Lukács György és Balázs Béla (Forrás: The Charnel-House)

Egy lélek a háborúban – Balázs Béla és az első világháború. I. rész

Ha a filmesztéta Balázs Béláról van szó, nem is indíthatnánk mással, mint egy filmes hivatkozással. Ha egy Az őrület határánhoz hasonló meditatív művet keresünk a magyar első világháborús irodalomból, az nem lehet más, mint Balázs Lélek a háborúban című „naplója”.

Balázs Béla (1884–1949) az 1910-es évek egyéni hangú lírikusa volt, a filmesztétika egyik megalapítója világszinten, aki 1945 után az emigrációból úgy jött haza rendbe tenni a magyar filmet, mint 2010 után Andy Vajna. Művészeti tanácsadóként olyan magyar filmtörténeti klasszikusok fűződnek a nevéhez, mint az első világháború sokkját feldolgozó Ének a búzamezőkről vagy a második világháború traumájára rávilágító Valahol Európában. A Látható ember című 1924-es filmesztétikai alapvetését a világ szinte minden fontosabb nyelvére lefordították, úgyhogy Balázs Bélánál már csak Lukács György lehet ismertebb bölcsészünk. Manapság mégis alig kerül szóba a neve a maga jogán, még az 1908-as nevezetes A Holnap című antológiában helyet kapó költők 2012-ben avatott nagyváradi szoborcsoportjából is kihagyták. Ha az 1958-ban alapított legnagyobb állami filmes elismerést, a Balázs Béla-díjat nem számoljuk, a nevével szinte csak akkor találkozunk, ha a műveltségi vetélkedőkben a Bartók-meseopera, a Kékszakállú herceg vára szövegkönyvírójára kérdeznek.

Pedig Balázst az akkor még nem marxista Lukács György kora egyik legjelentősebb költőjének tartotta és Balázs Béla és akiknek nem kell címmel egy egész könyvben állt ki barátja mellett 1918-ban. Noha utóbb Faludy György ezt inkább Lukács nagy bűnei közé sorolta a Levélféle Lukács Györgyhöz című, 1948–1949-ben a fióknak írt episztola-vádiratában: „Mit lehet tanulni tőled a költészettől? Ady Endre korában Balázs Bélát nevezted ki nagy nemzeti költőnknek.” Ennek ellenére nehéz elvitatni, hogy Balázs lírikusként úgy játszott a szimbólumokkal, ahogy már csak a női szívekkel (Lukács György fiatalkori szerelme, Seidler Irma vélhetően Balázs Béla miatt lett öngyilkos 1911-ben). Balázs Béla a filmes lányok örök kedvence. Egy időben szeretője volt Leni Riefenstahl is, akivel az 1931-es Kék fény című filmen együttműködve találtak egymásra, és nem sok hiányzott, hogy a kommunista Balázs rávegye Riefenstahlt, tartson vele Moszkvába és dolgozzanak Eizensteinnel. Ez lett volna a filmtörténelem szupergroupja. Talán nem meglepetés, hogy Balázs Béla kedvenc színe a kék volt, annyira, hogy igazán méltó az lenne, ha ez a cikk is csupa kék betűkkel írva jelenne meg.

Rendkívül érdekes pálya Balázsé, melyet az 1945-ös Az én utam című gyűjteményes kötetével és az elé írt bevezetővel részben már maga is összegzett. Bauer Herbertként született 1884-ben, gyermek- és kamaszkorát Lőcsén és Szegeden töltötte, első verse tizenhat éves korában jelent meg a Szegedi Naplóban. Magyar-német szakon végzett a Budapesti Egyetemen, az Eötvös Collegiumban Kodály Zoltán volt szobatársa, ő ismertette össze Bartókkal. Balázsnak kamaszkora óta gyötrő vágya volt, hogy költővé váljon, ugyanakkor mindig munkált benne az állandó kétely, hogy elég tehetséges-e. Még akkor is, miután már Babits méltatta, azok után, hogy Balázs költőként országosan is bemutatkozott A Holnap-antológiában 1908-ban, majd 1911-ben megjelent nagyszerű verseskönyve, A vándor énekel: „Más nyelven és magának énekelget, / mint szél kezében elszakadt levél, / s talán nem ő, hanem a szél zenél” – írta Balázsról az Új könyvekre című versében Babits.

