Világ

Béke Finnországgal: „a háborúban elfásult lélek közönyösen megy el mellette”

Finnország 1917 végén kiáltotta ki függetlenségét, amelyet a szovjet-orosz kormányzat is elismert ugyan, de aztán 1918 januárjában véres polgárháborúba süppedt a fiatal ország. Utólag visszatekintve ez nem egyszerű polgárháború volt, hiszen a vörösök oldalán a szovjet-orosz erők, a fehérekén pedig német expedíciós hadsereg avatkozott be. A küzdelmet végül a németek és a fehérek zárták győztesen, súlyos vérengzések árán. A polgárháború májusi lezárása után Finnország békét kötött a központi hatalmakkal, amint arról a Világ című lap 1918. május 30-án beszámolt. Ugyanakkor a lap megjegyezte: „Egy békét kötöttek, de a háborúban elfásult lélek közönyösen megy el mellette. Béke! A háborúban annyira koptatták, verték, taposták, — most csak szerényen suhan el a meggyötört tömegek mellett. Megkötöttük a finn békét, s ez nem ráz meg senkit. Nem beszél róla senki. Hisz kötöttünk most békéket, de az igazi nagy kiengesztelődés, a népek nagy békéje lesz csak: — a béke.”

Felhasznált irodalom:
A béke = Világ, 1918. május 30.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Világ, 1918. május 30.
Béke

Ma reggel megkötöttük Finnlanddal a békét. Ma reggel óta a központi hatalmak országai és Finnország között helyreállott a békeállapot. Béke! Csak áhítattal lehet leírni ezt a szót, mely ebben a viharos, omladozó éleiben mégis mintha megkopott volna. Béke! Ma békét kötöttünk egy nemzettel, mely a háború forgatagából nőtt és emelkedett ki, egy ellenséggel kevesebb, béke, béke — és mégis mily távol van még a béke! Finnországban kezdetét veheti az alkotó munka, az újjáépítés, a fejlődés, mert ők elnyerték már a háború egyetlen jutalmát: a békét. Közép-Európa népei tovább küzdenek s tovább remélnek. Egy békét kötöttek, de a háborúban elfásult lélek közönyösen megy el mellette. Béke! A háborúban annyira koptatták, verték, taposták, — most csak szerényen suhan el a meggyötört tömegek mellett. Megkötöttük a finn békét, s ez nem ráz meg senkit. Nem beszél róla senki. Hisz kötöttünk most békéket, de az igazi nagy kiengesztelődés, a népek nagy békéje lesz csak: a béke.