Egy évvel azután, hogy a Zrínyi és a Viktória nevű hajók összeütköztek és 148 ember életét vesztette, a Dunagőzhajózási Társaság másik két hajója, a Drina és a Sophie is összeütközött 1918. április 7-én. A Drina egy része a víz alá merült, sokan bent rekedtek a félig elsüllyedt hajótestben, így vesztették életüket. A korabeli tudósítások a Rácalmás és Dunapentele (ma: Dunaújváros) közti szakaszt, illetve a Makádi-szigetet említik a baleset helyszíneként. A 64 ember halálát okozó (az első hírek ennél még több áldozatot sejtettek) ütközés pontos okaira máig nem derült fény. A vizsgálat okmányai azóta sem kerültek elő, a korabeli tudósítások pedig egymásnak ellentmondó információk tömkelegét közölték. A két hajó kapitányai például egymással ellentétesen nyilatkoztak a történtekről a Pesti Naplónak.
Az első hírek a Drina kormányosának, Madács Mihálynak a felelősségét hangsúlyozták. Kiemelték, hogy a hajóskapitány parancsa ellenére rossz irányba kormányozta a hajót, és ez volt az oka az ütközésnek. A baleset után tíz nappal azonban a Világ című lap azt írta, hogy a vízből kiemelt Drina első kormányának „csapszöge kint van a helyéből”, s „ha a csapszöget kiveszik, a kormánylapát szabadon mozoghat”. Ha tényleg ilyen állapotban volt a baleset előtt a kormánylapát, akkor az megmagyarázta volna a kormányos tehetetlenségét az ütközésnél. Ezt az elülső kormányt csak kikötéseknél szokták alkalmazni, általában egyenes irányban rögzítik. A „tulajdonképpeni nagy kormány” hátul van az ilyen hajókon – magyarázta a Világ, hozzátéve: így „a Drina kormányosának magyarázata mindinkább plauzibilissá vált. A kormányos minden valószínűség szerint nem elmebeteg, ahogy a társaság szerette volna feltüntetni, hanem az első kormány hibája miatt nem volt ura a hajónak.”
Ám Vas Ferenc, a Dunagőzhajózási Társaság magyarországi igazgatója úgy nyilatkozott Az Est április 21-i számában, hogy szakértőik szerint „az összeütközést Madács kormányos pillanatnyi elmezavara okozta”. „Szerencsétlen autoszuggesztió esetéről lehet szó: vélt veszély elől akart menekülni és éppen ennek a veszélynek nekiment.” Az igazgató reagált arra is, hogy a csapszög nem volt a helyén: az is lehet, hogy az ütközésnél „kiesett vagy a tolongásban valaki kirúgta, mindez a katasztrófa alatt vagy után történhetett. Egyébként a bűnügyi vizsgálat feladata, hogy ezt és minden egyebet kiderítsen.”
A hatóságok – úgy tűnik – a vizsgálat elején a hajótársaság álláspontját képviselték: a Népszava beszámolt arról április 20-án, hogy a fellebbezések nyomán a Drina kapitányának, Zwipp Lajosnak az előzetes letartóztatását az ítélőtábla megszüntette, Madács Mihály kormányos kérelmét azonban elutasította, így ő előzetesben maradt. A Népszava szerint az ítélőtábla „azzal indokolta meg végzését, hogy Madács Mihály az utolsó percben változtatta meg a Drina szabályszerű irányát és ez volt a két hajó összeütközésének közvetlen oka”. A bíróság szerint Zwipp kapitányt gondatlansága miatt felelősség terheli, de a várható büntetés „nem olyan mérvű, hogy szökésétől kellene tartani”.
Az eset miatt 1918-ban a Dunagőzhajózási Társaságot sorozatos támadások érték. A cég hajói ugyanis egy éven belül kétszer ütköztek egymásnak, a balesetek összesen több mint kétszáz áldozatot követeltek. A lapok ekkoriban tárgyalták a Zrínyi katasztrófáját is, amelynek elhúzódó vizsgálatát valószínűleg felgyorsította a Drina katasztrófája. A vádemelés a Zrínyi esetében 1918 májusában történt meg. Többek között az akkor ütköző két hajó kapitányait és kormányosait említette a vádirat, a Népszava emiatt felháborodott: „Hát a rozoga hajókat járató milliomos vállalatot, a Dunagőzhajózási Társaságot semmiféle felelősség nem terheli?” – tette fel a kérdést a lap.