A leginkább a belga Maeterlinckhez, A kék madár szerzőjéhez hasonlítható, szimbolista Balázs álomszerű meséit és költészete lényegét a Regös prológusában foglalta össze, melyet utóbb A kékszakállú herceg vára elé csatolt előhangként: „Szemünk pillás függönye fent, / Hol a színpad, kint-e vagy bent?” Esztétikai nézeteit 1908-as rövid könyvecskéjében, a Halálesztétikában összegezte.

De hiába publikált a Nyugatban, volt barátja és legfőbb szellemi társa Lukács és járt össze Adyval, Balázs bizonyos szempontból egyedül maradt a korabeli irodalmi színtéren, és ez fokozta magány-érzetét az első világháború előestéjére. Talán ennek és az asszimilációs vágynak tudható be, hogy Bauer Herbert 1913-ban elhagyta kisebbségi zsidó hitét és katolizált, hivatalosan is fölvette addigi művésznevét, a Balázs Bélát, emellett megnősült, abbahagyta a tanítást és új állást vállalt. „Legkomolyabb mindezek közül talán kikeresztelkedésem” – emlékezett utóbb.

Legalább ekkora változást hozott az első világháború Balázs Béla életében és művészetében. A világháború kitörésekor először csak nevezetes Párizs-e vagy Weimar? című írásával jelentkezett, amely a háború mellett összeurópai szinten szövetségi alapon elköteleződő értelmiség története szempontjából jelentős. Ezzel a Nyugatban megjelent paradigmatikus írásával Balázs a német kultúra mellett tette le voksát a franciával szemben, ám a kultúrharc helyett csakhamar a való fronton, Szerbiában találta magát. Balázs Béla ugyanis önkéntesként frontszolgálatra jelentkezett – besorozás ugyanis nem „fenyegette”, jobb szemének erős rövidlátása miatt. 1914 augusztusában vonult be, a 6. gyalogezred 54. zászlóaljában szolgált, először Zimonynál vetették be. Az ősszel megsebesült, előbb egy sárfalú parasztházba vitték – ahol „úgy hevertek a sebesültek egymáson, mint a hánykódó halak a kosárban” –, majd a hadikórházi ápolás után Szabadkára helyezték irodai munkára, végül 1915 augusztusában leszerelték.

Balázs Béla: Lélek a háborúban (1916)

 
Miért vonult be? Az okokat – háborús élményei mellett – a Lélek a háborúban címmel 1916-ban kiadott – és egy másik „harcos közkatona”, Divély József rajzaival illusztrált – háborús „naplójában” beszéli el: a kiadó ajánlója szerint Balázs írásai „a katonát, az embert mutatják póz nélkül, görögtűz nélkül”. A mű elején található ajánló vers, a Csendesen! is azt hangsúlyozza, hogy „nincsen ezen szavalni való”. És Balázs Béla első világháborús szépirodalmi füzére – inkább ezt használnám a „napló” műfaji megjelölés helyett, az írásba ugyanis csak 1914 decemberében, a kórházban fogott, miután hírét vette zászlóalja megsemmisülésének – valóban analitikusságával tüntet. Egyfajta önterápiás lélekelemzés a Lélek a háborúban, tipikusan az a fajta háborús írás, melyben előbb olvashatunk különös alakot öltő felhőkről, mint a lövegek számáról egy magaslati ponton. De azért a „véres országút”, a „hullaszagú mocsár” és a „feltúrt temető” expresszív képeivel, a sár tipologizálásával, vagy az olyan tanulságokkal, minthogy „felázott kukoricásban járni nagyon fárasztó”, a naturalizmust sem nélkülözi a meditatív elmélkedések mellett. A címet az értelmezi, hogy Balázs szerint „a lélekben történik az élet”.

