A háború kezdete egyúttal a vég kezdetét is jelentette. A felek az első perctől kezdve különös figyelmet szenteltek annak mi következik, ha majd elhallgatnak a fegyverek. Ezek a tervek sajátos kettősséget mutattak. Ekkor még szinte senki nem számolt azzal, hogy a kontinens 19. századi történetét meghatározó nagyhatalmi „koncert” (a meghatározó hatalmak együttműködése a köztük kialakult egyensúly felborulásának elkerülésére) tagjai közül akármelyik megszűnhet az ellenségeskedések lezárásával. Másfelől viszont a konkrét tervek a határok meghúzására éppenséggel nem nagy jövőt jósoltak az említett informális nagyhatalmi koordinációs mechanizmusnak.

Az antant főként az Osztrák–Magyar Monarchiára vonatkozóan fogadott el olyan területi követeléseket, amelyek kétségbe vonták a fennmaradó államalakulat nagyhatalmi státuszát, a központi hatalmak közül pedig a németek győzelem esetére szóló terveinek tükrében nehezen tűnt elképzelhetőnek, hogy akár Oroszország, akár a Monarchia képes lenne majd betölteni korábbi szerepét.

Ez utóbbi annak ellenére is kijelenthető volt, hogy az ún. béketervek valójában nem a kormány vagy a császár alaposan kimunkált és egységesen képviselt elképzelését jelentették, sokkal inkább a hadihelyzet függvényében is változó, emellett pedig az egyes szerzők világnézetétől függő merész víziók sorát, melyek közül a kormányzat végül egyik mellett sem kötelezte el magát véglegesen. Bethmann-Hollweg kancellár győzelem esetére szóló vázlata ugyan abból indult ki, hogy a háború után nem engedhető meg egyetlen potenciális rivális felemelkedése sem, és ennek érdekében nagyszabású annexióra készült nyugaton és keleten is, de csak kevéssé változtatta volna meg a Monarchia helyzetét és adottságként számolt Oroszország továbbélésével. A pángermán, vagyis minden német egyesítését hirdető eszme képviselői ezzel szemben kevéssé voltak tekintettel az osztrák–magyar szövetséges jövőjére, hiszen Ausztria németségét is a birodalom keretei között szerették volna tudni. Persze Ausztria–Magyarország felosztása nem jöhetett szóba, de egy olyan szoros szövetség kialakítása, amelyben a két állam közjogilag is összefonódik, természetesen a Német Birodalom dominanciája mellett, már igen. Közös volt mindezekben az elképzelésekben, hogy a győztes Németország számára Európa keleti részén, a Balkánon és a Közel-Keleten (az Oszmán Birodalom arab tartományaiban) fedezték fel a befolyásszerzés lehetőségét.

 
A legnagyobb visszhangot azonban nem ezek a tervek váltották ki, hanem Friedrich Naumann liberális képviselő Mitteleuropa-terve. Naumann egyfajta köztes álláspontot képviselt. Terve földrajzi értelemben ugyanazt a területet fedte le, és az általa megálmodott államszövetség igazolására is a fentiekhez hasonló érveket használt. Természetesen nem a németek egyesítését, hanem inkább az adott régió gazdasági egymásra utaltságát, az egyes országok gazdaságszerkezetének komplementer jellegét hangsúlyozta. A fejlett német ipar ebben a koncepcióban igen jól megfért a magyar, lengyel és ukrán mezőgazdasággal, a Balkán és Anatólia nyersanyagforrásaival, az osztrák és cseh tartományok iparának problémája pedig kezelhetőnek látszott. Naumann, részben az érintettek közjogi érzékenységére is tekintettel, nem szövetségi államot, hanem államszövetséget javasolt. Ez nem érintené az egyes tagok államiságát és szuverenitásának lényegét, csupán néhány kérdés, mindenekelőtt a vámügyek rendezésére jönne létre egy közös szervezet. Ennek érzelmi alapját a háborús erőfeszítés teremtette meg, szükségszerűsége azonban a nagy gazdasági térségek kialakulásából adódik. A cél Közép-Európa megszervezése egy minél zártabb gazdasági közösségé, ezen belül azonban nem számolt a vámok azonnali megszüntetésével, mivel mind Németországban, mind Ausztria–Magyarországon akadtak szektorok, amelyek szerinte eltérő versenyképességük miatt egymással szemben is védelemre szorultak.

Ami a tagállami hatáskörben maradó ügyeket illeti, Naumann külön is kiemelte a nyelvhasználat kérdését. Nem utolsó sorban a magyar politikusok érzékenységére tekintettel ezt kifejezetten tagállami hatáskörbe sorolta, a népoktatással, az államszervezettel, a politikai képviselet intézményeivel együtt. Ezzel szemben közelíteni szándékozott nem csupán a gazdaságot, hanem a haderőt is, igaz, megtartva a külön tagállami szervezetet.

Bár Naumann körültekintően próbált eljárni, a terv fogadtatása Magyarországon meglehetősen vegyesre sikeredett. A balkáni államokhoz történő közeledés, az Oszmán Birodalom megnyitása ugyan kecsegtetőnek tűntek, de a tervezett államszövetség hátrányai is szembetűnőek voltak. Sem az ipar képviselőinek nagy többsége, sem az agráriusok nem igazán lelkesedtek a német–osztrák-magyar vámhatárok lebontásának ötletéért. Az előbbiek érthető módon tartottak a német konkurenciától, de meglepő módon az utóbbiak is. A magyar mezőgazdasági termékek alapvetően a Monarchia nyugati felében találtak vevőre, a német kivitel azonban ezen a területen is egyre jelentősebb volt a háborút megelőzően.

A magyar politikusok nem igazán lelkesedtek az államszövetséggel járó óhatatlan közjogi problémákért sem. Csakhogy általános volt az a vélekedés, hogy Magyarországnak szüksége van Németországra is területi épsége megőrzésére. A világháború folyamán ugyan ismét felerősödtek azok a hangok, melyek szerint az úgymond folytonos káoszban élő Ausztriával szemben a szilárd Magyarország lenne a németek igazi, megbízható szövetségese, de ez nem azt jelentette, hogy a Monarchiát is megszüntetve szerettek volna szövetségesi kapcsolatba kerülni Németországgal. Csakhogy az is egyértelműnek tűnt, hogy a németeknek nem lehet nyíltan nemet mondani. A legtöbb szereplő tehát elismerte a gazdasági együttműködés háború utáni fontosságát, annak formáját viszont úgy határozta meg, hogy nem nagyon derült ki belőle, mi is változna a fennálló helyzethez képest. Már azon túl, hogy a németek megnyitnák új befolyási övezetüket a magyar kivitel előtt is.

 
Felhasznált irodalom:
Irinyi Károly: Mitteleuropa-tervek és az osztrák-magyar politikai gondolkodás. Budapest, 1973.
Naumann, Friedrich von: Mitteleuropa. Berlin, 1915.
Romsics Ignác: Expanzionizmus és regionalizmus. Integrációs tervek Közép- és Kelet-Európáról a 19. században és a 20. század elején. In: Romsics Ignác (szerk.): Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában a 19–20. században. Budapest, 1997. 7–61.
Szterényi, Josef: Mitteleuropa in ungarischer Beleuchtung. Vortrag gehalten am 6. Februar 1916 in Brassó (Kronstadt) im evang. sächsischen Kriegsgemeindeabend. Brassó (Kronstadt), 1916.
A háborús Berlin. Német gazdasági tervek = Pesti Napló, 1915. április 11.

 
Készítette: Egry Gábor