Pesti Hírlap, 1914
Pesti Hírlap, 1914

Mozdulj velünk! – vizes sportok 100 éve

A futballidénynek hagyományosan június 29., azaz Péter-Pál napja vetett véget. A kéthónapnyi „gyepszünet” békeidőkben kedvezett másik két népszerű sportágnak: az atlétikának és az úszásnak. Az úszósportnak azonban nem kedveztek a katonai behívók: nemcsak a versenyzők, de az egyleti vezetők jelentős részét is besorozták. Ennek ellenére a Pesti Hírlap újságírója értetlenkedett az úszóversenyek elmaradásán, hiszen „a még alig felserdült ifjúság, mely az úszósport híveinek zömét szolgáltatta, teljes számban itthon van s alig várja az alkalmat, hogy kedvenc sportjának a versenyzésben is hódolhasson”. A Nemzeti Sport Club (NSC) ezt a hiányt akarta orvosolni június végi, 12 számra szóló versenykiírásával. A sportesemény nem csupán a versenyzők és a nézők örömére szolgált – a programból befolyt összeget a főszervező a vak katonákat gyámolító alapnak ajánlotta fel.
Az úszószámok mellett fokozott érdeklődés övezte a tervezett vízilabda-mérkőzéseket is, a résztvevő csapatok közül egyértelműen az FTC-t tartották a győzelemre esélyesnek – az NSC [Nemzeti Sport Club] és az MTK [Magyar Testgyakorlók Köre] közötti mérkőzést pusztán „érdekesnek” minősítették, míg az FTC [Ferencvárosi Torna Club] – MAFC [Műegyetemi Atlétikai és Football Club] meccs elé „felfokozott izgalommal” tekintettek.
A verseny végül 800 néző előtt zajlott, a 100 méteres mellúszást Wenk János (FTC), a 3*50 méteres „gyorsstafétát” az FTC triója (köztük Wenk János), a 3*50 méteres vegyes úszóstafétát az NSC nyerte – ellenfél nélkül –, az 50 méteres hölgyúszásban Schmiederer Magda (TTC) lett a nyertes, míg műugrásban Farkas Ödön (NSC) vitte haza a díjat, azaz a vasplakettet. A 100 évvel ezelőtti győztesek közül mára csak Wenk János (1884–1962) neve maradt fent: a kétszeres Európa- és tizenkétszeres magyar bajnok vízilabdázó és úszó vízilabdacsapatával részt vett az 1912-es nyári olimpiai játékokon, ahol ötödik helyen zártak. Eggyel előrébb, mint a mostani vízilabda-válogatott a bergamói Világligán.

Felhasznált irodalom:
Az NSC úszóversenye = Pesti Hírlap, 1915. június 27.
A Nemzeti Sport Club úszóversenye = Pesti Hírlap, 1915. június 29.
Az NSC rendezésében lefolyt úszóverseny = Pesti Hírlap, 1915. június 30.

Készítette: Kaba Eszter

Pesti Hírlap, 1915. június 27.
Az NSC úszóversenye

Miután a háború okozta rövidebb-hosszabb fennakadást majd minden sportág kiheverte s a normális élet maga mindenütt helyreállott: csaknem tizenegy hónapi szünet után az úszósport is hallat magáról a szezon első és reméljük, nem utolsó versenye révén. A Nemzeti Sport Club, mely úszószakosztályának aránylag rövid fennállása dacára a magyar úszósport legkomolyabb és -céltudatosabb munkásai közé tartozott, vállalta a jóformán egyéves agóniában fekvő úszósport felébresztését azzal, hogy – nem törődve a mai nehéz időkben a versenyrendezés kettősen fenyegető kockázatával – Péter-Pál napjára úszóversenyt írt ki. Örömmel üdvözli mindenki a szimpatikus egyesület törekvését, mely remélhetőleg lökést ad az érthetetlen módon pihenő úszósportnak. Az NSC versenyének nevezései egyébként kitűnően sikerültek, nemcsak a nevezések mennyiségét, hanem minőségét illetőleg is; a 12 számból álló versenyre kétszázat meghaladó számban érkeztek nevezések, különösen nagy és népes mezőnyök várhatók az előversenyekben, ahol a kapott előny, illetőleg hátrány kiegyenlíti az erőbeli különbségeket. A versenyen egyébként majd minden egyesület képviselteti magát úszói révén, a rendező NSC úszóin kívül a MAFC, MAC, BAK, TTC, OTE, FTC úszói jelennek majd meg a startnál nagyobb számban. A verseny díjazása a háborús viszonyokhoz illeszkedik: művészi vasplakettet nyernek a győztesek és helyezettek, míg egyes számokban tiszteletdíjak is illetik meg a győztest. Tiszteletdíjat ajánlottak fel: Boros Ödön főhadnagy, az NSC úszó szakosztályának vezetője a 100 méteres gyorsúszásra, Bánó Jenő a 100 méteres mellúszásra, a Budapesti Athletikai Klub a 200 méteres gyorsúszás handicapra, míg a műugrás győztese egy NSC-tag által felajánlott tiszteletdíjat nyer. A meeting utolsó száma vízipóló-mérkőzés lesz a MAFC és a bajnok FTC csapatai között, amelynek a technikusok ifjú erőkből álló csapata mindenesetre számottevő ellenfele lesz. A verseny Péter-Pál napján pontban fél hét órakor kezdődik a Császár fürdő férfi uszodájában.