„Mi nem gördítettünk a szociáldemokratáknak semmiféle akadályt útjokba, hogy nemzetközi pártgyűlésen a békéről beszéljenek. Ellenkezőleg, amennyire módunkban állott, egyengettük az utat e megbeszélésekhez. A monarchikus és állítólag reakcionárius Ausztria-Magyarország és a politikai szempontból állítólag oly hátramaradott német birodalom megengedte szociáldemokratáinak, hogy kiutazzanak és a békéről beszéljenek…” – így érvelt a Monarchia külügyminisztériumának „lapja” 1917 április végén amellett, hogy ők tényleg a béke pártján állnak és azt minden eszközzel, még a nemzetközi szocialista mozgalom törekvéseinek támogatásával is igyekeznek elősegíteni.
1917 tavaszának erősödő háborúellenességét IV. Károly és kormányzata nem kívánta erőszakos eszközökkel befolyásolni. A titkos békekísérletek és a szociáldemokraták felé tett gesztusok egyik fő mozgatórugója ugyanakkor mégiscsak a félelem volt: józanul végiggondolva belátták, hogy a Monarchia erejének végéhez közeledik, miközben az „elgondolkodtató és megdöbbentő” orosz példa után a forradalmi veszély is reálisnak tűnt számukra.
Eközben a harcoló és a semleges országok szociáldemokratái igyekeztek egy nagy nemzetközi találkozót szervezni Stockholmban, ahol majd a munkásküldöttségek a békéről egyeztetnek. Ennek előzményeként, április elején az új orosz munkás- és katonatanács állt ki a hódítások nélküli békéért, majd a német szociáldemokraták hoztak hasonló határozatot berlini tanácskozásukon: „kényszeríteni kell a kormányokat, hogy nyíltan és világosan mondjanak le minden hódítási politikáról és olyan gyorsan, amennyire csak lehetséges, iparkodjanak ezen az alapon a végső békét helyreállítani.” Az április 14. és 20. közötti tanácskozáson az ausztriai és magyarországi szociáldemokrata képviselők, illetve vezetők is részt vettek, akik szintén csatlakoztak a békeköveteléshez. A berlini, majd a májusi, stockholmi előkészítő tárgyalásokon is részt vevő magyar pártvezetőnek, Garami Ernőnek pedig a közös külügyminisztérium adott Németországon túl Hollandiára és a skandináv államokra is érvényes útlevelet – megkerülve ezzel a Tisza-kormányzatot.
E légkörben jelenhetett meg – a cenzúra jóváhagyásával – a Népszava újabb, békét követelő vezércikke. „Aki tehát igazán akarja a békét, annak akarnia kell, lehetővé kell tennie, hogy a népek – a népek és nem maroknyi uralkodó osztályok – képviselői nyíltan, akadálytalanul tárgyalhassanak egymással a háború és a béke kérdéséről.” – érvelt az újság a szervezés alatt álló nemzetközi szocialista találkozó érdekében. Mindezt azonban nem egy egyszeri alkalomnak szánták, hanem egy új világrend kezdetének. „Úgy kell a jövőben lenni, hogy minden országos kérdésben és a legfontosabb kérdésben, a béke és a háború kérdésében is a népek szava, a népek akarata szabadon megnyilvánulhasson és döntő súlyú legyen. Akkor aztán aligha kerül többé sor a mostanihoz hasonló világösszeomlásra.” Az optimista tervek azonban sem 1917 tavaszán, sem a következő évtizedekben nem valósultak meg: a Nagy Háború is még másfél évig folytatódott, majd húsz éven belül újabb „világösszeomlásra”, azaz újabb világháborúra került sor – hiszen a legtöbb helyen a „népek szava és akarata” továbbra sem nyilvánulhatott meg szabadon.

Felhasznált irodalom:
A népek megértik egymást = Népszava, 1917. április 22.
Válasz a szociáldemokráciának = Népszava, 1917. április 26.
Fiziker Róbert: IV. Károly békekísérletei (1916–1917) Forrás: grotius.hu, 2014.06.29.
A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai. IV/B. kötet. Budapest, 1969. 328–329.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1917. április 22.
A népek megértik egymást

