„S vajon mi volt az éhesen, betegen, lerongyolva vagy sebesülten foglyul ejtett ellenséges katona? Súlyos, szinte elviselhetetlen teher a hadrakelt sereg készleteire, alkalmatlan nyűg, amely semmiféle hadműveleti célra nem használható, állandó veszedelem, amelyet csak jelentékeny s így a hadműveletektől elvont őrző sereggel lehetett megőrizni.”
Petrák Katalin: Emberi sorsok a 20. században. A krasznojarszki “mintatábor”
A pdf az Emberi sorsok a 20. században. Magyar hadifoglyok és emigránsok a Szovjetunióban a két világháború között című könyv (Napvilág Kiadó, Budapest, 2012) krasznojarszki hadifogolytáborról szóló fejezetét tartalmazza.
A Pesti Hírlap szerkesztőségébe jóformán a háború első napjaitól érkeztek levelek a fronton – utóbb a fogságban – lévőktől, melyeket a lap rendszeresen le is közölt. Az olvasók nagy érdeklődéssel fogadták ezeket a híreket, hiszen úgy tűnt:
A mozgósítás már a világháború kezdetén súlyos munkaerőgondokat okozott, amit az idősebb és fiatalabb korosztályok, illetve a nők munkába állítása révén próbáltak meg enyhíteni.
Sokak szerint a hadifoglyok okozzák a drágaságot, ezért vannak, akik egyszerűen agyonlövetnék őket – utalt a társadalomban mindinkább terjedő rosszindulatú híresztelésre a Népszava cikke.
1914 augusztusának végén érkeztek magyar területre a háború első szerb és orosz hadifoglyai, akiket az Esztergom melletti Kenyérmezőn kialakított táborban helyeztek el. Számuk gyorsan gyarapodott (év végére elérte a 10.000 főt), és elhelyezésükről az államnak folyamatosan gondoskodnia kellett.