Mi vitte hát a frontra? Ugyan az első világháború kitörését a nacionalizmussal magyarázta – „Most az állam műkertjét [és általában a kultúrát – Cs. P.] benövi a nacionalizmus természetes vegetációja”, ahogy írta –, és a Párizs-e vagy Weimar című írását értelmezhetnénk is akár egy a szövetséges irányába tett „soviniszta” gesztusként, de ezeket nem jelölhetjük meg döntő oknak. Annál inkább a „magányosság fájását”, hogy egy egész „nép” és „nemzet” megmozdul, míg ő nem katona. Balázs az alkalmatlanság és a számkivetettség érzetét ellensúlyozandó kereste a „kilincset”, „melyből a néphez lehet benyitni”. És ezt a kilincset a hadiiroda ajtaján találta meg. További okként jelenik meg a műben a menekülés a „szégyen” elől, hogy miközben öccse – aki egyébiránt Kaffka Margit férje – és már sógora is bevonult, és ők majd „mellükkel támasztják, vérükkel tapasztják a gátat”, „én majd azalatt itthon rántott csirkét eszem, újságot olvasok a fotelben és szidom a hadvezetőséget”. Ez volt a Balázs számára vállalhatatlan vízió, amely kiragadta „kertjéből”. (Hogy Balázs saját alkotói világát „kertként” jelölte, eszmetörténetileg azért jelentős, mert miként Hanák Péter klasszikus tanulmánykötete, A Kert és a Műhely is rögzíti, Bécset jelölték kertként, Budapestet műhelyként – Balázs helyet nem találásának fő oka volt, hogy misztikus művei egy kis „kertet” képeztek a korabeli budapesti irodalmi élet „műhelyében”.) Menj és szenvedj te is! – ez a felszólítás felelt a bűntudatára. „Nem a háborúról van itt szó, hanem az én magányosságom nagy próbájáról” – hangsúlyozza. Vagyis Balázs Béla önkéntesként bevonulásának a saját elbeszélése szerint inkább oka volt, mint célja.

De célként azért karakteresen megjelenik valami: a kamaszkortól meglévő szándék, a nagy íróvá-költővé válás óhaja. Márpedig: „A halál a legihletőbb múzsa. A halál életünk teteje” – fejti ki naplója későbbi részében. És ott volt az esztéta szempontja is, mivel Balázs szerint a bátorság „a legszebb emberi gesztus”, „az emberi szépségek koronája”, mivel az élet kockáztatása „a vegetatív életösztön leküzdése”. „A lélek emancipációja a testtől” – vagyis az emberré válás maga. És az életkockáztatás végre arra is választ adhat, hogy van-e szándéka vele Istennek: „Ha elpusztulok, nem kár értem. Mert akkor nem voltam Neki fontos.” A bevonulás mindezen konkrét és általános megalapozásait füzére Menj és szenvedj te is és Csendes, esti dialógus hercegnővel című blokkjaiban végzi el Balázs. Azt mondhatjuk, hogy Balázs Béla az úgynevezett „augusztusi őrületben” megmerítkező hazafi helyett inkább jelentkezett a közösségre vágyó magányos költőként és a nagy háromdimenziós Élményre éhes későbbi filmesként a frontra. Olyan művészként, aki a nagy háború határhelyzetétől remélte, hogy igazán nagy alkotóvá válik, hivatkozatlanul is követve Rimbaud útmutatását, aki úgy vélte – mint ahogy az Egy évad a pokolban-ban kifejti –, ahhoz, hogy a század legnagyobb költője legyen, minden élményt ki kellett próbálnia. Balázs úgy gondolta, hogy a bevonulással házasságra lépett a néppel, és elindult a nászútra „a szerelmes vőlegény minden esetlen zavarodottságával”.

 
Felhasznált irodalom:
Balázs Béla: Lélek a háborúban. Balázs Béla honvédtizedes naplója. Gyoma, 1916.
Balázs Eszter: Káprázattól az illúzióvesztésig: a háború jelentései a Nyugatban (1914. augusztus – 1915. augusztus). Médiakutató, 2010/1. 85–91.
Hanák Péter: A Kert és a Műhely. Budapest, 1985.
Nagy Magda: Balázs Béla világa. Budapest, 1973.

 
Készítette: Csunderlik Péter

 
Képek:
1. Lukács György és Balázs Béla (Forrás: The Charnel-House)
2. Balázs Béla: Lélek a háborúban (1916) (Forrás)