Mint a szombati Népszavában már jelentettük, a német szociáldemokrácia képviselői a béke kérdésében tanácskozást tartottak, amelyen részt vettek az osztrák és a magyar párt küldöttei is. Az egyhangúan elfogadott határozatból újra közöljük – most már pontosabb és részletesebb tudósítás alapján – a következő részt:
Egyetértünk az orosz munkás- és katonatanács kongresszusának azzal az elhatározásával, hogy elő kell készíteni az általános békét. Evégből … legfontosabb kötelességéül azt valljuk, hogy el kell oszlatni a hódításra vágyódó sovinizmus hatalmi álmait, kényszeríteni kell a kormányokat, hogy nyíltan és világosan mondjanak le minden hódítási politikáról és olyan gyorsan, amennyire csak lehetséges, iparkodjanak ezen az alapon a végső békét helyreállítani. Egyetlen egy népet sem szabad a békekötés által megalázni és tűrhetetlen sorsra juttatni…
Alig tíz nappal előbb nyilatkozott hasonló értelemben az orosz munkás- és katonatanács: nem kell hódítás, nem szabad egyetlen népet sem megalázni, a végleges béke alapjait kell lerakni! És íme, az orosz munkás- és katonatanács meg a német szociáldemokrácia mily gyorsan megértették egymást! A munkás- és katonatanács ez idő szerint az orosz nép vágyainak és akaratának hivatott kifejezője; ha nem az volna, nem bírná sakkban tartani a kormányt, amelynek egy része a „végső győzelemig” való háborúért lelkesedik. A német szociáldemokrácia pedig szintén nemcsak egy sokmilliós tömegű pártnak, hanem a német nép legszélesebb rétegeinek a forró óhajtását fejezi ki, amikor a háború és béke kérdésében állást foglal. A két állásfoglalás tehát két népnek a megnyilatkozása és nem kellett diplomáciai furfang, nem kellett sok ide-oda üzengetés: a két nép megtalálta a megegyezés közös alapját. Így van ez, ha a népek szólalhatnak meg és tárgyalhatnak egymással. Hasonlítsuk most ezzel össze az államok hivatalos szóvivőinek cselekvéseit és tárgyalásait Gondoljunk az első német békeajánlatra és gondoljunk az antant válaszára: az angol nyilatkozatra és még inkább az orosz cári nyilatkozatra. Gondoljunk arra, hogy a homályos és elég tágan értelmezhető német ajánlatra milyen brutális nyíltsággal felelt az angol imperializmus és az orosz cárizmus, Németország legázolását, Ausztria–Magyarország szétdarabolását és Törökország megsemmisítését tűzve ki hadicéljukul… És gondoljunk az azóta elhangzott hivatalos és félhivatalos nyilatkozatokra: mennyi rejtett furfang, mennyi leplezett gonosz szándék,, mekkora falánkság rejtőzködött bennük!
Most végre az egymással szemközt álló népeknek alkalmuk nyílt, hogy szándékaikat kinyilváníthassák, hogy egymásnak üzenhessenek. És milyen becsületesek, milyen emberségesek a szándékaik! Minő őszinte megbecsüléssel, mennyi igaz békeszeretettel közelednek egymáshoz. Egyszeri üzenet és mindenik megállapítja: nem akarjuk egy-mást megrabolni, nem akarjuk egymást leigázni, tiszteletben akarjuk tartani egymás szabadságát, az állandó békét akarjuk megteremteni. Íme: kész közöttük a megértés és a megegyezés alapja.
Aki tehát igazán akarja a békét, annak akarnia kell, lehetővé kell tennie, hogy a népek – a népek és nem maroknyi uralkodó osztályok – képviselői nyíltan, akadálytalanul tárgyalhassanak egymással a háború és a béke kérdéséről. Két hadban álló hatalmas ország népei, akiket milliós hadseregek óriási határvonala és vérnek tengere választ el, az első szóra megértették egymást. Hát még ha szemtől szembe kerülhetnének egymással e két nép képviselői és valamennyi népnek a képviselői, milyen sokat nyerne a béke ügye! Ha egy asztal köré telepedve tárgyalhatnának a népek emberei, az egyazon akarattól áthatott férfiak: mennyivel közelebb jutnánk a béke várva várt napjához…
De nemcsak most szükséges, hogy a népek tárgyalhassanak egymással. Úgy kell a jövőben lenni, hogy minden országos kérdésben és a legfontosabb kérdésben, a béke és a háború kérdésében is a népek szava, a népek akarata szabadon megnyilvánulhasson és döntő súlyú legyen. Akkor aztán aligha kerül többé sor a mostanihoz hasonló világösszeomlásra.

Népszava, 1917. április 26.
Válasz a szociáldemokráciának

Az osztrák–magyar külügyminiszter lapja a szociáldemokrata béketörekvésekről – Milyen békét akar a monarchia?