Felhasznált irodalom:
Hajókatasztrófa tömeghalállal = Pesti Napló, 1918. április 9.
A dunai katasztrófa = Világ, 1918. április 18.
A Drina kapitányát szabadon bocsátották, a kormányos fogva marad = Népszava, 1918. április 20.
A Drinát Budapestre hozták = Az Est, 1918. április 21.
Hát a Dunagőzhajózási Társaság ellen nem emeltek vádat? = Népszava, 1918. május 4.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Pesti Napló, 1918. április 9.
Hajókatasztrófa tömeghalállal

A „Drina” és a „Sophie” személy szállítógőzösök összeütközése — Az áldozatok még a „Drina” elsüllyedt hajórészében vannak — Elpusztultak a másodosztály utasai — Körülbelül 80 halottja van a katasztrófának — A hajóstársaság a „Drina” kormányosát okolja — A kereskedelmi miniszter szigorú vizsgálatot rendelt el

Vasárnapra virradó hajnalban Rácalmás körül szörnyű katasztrófa történt a Dunán. Rácalmás és Dunapentele között, Tas község közelében a Dunagőzhajózási Társaság két hajója, a Sophie és a Drina egymásba ütközött. A Sophie épségben maradt ugyan, de a Drina részben a víz alá merült, még most is ott van. A hajónak a víz alá merült részében van a második osztályú hálóterem, amelynek szinte minden utasa elpusztult, leginkább kofák, nők, gyermekek. A rettenetes katasztrófát egyenesen megmagyarázhatatlan, jelzőkkel nem is illethető könnyelműség okozta, a Drina kormányosa nem az előírt úton haladt a hajóval. Ezért kellett meghalnia annyi ártatlan nőnek és gyermeknek. Mindkét hajó ugyanazé a Dunagőzhajózási Társaságé, melynek Zrínyi nevű hajója tavaly április 11-én majdnem hasonló borzalmas katasztrófa által pusztult el és rengeteg embert ragadott vízhalálba. Ami a katasztrófa körül történt, mind lázítóan felháborító, kezdve a szerencsétlenséget megelőző és okozó menthetetlen könnyelműségen, végezve a mentési munkálatok lassúságán, a társaság ferdítésein és tagadásán, az egész hivatalos eljárás példátlan lomhaságán. Tudjuk, hogy a háború meglazította az összes forgalmi üzemek komolyságát, az utazás ma természetesen nem az a biztos, nyugodt és kényelmes vállalkozás, ami volt ezelőtt, de ami most történt, azt nem lehet a háborúval menteni. A hajóstársaság végzetesen ismétlődő hanyagságáról, megtorlást követelő gondatlanságáról van szó. Ami pedig egyenesen förtelmes: a Duna-menti községeknek egész sora, ahová nem visz vasút, most már igazán, a szó szoros értelmében ki van szolgáltatva e társaság összeütköző hajóinak és az ő halálkormányosainak.
Három nappal a Zrínyi katasztrófájának évfordulója előtt, szinte végzetszerű következetességgel újabb hajószerencsétlenség történt a Dunán Rácalmás és Dunapentele között. A halálhajót ez esetben Drinának hívják és a Sophie nevű kilencszáz lóerős gőzös volt a gyilkosa újra nyolcvan-száz talán még több emberéletnek. Éppen úgy, mint annak idején a Zrínyi, most a Drina feneklett meg középen kettészakított testtel a Duna habjai között, közel a parthoz, farával kiemelkedve a vízből, míg orra mélyen a Duna fövényébe van fúródva. A két hajó gazdája ez esetben is a Dunagőzhajózási Társaság, amelynek nem volt elég mementó a Zrínyi rettenetes végzete, úgy látszik újból és mindig újra avatlan kezekre, idegüket elhagyó emberekre bízza hajóinak és vele sok száz emberéletnek biztonságát. Már a Zrínyi katasztrófája idején is megállapították a hajóstársaság felelősségét, különféle rendszabályokra és óvóintézkedésekre kötelezték és most mégis bekövetkezett a második szerencsétlenség. Az újabb vizsgálat majd meg fogja állapítani, vajon a hatalmas társaság mennyiben hányt fittyet a reá rótt kötelességeknek.
Szombaton este 11 órakor indult, el Budapestről a Sophie és a hajóra már a Petőfi-téri állomáson 720 utas szállott fel. A Drina szombaton délben 12 órakor indult el Mohácsról, több mint 350 utassal. Vasárnap hajnalban két órakor történt a katasztrófa, a Makládi-szigetnél, körülbelül 20 kilométer távolságra Ráckevétól. Az összeütközés pillanatában a legtöbb utas kabinjában aludt, csak néhányan bóbiskollak a Drina fedélzetén. A Drina a Duna közepén haladt a rendes menetsebességgel, a jelzőlámpások előírásszerűen ki voltak világítva. Madách Mihály első kormányos állott a kormánynál, amikor hirtelen egy hajó körvonalait látta felbukkanni a Drina közvetlen közelében. Sípolt, ellengőzt adatott, de már későn, mert a Sophie egy pillanattal később hatalmas erővel nekiszaladt a másodosztályú női kabinok és a matrózok fülkéi között a Drinának. Az összeütközés oly erővel történt, hogy a két hajó majdnem egy percig egymásba szaladva, halálos ölelkezésben ringott a Dunán, de ekkor a Drina erős ellengőzzel megszabadult a Sophie-tól és a parthoz közeledve, megfeneklett. Az álmukból fölriadt utasok között rettenetes pánik támadt. Az első osztályú utasok felrohantak a fedélzetre és a hátsó részre meneküllek. Eközben a feljáró lépcsőnél rettenetes harc keletkezelt a menekülni akaró utasok között. Az emberek egymást tépve, lökdösve, ordítva igyekeztek felfelé a lépcsőn, közben a lépcső korlátja letörött és az emberek egymást rugdosva, valóságos gomolyagban örvénylettek a feljáró lépcső fedélzet szájánál. A hajónak ama részéből, ahol a második osztályú női kabinok voltak, alig menekült valaki, mert ezt a részt már az összeütközés pillanatában elöntötte a hajótesten tépett léken keresztül beözönlő áradat. Az utasok egy része, mikor látta, hogy a Sophie alig másfél-két méternyire van a parttól, a vízbe vetették magát és úszva igyekezett a partot elérni. Hogy ezek közül hányan értek ki és hányan fulladtak a Dunába, azt egyelőre még nem lehet megállapítani. Azokat, akik csuromvizesen kiértek a partra, az első osztály kabinjaiból előhozott ruhákba takarták és sorjába odaültették őket a tűz köré, amelyet hirtelenében Ráckevéról előkerült cigányok gyújtottak. Amikor a hajó utasai elhelyezkedtek a parton, Zwipp kapitány és Németh ellenőr Szalkszentmártonba gyalogoltak, hogy onnan segítséget hozzanak. Ekkor már hajnalodott, Ráckevén is megtudták a szerencsétlenséget és rövidesen orvosok, a községi bíró és a jegyző érkeztek meg a katasztrófa helyszínére.

