni? = Pesti Napló, 1915. március 14.
Háborús koszton. = Pesti Napló, 1915. március 16.
Hadi ételek kiállítása. = Pesti Napló, 1915. március 17.