A 20. századi magyar történelem egyik legnagyobb sokkját jelentette az antant oldalán hadba lépő Románia hadseregének 1916. augusztusi erdélyi betörése. A magyar nemzeti katasztrófával fenyegető támadás annyira elszabadította a bűnbak keresést a magyar politikai elit soraiban, hogy végleg szétszakította a kormánypárt és az ellenzéke közti, a háború kezdete óta meglévő magyar „Burgfriedent” – mikor is közel két éven át a háborús politika sikeressége érdekében az ellenzék nem támadta a kormányt –, és a közvéleményben is radikálisan felerősödtek a felelősök felmutatását követelő hangok. Bihari Péter a Lövészárkok a hátországban című munkájában mutatta be, hogy 1916 őszén milyen mértékben szabadultak el nemcsak a magyar sajtóban, de a parlamenti ülésteremben is az antiszemita indulatok, amikor is önveszélyes „zsidóbarátságát” kérték számon a Tisza-kormányon (melynek hadügyminisztere a zsidó származású Hazai Samu volt), és egyenesen a legfőbb katonai beszállító tőkés, Weiss Manfréd besorozását követelték. Ekkor terjedt el a magyar katonáknak szállított „papírtalpú bakancs” mítosza is. Az 1916 nyarától saját pártja élén politizáló Károlyi Mihály is kihasználta az alkalmat és – természetesen a legkevésbé sem antiszemita éllel – ő is Tisza István és a Nemzeti Munkapárt felelősségre vonását követelte Erdély védelmének elhanyagolása ügyében, amint arról a Magyarország is beszámolt.

Felhasznált irodalom:
Károlyi Mihály Erdély védelméről = Magyarország, 1916. szeptember 8.

Készítette: Csunderlik Péter

Magyarország, 1916. szeptember 8.
Károlyi Mihály Erdély védelméről

A képviselőház szerda esti ülésén több interpelláció hangzott el az erdélyi dolgokról. Az Est munkatársa ma a Ház folyosóján Károlyi Mihály gróftól megkérdezte, hogy mi a véleménye a kormány és a munkapárt magatartásáról:
– Csak a legnagyobb csodálkozás hangján nyilatkozhatom – mondotta Károlyi Mihály. – A miniszterelnök mindig arról beszél, hogy iparkodjunk megnyugtatni a közönséget. Hát kérdem én: hogy legyen az a közönség nyugodt, amikor azt látja, hogy mindazok, akik Erdély veszedelmében bűnösök, nemcsak hogy helyükön maradtak, de közülük egyesek a miniszterelnök úrtól még dicsérethez is jutnak?! Sehol a világon nem történhetnék meg, hogy ha valahol ilyen csapás zúdul a nemzetre, ezért az, aki ennek előidézésében részes, nyomban el ne vegye büntetését. Mit látunk ma? A miniszterelnök a helyén marad, minden egyes főispán a helyén marad. Régebben, ha egy választáson a kormánypárti jelölt megbukott, elcsapták a főispánt. Most egy főispánnak sem görbült meg még a haja szála sem, hiszen csak az oláhok jöttek. Legjobban csodálkozom azonban a munkapárti erdélyi képviselőkön. Megdöbbentő, hogy közülük senki sem szólalt fel és senkise tartotta szükségesnek, hogy a sorscsapás sújtotta erdélyi nép érdekében a parlamentben szót emeljen. Pedig úgy tudom, hogy vannak ott olyan képviselők is, akiket nem a munkapárt delegált Erdélybe, hanem akik Erdély szülöttei. Az ellenzék meg fogja tenni kötelességét, azonban, ha az ország tűri, hogy azok, akik a hibában bűnösök, helyükön maradjanak és egy hajuk szála se görbüljön meg, akkor ez az ország teljesen megérdemli sorsát.