A katasztrófa híre Budapesten

Budapestre vasárnap reggel negyedhét órakor érkezett az első jelentés, Rácalmás és Tass községek telefonon értesítették a dunai révkapitányságot és gyors segítséget kértek. Nyolc óra 20 perckor a Petőfi térről elindult az Esztergom vontatógőzös, amely magával vitte Kovách Aladár mentőigazgató vezetésével a budapesti mentők készültségét. Ugyanezzel a hajóval mentek ki Piperkovics és Jordán hajózási felügyelők, valamint Sárváry, a Dunagőzhajózási helyettes igazgatója is. Tizenegy órakor érkezett meg a mentőhajó Sophie mellé, a mentőik ekkor két sebesültet találtak. Horváth Lajosné kofaasszonyt, akinek a ballábán volt nagy seb és Stojka Róza cigányasszonyt, akinek combcsontja törölt el. Ezeken kívül még számos sebesültje volt a katasztrófának, sérülésük azonban jelentéktelen. A mentők bekötözték a sebesülteket, majd segédkeztek a Drina megmenekült utasainak a Schönbrunn hajóra való átszállításnál. A Sophie utasait a Drau nevű gőzös vitte tovább lefelé. A Drina-gőzöshöz már kora reggel valóságos népvándorlás indult meg, a környékbeli lakosok eljöttek és hozzátartozóikat keresték. A Drinára azonban egyelőre még nem lehetelt rámenni, alámerüli testével ott áll a halálhajó a partnál és még nem tudni, hogy öle hány áldozatot takar.

