Az Est

Újságíró-Stockholmot!

Címkék
béke, sajtó

1917 tavaszának nagy szenzációja volt a szocialisták stockholmi találkozója, annak ellenére, hogy azon az angol és francia kormány nem engedte részt venni az angol és francia szociáldemokratákat, konkrétan nem adta meg a kiutazásukhoz szükséges vízumot.
Az értekezlet nyomán azonban a hazai újságírókat is fellelkesítette az elképzelés, hogy egy nagy összeurópai tanácskozáson meg lehetne oldani a Nagy Háború utáni „Nagy Béke” kérdését. A „jöjjenek a grófok és diplomaták” után a „szocimiskák” mellett megjelent az az üzenet is, hogy most jöjjenek az újságírók és tegyék jóvá azt, amit elrontottak.
Az Est arról számolt be május közepén, hogy a Budapesti Újságírók Egyesületének közgyűlése arra jutott: felszólítja a nemzetközi újságíró-szövetség elnökét, hogy stockholmi mintára nemzetközi tanácskozást hívjon össze arról, „hogyan lehetne a népek egymás-megértését a nyomtatott betű jegyében megkezdeni”.
Az üzenet címzettje Wilhelm Singer, az akkor hetvenedik életévében járó osztrák újságíró, a Nemzetközi Sajtószövetség, az 1894-ben alakult nemzetközi újságíró-szervezet elnöke volt. Az esélyeket rontotta, hogy a szervezet 1914 óta nem sok életjelet mutatott, sőt 1915-től, amerikai székhellyel már egy másik nemzetközi szervezet, a PCW (Press Congress of the World, vagyis a Világ Sajtókongresszusa) is létrejött. Egy semleges államban megtartott értekezletnek a Budapesti Hírlapnál sem sok esélyét látták: „Maga az összehívás annyi időt venne igénybe a jelen háborús viszonyok között, hogy akkorra tán a háború is véget ér. Egyébiránt Singer Vilmos úr már a háború első évében kapott semleges részről fölszólítást a szövetség összehívására. Ezt akkor a szövetségi igazgatótanács némely tagjával folytatott eszmecsere után az elnökség céltalannak ítélte. Hogy ma több értelme van-e, nem mernők állítani.”
A központi hatalmak újságírói nevében megszólaló Az Est ugyan nem nélkülözte az önkritikát – elismerte, hogy a sajtónak mindkét oldalon nagy szerepe volt az indulatok felszításában, a háborús propaganda katonához illő, fegyelmezett kiszolgálásában –, ám hangsúlyozta, hogy a magyar lapok immár hangot adnak a népek egyöntetű békevágyának: „A mi lapjainkban már rég elült az ellen népeinek a szidalmazása és a békekötés lehetőségének minden derengését kötelességtudó buzgalommal karolják fel.”
A béke iránti vágy már valóban érezhető volt ekkor a hazai sajtóban. Ám vélhetően elég egyoldalúan ítélték meg a másik oldalt, miszerint az antantállamok lapjai továbbra is bőszen és egyöntetűen szidalmazták az ellenséges oldalt, támadták a stockholmi konferenciát, a béke reményét közelebb hozó oroszországi forradalmat (utóbbit, a háború erőviszonyaira gyakorolt hatásából kiindulva némileg érthetően). Ám felmentést is adtak nekik: az antantországok cenzúrája kényszeríti erre a szerkesztőségeket, és nem engedi, hogy a sajtó – ott is(!) – a nép oldalán álljon.
És persze tegyük hozzá: a sajtó hatásairól alkotott elképzeléseket ekkor még az utóbb lövedékelméletnek nevezett felfogás határozta meg. Eszerint a média által sugalltak lövedékként behatolnak az agyba és ott közvetlen módon fejtik ki a hatásukat. Ezért vallotta Az Est is azt, hogy semmi más nem tudna olyan hatékonyan fellépni a béke ügyében sem, mint a sajtó.

Felhasznált irodalom:
Az újságok =Az Est, 1917. május 15.
Az újságírók s a háború = Budapesti Hírlap, 1917. május 15.
Kaarle Nordenstreng, Ulf Jonas Björk, Frank Beyersdorf, Svennik Høyer, Epp Lauk: A History of the International Movement of Journalists: Professionalism Versus Politics. Houndmills, UK, 2015.

Készítette: Takács Róbert