Budapesti Hírlap

Anglia a nyár kezdetéig megbénul! – Egy hónapja folyik a korlátlan tengeralattjáró-háború

Amikor Sebastian Haffner A Német Birodalom hét főbűne az első világháborúban című 1964-es művében összegyűjtötte a német katonai és politikai vezetés leghibásabb döntéseit az első világháború alatt, a későbbi események ismeretében bizonyos szempontból a legsúlyosabb hibaként jelölte meg a korlátlan tengeralattjáró-háború 1917. február 1-jei meghirdetését. A korlátlan tengeralattjáró-háború ugyanis jogalapot adott a háborútól addig távol maradó USA-nak, hogy a „civilizáció védőjeként” – és nem a saját befektetései behajtójaként – küldje csapatait Európába. A félelmetes U-Bootokat ugyanis nem volt nehéz a „német militarizmus”-nak, a technikával párosult gonoszság szimbólumának megtenni. A tengeralattjáró ugyanis egyszerre volt tökéletesen összerakott szerkezet, az ész és a technika diadala, ugyanakkor azzal, hogy a tengeralattjáró „gyárilag” alattomosan támadt, az elsüllyesztett hajók legénységét és utasait pedig szükségszerűen ítélte halálra, szinte kínálta önmagát, hogy a „gonoszság” jelképe legyen. A perfekcionizmussal párosuló gonoszság szimbólumát meg is találta az antant propagandája a német tengeralattjárókban, ezzel egyszersmind igazolta is Németország háború utáni példás megbüntetésének jogosságát. 1917 márciusában azonban még úgy tűnt, hogy éppen a tengeralattjárók lesznek azok, amelyek eldöntik a háborút a központi hatalmak javára azzal, hogy megfojtják a „világtengerek urát”, Nagy-Britanniát. A tengeralattjárók ellen kezdetben nem létezett ellenszer, úgyhogy a korlátlan tengeralattjáró-háború első hónapját követően félelmetesnek tűntek a németek által elsüllyesztett bruttóregisztertonnákról szóló adatok. A diadal egészen addig tartott, míg nem jött Lloyd George brit miniszterelnök, aki a konvojok összeállításának ötletével egyszer és mindenkorra megoldotta a problémát. Ez az  ötlet azon alapult, hogy az óceán hatalmas mérete miatt lényegében mindegy, hogy egy hajó szeli-e a habokat magányosan, vagy száz hajó közlekedik-e együtt. A repülőgépes felderítés és a radar előtti időkben ugyanakkora esély volt rátalálni egy százhajós konvojra, mint egyetlen hajóra. Ennek következtében száz hajó összevonása egy konvojba a századára csökkentette annak az esélyét, hogy a német búvárhajók rátalálnak-e áldozatukra. A konvojok bevezetése után radikálisan lecsökkent a német tengeralattjárók által elsüllyesztett hajók száma: 1918-ban az amerikai erőket szállító konvojok már gyakorlatilag veszteség nélkül keltek át az óceánon, úgyhogy a Német Birodalom a fegyverszünet előtt bő két héttel, 1918. október 24-én beismerte tengeri vereségét, és felfüggesztette a korlátlan tengeralattjáró-háborút.

Felhasznált irodalom:
A korlátlan búvárhajóharc első hónapja = Budapesti Hírlap, 1917. március 2.
A. J. P. Taylor: Az első világháború képes krónikája. Budapest, 1988.

Készítette: Csunderlik Péter

Budapesti Hírlap, 1917. március 2.
A korlátlan búvárhajóharc első hónapja

A Budapesti Hírlap tudósítójának távirata.

Berlin, márc. 1.

Kiváló forrásból kaptam a következő fölvilágosítást:
Ma múlt egy hónapja, hogy a korlátlan búvárhajóharc megkezdődött. Az eddigi eredmény tudvalevően minden várakozást felülmúl. A februári búvárhajóharcról szóló hivatalos jelentés közzététele csak március közepére várható, de a statisztikai adatok egymagukban nem adnak tiszta képet. Nemcsak az a lényeges, mennyi tonna tartalmat süllyesztettek el, hanem az is, mennyi hajó vesztegel fölhasználatlanul a különböző kikötőkben. Mindezeket a körülményeket összefoglalva és figyelmen kívül hagyva az ellenség államférfiainak nagyhangú kijelentéseit, megállapítható, hogy ellenfeleink aránylag rövid időn belül nem lesznek már abban a helyzetben, hogy hajótér-veszteségük következményeit továbbra is elleplezzék, amit most még megtesznek. Ezek a következmények kétféle természetűek: elsősorban haditechnikaiak, másodsorban pedig gazdaságiak.
Igen valószínű, hogy az antant a küszöbön levő harcot megkezdésére sok muníciót halmozott össze, a fődolog azonban, tudniillik a hadianyag kiegészítése, a búvárhajók működése által lehetetlenné válik, vagy legalább is rendkívül megnehezül. Az ellenségnek minden offenzívája tehát — nem is szólván frontjaink rendíthetetlen voltáról — már annak okán is meghiúsulhat, hogy rövid idő múlva a munícióval való ellátás megreked, ami pedig egyenlő értékű a vereséggel.
Gazdasági téren az antant több állama, így különösen Olaszország, igen nehéz helyzetbe jutott. A mi Angliát illeti, föl kell tenni, hogy néhány hétre, élelmiszerrel még el van látva. Az a tény azonban, hogy Anglia bizonyos cikkekben kénytelen már hozzányúlni tartalékkészletéhez, igen sokat árul el, úgy hogy egészen jogosult az a remény, hogy Anglia a nyár kezdetéig a tengeri zárlat folytán katonailag és gazdaságilag megbénul.
A német búvárhajók tehát annak a biztos tudatában harcolnak tovább, hogy minden nap közelebb hoz bennünket célunkhoz.

(V.)