Mennyi áldozat van?

Lehet hatvan-nyolcvan, de talán száz is, ez csak akkor fog kiderülni, amikor emelődarukkal a gőzöst kiemelik, léket vágnak a hajó testén és kiemelik a halottakat. Ez lesz a borzalmak napja, éppúgy mint egy év előtt a Zrínyinél volt. Az Esztergom segélygőzös körülbelül száz méternyire vetett horgonyt, segíteni egyelőre nem lehet, várni kell, míg a hatalmas emelődaruk megkezdik munkájukat. Vékony kis deszkapalló vezet föl a Drinára, szuronyos népfelkelő őrzi, míg fönn a hajón csak a másodkapitány, pár matróz és három csendőr tartózkodik. A hajószerencsétlenség helyszínén elsőnek Rudnyánszky ráckevei főszolgabíró jelent meg, aki kihallgatta a hajó személyzetét. Ezeknek vallomásából is kiderül, hogy a másodosztályú víz alá merült hajórészben körülbelül nyolcvan-száz halott van. A Drina másodkapitánya szerint a Sophie volt okozója a szerencsétlenségnek, mert letért irányáról és minden ok nélkül a jobb partról a bal partra kanyarodott át.
Mindenesetre jellemző, hogy nem sokkal a szerencsétlenség elölt éles konfliktus támadt a Drina kapitánya és Madách kormányos között. Alighogy elindult ugyanis a hajó Mohácsról, Madách kormányos a hajót zátonyra vezette. Alig tudták kiszabadítani, de nem sokkal utána csak hajszálon múlt, hogy Madách nem vezette neki a hajót egy vízimalomnak.