A bécsi „Fremdenblatt”, amely tudvalevően szoros összeköttetést tart fönn a külügyminisztériummal, érdekes és jelentős cikkben foglalkozik a szociáldemokráciának a béke ügyét előmozdító törekvéseivel. Jelentős azért, mert nem csupán a lapnak, hanem nyilván a külügyminiszternek nézeteit fejezi ki. A cikk ismét nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a monarchiának nincsenek hódító tervei.
A „Fremdenblatt” cikkéről az alábbi értesítést vettük:
(Bécs, április 25.) A „Fremdenblatt” holnapi száma „Válasz a szociáldemokráciának” címmel vezércikket közöl, amelynek eszmemenete kivonatosan a következő:
Amint a lapokból látható, az osztrák, magyar és német szociáldemokraták attól az óhajtól vezérelve, hogy a maguk részéről hozzájáruljanak a rettenetes világháború befejezéséhez, önszántukból összeültek, hogy megvitassák azt a kérdést, vajon egy nemzetközi szocialista tanácskozás előmozdíthatja-e a béke ügyét és útját egyengetheti-e a békekötésnek. Kapcsolatban ezekkel a Berlinben tartott megbeszélésekkel a német szociáldemokrácia az ..Internacionale Korrespondenz”-ben azt a kérdést intézte a kormányhoz, hajlandó-e hivatalosan kijelenteni, hogy lemond az annexiókról és abban a határozatban, amelyet Berlinben meghoztak, a párt legfontosabb kötelességéül azt jelölték meg, hogy a kormányokat a mindennemű hódító politikáról való lemondás nyílt kijelentésére bírják. Az e pontról való kijelentés voltaképen most már fölösleges, mert az osztrák és magyar kormány különböző nyilatkozatai már magukban foglalják a kívánt választ. Ha azonban a nyilvánosság új kijelentést szeretne hallani, úgy elmondhatjuk nekik, hogy monarchiánknak egyáltalában nincsenek agresszív tervei Oroszországgal szemben, és hogy nem is szándékszik területét Oroszország rovására kibővíteni. Szociáldemokrata, valamint minden más oldalról bizonyára el fogják ismerni, hogy az osztrák és magyar kormány ilyképpen teljesen nyíltan és őszintén és minden kertelés nélkül beszélt. A külföldnek az osztrák és magyar kormány ez állásfoglalásában nem szabad a gyöngeség érzésének jelét látnia, mint ezennel nyomatékosan kell megállapítani, mert az ellenséges sajtó, hogy békére való hajlandóságunk kijelentéseinek hatását ellensúlyozza és értelmét eltorzítsa, azt az antant-államok közönsége előtt ellenálló erőnk csökkenésének bizonyítéka gyanánt szereti föltüntetni. Az ellenünk küzdő népek, ha az ily előadásnak hitelt adnának, végzetes tévedésbe jutnának. Mi minduntalan hangsúlyoztuk, hogy védelmi háborút viselünk, és hogy azt mindaddig folytatjuk, amíg célunkat el nem értük, amely abban áll, hogy jövendő egzisztenciánk részére biztonságot akarunk teremteni. A lap meggyőző szavakkal fejti ki, hogy nemcsak szilárdan el vagyunk szánva kitartani, hanem hogy katonailag és gazdaságilag is elég erőseknek érezzük magunkat a harc megvívására és ellenségeink leküzdésére, akik bennünket erre kényszerítenek. Ha készek voltunk békeajánlatot tenni, úgy ez azért történt, mert a céltalan embermészárlást meg akartuk akadályozni és mindent el akarunk követni, hogy megtartsuk a drága emberéletet, amit a háború folytatása fölemésztene. Mi nem gördítettünk a szociáldemokratáknak semmiféle akadályt útjokba, hogy nemzetközi pártgyűlésen a békéről beszéljenek. Ellenkezőleg, amennyire módunkban állott, egyengettük az utat e megbeszélésekhez. A monarchikus és állítólag reakcionárius Ausztria-Magyarország és a politikai szempontból állítólag oly hátramaradott német birodalom megengedte szociáldemokratáinak, hogy kiutazzanak és a békéről beszéljenek, míg eddigelé több mint kétséges, hogy vajon a modern, szabadelvű Oroszország a maga szociáldemokráciája képviselőinek meg fogja-e engedni, hogy szintén összejöjjenek és még kérdésesebb, hogy Anglia, amely magát minden demokratikus eszme legfőbb képviselőjének játssza ki és hogy vajon a köztársasági Franciaország rá fognak-e állani.