Miközben a Bács megyei községben, Bajmokon egy orosz hadifogoly az egy anyát és leányát megölte, az apát pedig súlyosan megsebesítette, mert nem vehette feleségül választottját, a leányt, addig Budapesten egy másik orosz hadifogoly pompás körülmények között kötött házasságot Seress Imre költő lányával, Heddyvel.
Címke: hadifogolykérdés
Egy orosz hadifogoly lelőtt egy bajmoki családot
Borzalmas tragédiáról, több áldozatot követelő lövöldözésről számolt be 1918. június elsején a Népszava. Az Országos Hírlaptudósítóra hivatkozva írta meg, hogy Bajmokon, a Bács megyében lévő településen, pontosabban a község környékén lévő tanyán gyilkosság történt.
Kialudt a világítás Brassóban, mert megszöktek a gázgyárban dolgoztatott hadifoglyok
A központi hatalmak és Románia között az előzetes különbékét már 1918 márciusában megkötötték, de a végleges (aztán mégis átmenetinek bizonyuló) békére még májusig várni kellett. Nem voltak azonban türelmesek azok a hadifoglyok, akiket Brassóban dolgoztattak
Miniszter a magyar hadifoglyok vesztegzáráról: azért kell, hogy „emberekké változtassuk át őket”
A Monarchia hatóságait meglepte, hogy 1918 elején, még a bolsevikokkal kötött különbéke előtt egyre több osztrák–magyar hadifogoly szökött át a fronton és próbált hazatérni. A belső társadalmi feszültségek miatt a bécsi és budapesti hatóságok különböző óvintézkedéseket tettek.
„Ismételjük és hangsúlyozzuk: a hadifoglyokkal emberségesen kell bánni.” – Hadifoglyok Magyarországon az első világháború idején
A fenti idézet ugyan a Vasárnapi Újság című hetilapban jelent meg 1914 szeptemberében, de nem az újságíró egyéni véleményét tükrözte, hanem az országgyűlés által egy évvel korábban, 1913-ban elfogadott jogszabály tartalmára utalt. Az 1913-as törvény valójában a hadifoglyok jogait rögzítő,
Oroszországból jöttem, mesterségem címere: képviselő
Fábián Béla (1899–1966) ügyvéd, későbbi parlamenti képviselő 1914-ben vonult be a kassai 34. gyalogezredhez, és egy évvel később, 1915-ben Lembergnél sebesülten esett hadifogságba. A Krasznaja Rjecska-i fogolytáborba került, ahonnan többszöri sikertelen kísérlet után 1918-ban néhány társával együtt sikerült megszöknie.
„A mi betűink nekik épp oly titokzatosak” – Orosz hadifoglyok élete Budapesten
Egy jó ideje ha nem is a spájzban, de újra a közép-európai fürdővárosok szállóiban vannak az oroszok. Még szerencse, hogy a nagyétkű bizniszmenek és párducmintás nacijú asszonyaik pár fokkal kevesebb atrocitásnak teszik ki a helyi lakosságot Hévíztől Karlovy Varyig, mint Malinovszkij és Tolbuhin hadai.