A katasztrófa színhelyén

Roppantul nehéz eljutni a hajószerencsétlenség színhelyére. Hajó csak egy indult ma délben tizenkét órakor, az Osiek, amely dr. Sárospataky Józsefet, a pestvidéki ügyészség vezetőjét vitte a bizottsággal együtt. Ötödfélórás az út, vonaton másfél óráig se tart Kunszentmiklós—Tassig, de onnan kedélyesen zsaroló kocsisok szállíthatják csak tovább az embert hosszú, poros úton a Dunapartig.
A makádi sarok: így nevezik a hajósok az ominózus helyet. Egészen kis falu ez a Makád messzi a parttól, ahonnan nyoma sem látszik. Egyáltalában elhagyott a környék, csak a rossz csepeli úton poroszkál néhány elkeseredett ember, aki fölöslegesen várt eddig és most gyalog akar bevergődni a vasúti állomásra.
A Drina úgy fekszik a parton, mintha valami mesebeli óriás kegyetlenül odacsapta volna. Eleje több mint félig a vízben, hátulsó része a parti köveken. Nagyon köves itt a part, ezért sérült meg egy csomó ember a menekülés közben.
A személyzet túlnyomó része a Drinán tartózkodik. Vigyáznak rá, hogy az erőszakkal zátonyra vitt hajó valahogy vissza ne csússzon a Dunába. A szürke, piszkos víz egykedvűen csapkodja a födélzet hátulsó részét, amely alatt a halottak zsúfolódnak. Aránylag nagyon kis területen préselődtek össze, csak kettő úszkált fönt, ezeket ki is tudták húzni. Véletlenül nagy csirkés kosarakra sodorta őket a víz és ezekről csáklyázták le őket.
Ma nem fog itt senki több holttestet látni, várják az uszályhajókat, amelyeknek segítségével majd elvégzik a mentést. Tavaly, a Zrínyi szerencsétlensége alkalmával négy napba telt, amíg hozzájuthattak a holttestekhez. A Dunagőzhajózási Társaság emberei a kitűnő praxis révén most már ügyesebben dolgoznak és remélik, hogy két nap múlva kiteríthetik a partra a halott-sereget.
A Drina másodkapitánya, Stiegler Ödön azt mondja, hogy csak a Sophie személyzete lehet felelős az összeütközésért, mert a Drina rendesen haladt a jobbparton és a Sophie váratlanul kanyarodott eléje. Az a lék, amelyen keresztül hirtelen megtelt a hölgyszalon sodró vízzel, a matrózfülke és a második osztályú női kajütök között van. A második osztályú utasok közül nem is tudott jóformán senki megmenekülni. Hogy mennyi ember pusztult el, azt most senki sem tudhatja pontosan: Rudnyánszky ráckevei főszolgabíró szerint 150 ember hiányzik, mert a Drina 371 utasa közül csak 220 ember folytatja útját a Schönbrunnon. Az eltűntek közül azonban sokan gyalogszerrel, avagy más úton-módon álltak tovább.
Mihelyt a hatósági személyek megérkeztek, betiltották a hullahorgászást, amelynek látványosságától néhány utas rosszul leit és most száz meg száz ember várhatja növekvő izgalomban az uszályhajók lassú, kényelmes munkájának az eredményéi.
A szennyes kis Drinánál, amely tavaly még a budapesti partok mentén végzett szolgájától, sokkal különb állapotban. találtam a Sophie-t. Elöl ugyan csupa forgács, az orra széjjelroncsolódott és a matrózok helyiségét víz öntötte el, de már a szomszédos női osztály egészen vízmentes. A válogatottan erős fa- és vasanyag a hajó orránál olyan, mint valami összetaposott gyerekjáték.
Nagyban szivattyúzzák a vizet; semmi veszedelem. A nagy vasmacskán mindenféle kis cafat lóg, mert belekapott a Drina testébe és nehéz volt belőle kiszakítani. Magával rántott aztán mindent, de jobb nem leírni, hogy mit.
Beszéltem a Sophie kapitányával, Bajatz Emillel, aki a következőket mondta:
– Bebizonyult, hogy a Drina az oka a szerencsétlenségnek, nem a Zsófi. (Soha Sophie-nak nem nevezte.) Hirtelen kitért a Drina helyes útirányából és amikor már csak körülbelül harminc-negyven méterre volt a Zsófitól, majdnem derékszög alatt keresztezte a Zsófi útirányát. Amikor ezt a mozdulatot láttam (mert egész éjszaka a helyen maradtam), rögtön megállíttattam lassan haladó gépünket és hátraverettem.
– Mi ez?
– Az, hogy a gépnek teljes erejével vissza kell jönnie. Az ember szó szerint így adja ki a parancsot: Állj! Hátra! Lassanként egész csomó utas kiabálta, üvöltötte kórusban, ismételte kétségbeesve a parancsaimat. Óriási lárma támadt így a hajón, de nagyobb baj nem történt, a haladási sebesség csökkent és így a katasztrófa ötven százaléknyival enyhült. Mindez pillanatok alatt történt.
– Látta ön, hogy a Drinán mi történt?
– Ott is hátra vezérnyeltek. De már akkor nem lehetett elkerülni a nagy erejű összecsapást. Vad erővel jutott a partra, eleje süllyedt és hátulja kiszaladt a csepeli partra. Én egészen a megállíttattam a gépet, megfordíttattam, a Zsófit és zátonyra akartam futtatni, mert nem tudhattam, mekkora a sérülése.
Közbeszólt most Noel Rudolf, a másodkapitány:
– Már akkor elöl voltam és a hajó orráról hátra kiáltottam, hogy a víz szivárog, de nincs nagy baj.
– Gyerünk a Drinához! – így szólt az új parancs. Lehorgonyoztunk mellette, gyorsan le a ladikot és Noel két jelentkező szanitéccel, akik civilben utaztak, átvitte a mentőszekrényt a Drinára, hogy bekötözzék a sebesülteket.
[…]
A két hajó személyzetének vallomásai egyébként ellentmondóak. A Drina kapitánya, Zwipp Lajos elmondotta, hogy ő volt, aki először adott sípjelzést, amidőn látta, hogy a Sophie közeledik feléje.
A Sophie ekkor körülbelül egy kilométernyire lehetett a Drinától. Rögtön kiadta a parancsot, hogy a hajó hátra menjen és jobbra térjen ki, hogy az összeütközést elkerülhesse. Kétszer is hangosan figyelmeztette a hajó kormányosát, Madách Mihályt, hogy jobbra kormányozzon. A hajó akkor már csak ötszáz méternyire lehetett és nem lehetett már a hajó irányán változtatni. Madách Mihály a hajó első kormányosa, csodálatosképpen éppen ellenkező irányba, balra kormányozta a Drinát. A katasztrófa egy-két perc alatt bekövetkezett. Most már az volt az igyekezete a Drina kapitányának, hogy minél előbb partot érjen és kiadta a parancsot a hajó azonnali kikötésére és a két mentőcsónak lebocsájtására. Ez öt perc alatt megtörtént.

[…]