Megfizethető és minőségi kultúrát a népnek! – ez minden valamirevaló baloldali kulturális politika alapja. Ugyanakkor például a Nagy Háború alatt is működő, a szociáldemokrata párthoz kötődő Népszava Kiadó viszonylag kevés szépirodalmat tudott kiadni. Másrészről – üzleti alapon – már a 19. században megjelentek azok a kiadványok, amelyek azt használták ki, hogy a modern nyomdászat segítségével nagy példányszámban olcsón lehet tömegterméket előállítani. Ez a tömegcikk lehetett újság és könyv is: így jelentek meg a „penny magazine”-ok, filléres újságok és krajcáros könyvek. Utóbbiak – vagyis az angolul „dime novel”-nek, azaz tízcentes regénynek nevezett kiadványok – azonban általában nem akartak megfelelni az olcsóság és a minőség kettős követelményének: kiadójuk elsősorban busás profitra vágyott, amit a közönségigény kiszolgálásával, kalandtörténetekkel, krimikkel, western sztorikkal érhetett el legegyszerűbben.
Ezek a termékek össze is kapcsolódtak a morális hanyatlás, a züllés gondolatával, felelőssé tették e kiadványokat az egyre növekvőbb városi bűnözésért, és már jóval a mozi megjelenése előtt alkalmat adtak erkölcsi kifakadásokra. A Fővárosi Lapok című szépirodalmi közlöny 1881-ben például arról számolt be, hogy egy franciaországi gyilkosságot inspirált egy hasonló füzet: „Párisban nemrég egy Lemaitre nevű ifjú borzalmas gyilkosságot követett el egy kis gyermeken. A bíró előtt mentségül azt hozta fel, hogy hasonló tettet olvasott a »Nővadász« című regényben. Sokáig kutatták, miféle regény ez, ki írta? S végül kiderült, hogy valamelyik krajcáros regény-lapban jelent meg, tele afféle borzalmasságokkal, minőkkel az ilyen regények írói izgatni szokták az alsóbbrendű olvasók képzelmét.”
Az Est konszern által frissen bekebelezett Athenaeum 1917 novemberében állt elő Olcsó Regény sorozatával. A Néptanítók Lapja úgy üdvözölte, mint a krajcáros regények fogyatékosságát orvosló, az olcsóságot a minőséggel sikeresen összeboronáló kísérletet: „Az «Olcsó Regény» a legjobb írók legértékesebb munkáit adja, könnyen kezelhető, modern formában, művészi kiállítással 60 fillérért. Minden kötet borítékát Vadász Miklós, a kitűnő festő és grafikus rajzolja, így minden kötet külön meglepetés lesz.” Igaz, még csak a világháború alatt sem ez volt az egyetlen „népkönyvtár”: a Singer–Wolfner kiadó 1915-ben kezdte meg a Milliók Könyve sorozatát egy Herczeg Ferenc kisregénnyel.
November közepén Az Est diadalmasan hirdette, hogy az első számból, Heltai Jenő: Az utolsó bohém című regényéből két nap alatt elfogyott mind a százezer példány. Nem csoda: a 160 oldalas mű mindössze 60 fillérbe került. A regény maga nem volt újdonság, hiszen az 1911-ben már megjelent a Nyugat kiadójának gondozásában. A Nyugat 1912-es recenziója alapján (is) egy virtigli pesti történet volt ez, európai látókörű, másra, lehetőleg elérhetetlen dolgokra sóvárgó budapesti kávéházi alakokkal, divatosan rezignált hangulattal: „Budapestiense ez a könyv, a szónak igazi értelmében. A tegnapi, legfeljebb tegnapelőtti Budapest, a fiatal Heltai szűkebb hazája elevenedik meg a könyv lapjain, jól ismert levegőjével, kergetőző alakjaival, akik közül nem nehéz az író fiatal alakját felismerni. Estéről-reggelre felserdült városunk zajong ki e regényből, világunk és kultúránk, amely hirtelen fordult nyugatra és ettől a hirtelen fordulástól zavaros és sebes folyású, mint a medret cserélt folyók. Az utolsó bohémekről szól a regény, akik reggeli imájukat Párizs fele fordított arccal mondották, de akik, ha kijutottak, csakhamar visszajönnek, mert végre még se jó ott nekik, és imádni is csak azt lehet, ami túl van a kék vagy fehér hegyeken.”
Akik lemaradtak Heltai könyvének 1917-es kiadásáról, azok Rákosi Viktor: Egy falusi Hamlet című művével vigasztalódhattak a hónap végén. A sorozat nemcsak magyar szerzők közül válogatott, a december végi negyedik „szám” Sherlock Holmes megálmodójának, Arthur Conan Doyle-nak egy napóleoni háborúk idején játszódó regénye, a Gerard brigadéros volt.
1918 elején az Athenaeum új regények megírására is írt ki pályázatot – részben az Olcsó Könyvtárban, részben a Modern Könyvtár sorozatban kívánták a győztes pályaműveket kiadni. Az 1918 novemberi dátumot nem csupán a háború végi állapotok, a forradalom, hanem a jelentkezők nagy száma miatt is kitolták. De 1919 márciusa sem hozott nagyobb nyugalmat, így eredményt csak 1920 elején hirdettek. Összesen 220 pályamű érkezett be: a háromfős zsűri tagja volt a sorozatot 1917 őszén „indító” Heltai Jenő is. A névtelenül elbírált regények közül a 15000 koronás fődíjat – amellyel a szerző 1918 tavaszán természetesen sokkal jobban járt volna – az addig ismeretlen Kosáryné Réz Lola Filoména című regénye nyerte. A három díjnyertes regény 1920 május végén jelent meg az Olcsó regény sorozatban – a Filoména példányai ekkor már 3 korona 80 fillérért találtak gazdát.
A sorozat 1920 decemberéig folytatódott – három év alatt 56 kötetet adtak ki. A kezdet után többségbe kerültek a fordítások, végül 20 magyar és 36 külföldi regény került viszonylag olcsón, 1920 végén már 8 koronáért a közönséghez.

Felhasznált irodalom:
Az Olcsó regény első száma elfogyott = Az Est, 1917. november 16.
Az Olcsó regény százezer példányban kelt el két nap alatt! = Az Est, 1917. november 23.
A szenzációs regények = Fővárosi Lapok, 1881. március 13.
Várady István: Heltai Jenő: Az utolsó bohém = Figyelő, 1912/6.
Olcsó regény = Néptanítók Lapja, 1917, november 8.
Az Athenaeum regénypályázata eldőlt = Magyarország, 1920. február 3.
Asa Briggs–Peter Burke. A média társadalomtörténete. Gutenbergtől az internetig. Budapest, 2012

Készítette: Takács Róbert