Az ateista-szabadgondolkodó diákegyesüket, a Galilei Kör (1908–1919) tevékenységének legfőbb vonulatává az antiklerikalizmus helyett az antimilitarizmus vált az első világháború alatt, hogy a háború végére a Duczynska-Sugár csoport akcióival jusson a csúcsra. A galileista fiatalok háborúellenes röplapot nyomtattak és juttattak a katonák közé. Ez vezetett a Galilei Kör 1918. januári bezárásához, a vezető galileisták több hullámban történő letartóztatásához és az 1918. szeptemberi Galilei-perhez.

1918. január 5-én a budapesti katonaszállások környékén háborúellenes röpiratok százait találták, kisebb részt felragasztva, nagyobbrészt szétszórva. A röpirat megszólítása és tételmondata az volt, hogy „Katonatestvérek! (…) Az orosz katonák már rájöttek, hogy a föld, melyet meg kell hódítaniok, a saját országukban van”. A felhívás lényegében Lenin koncepcióját adaptálta, amely szerint a világháborút polgárháborúba kell fordítani. Mint kiderült, a röpiratokat a Galilei Kör egyes bolseviknak nevezhető tagjai készítették, sokszorosították és ragasztgatták ki. Egy szerelmespár, a húszéves Duczynska Ilona mérnök és a szintén húszéves Sugár Tivadar orvostanhallgató álltak az akció centrumában. A Sarah Connor-szerű, igazi aktivista női hőskarakter, Duczynska Ilona ekkor került az országos érdeklődés homlokterébe.

A Galilei Kör tagjainak 1917 őszétől kezdődő illegális háborúellenes tevékenységét, mivel konspiratív akció volt, a résztvevők, mindenekelőtt a főszereplő, a „cselekvés szerelmese”, Duczynska visszaemlékezéseiből ismerjük. A Galilei-per iratai sokkal kevésbé informatívak az akció valódi természetét tekintve, mivel a letartóztatott galileisták minden eszközt megragadtak, hogy félrevezessék a bíróságot. Duczynska az egyik leghíresebb magyar – és mindenképpen legjelentősebb női – reprezentánsa az előbb-utóbb minden rendszer számára kényelmetlenné váló „hivatásos forradalmár”-típusnak, az elmúlt kétszáz év meghatározó és sokszor romantizált alakjának.

 
Pedig Duczynska nemesi felmenőkkel rendelkezett. Édesanyja a főispáni Békássy-családdal állt közeli rokonságban, aki azonban egy lengyel mérnökhöz ment férjhez. A baloldali radikalizmusokhoz vonzódó édesapja magára hagyta a családot, az USA-ban halt meg fiatalon. Duczynska Ilona édesanyjával egy időben egy szektajellegű vallási közösség tagja volt, onnan kilépve a Békássy-család vette szárnyai alá a fiatal lányt. Svájcban tanulhatott, itt került kapcsolatba a nemzetközi munkásmozgalom képviselőivel. Antimilitarista nézeteinek kialakulásához Svájcban kapta meg az elméleti alapot. Az érzelmi töltést többek között egy hadikórházban tett látogatás vagy éppen a szeretett fiatal rokon, a Cambridge-ben tanult költő-filozófus, a frontkatonaként Galíciába vezényelt és ott 1915-ben életét vesztő Békássy Ferenc halála okozta düh jelentették. Szabó Ervinnel 1915-ben ismerkedett meg, a szünidőben találkozott vele. Mikor 1917-ben végleg hazatért, Duczynska Budapestre ment és felkereste Szabó Ervint. Ő irányította először a Galilei Körbe, még 1917 tavaszán. Ducznyska nem üres kézzel jött haza Svájcból: miniatűr fotómásolatban Magyarországra csempészte a forradalmi szocialisták 1917. március 20-i zimmerwaldi felhívását. Először azonban egy Tisza István elleni merényletet tervezett. Madzsar József pisztolyát lopta el és kívánta vele lelőni Tiszát, ám éppen a merénylet elkövetésének kitűzött napján hírét vette Tisza lemondásának 1917 májusában. Új terv kellett.

„1917 szeptemberében, amikor beiratkoztam a budapesti egyetemre, és újra fölmentem a Galilei Körbe, azt láttam, hogy a vezetők között lassan olyan gondolkodás alakul ki, ami nagyon hasonló már ahhoz, hogy valamit tenni kell. Összeállt egy kis csoport, eleinte hárman, négyen voltunk, a többiek vezetőségi tagok, csak én voltam vezetőségen kívüli; a csoport létszáma egy tucatnál sohasem volt nagyobb. A legelsők közé tartozott Haász Árpád, Sisa Miklós és Sugár Tivadar – neki hallottuk korábban egy-egy előadását a cipőfelsőrész-készítők szakszervezetében az antimilitarizmusról. Azt hiszem, erről az előadásról ragadt ránk az antimilitarista elnevezés” – emlékezett vissza később az idős Duczynska Ilona.

 
Duczynska beleszeretett az orvostanhallgató Sugárba, aki korábban harcolt a fronton, ám tüdőbaja miatt frontkatonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították. A röpiratok nyomásához szükséges sokszorosítógépet budapesti orosz emigránsok és hadifoglyok szerelték össze az antimilitarista csoportnak. Hogy miként folyt az akció, azt a galileista résztvevők utólagos elbeszéléséből ismerjük. Más forrásunk nagyon nincs, lévén hogy konspiratív akcióról van szó.

A galileista Csillag László szomszédságában lakott egy Jusztusz Vlagyimir nevű, 1905-ös orosz politikai emigráns. Se Csillag, se Duczynska nem tudta még akkor, hogy Jusztusz kapcsolatban áll a bolsevikokkal. Csillag László volt az összekötő Jusztusz és Duczynska között: Jusztusznak szüksége volt bolsevizálható, illegális tevékenységre fogható fiatalokra, Duczynskáéknak pedig infrastruktúrára, mindenekelőtt egy röpiratnyomásra alkalmas repülőnyomdára. A Galilei Körben nyomott első röpirat ugyanis olvashatatlanra sikeredett.

Csillag közvetítésével Duczynska és Sugár 1917. november utolsó harmadában együtt mentek Jusztusz Gizella úti bérházas szobakonyhás lakásába. A Jusztusz házaspár lakása igazi bolsevik támaszpontként működött. Duczynska elmondása szerint az egyetlen szobát kettéválasztották, és az egyik félszobában egy sor szalmazsák feküdt szorosan egymás mellett az egyik hosszanti fal vonalában, ezen aludtak egyrészt azok a legálisan ott tartózkodó orosz hadifoglyok, akiket Budapestre irányítottak nyomdai munkára, másrészt azok a magyarországi hadifogolytáborokból megszökött „orosz mozgalmi aktivisták”, akik eltaláltak Jusztuszékhoz. Duczynska Ilona vallomását túl sok mindenkiével nem tudjuk összevetni, ugyanis a továbbiakban a Duczynska-Sugár-csoportból már csak – a később, 1932-ben kivégzett – Sallai Imrét engedték kapcsolatba lépni Jusztuszékkal.

 
A Jusztuszéknál „illegalitásban lakó oroszok” közül kettő tett szert nagy jelentőségre. Az egyik egy Solem nevű kijevi ipari munkás volt, mozgalmi nevén Sólyom, aki minden akcióban részt vett. A másik egy „magas, szőke, nagyorosz fiú, nagyon halk szavú”, az „úgynevezett szőke terrorista”, akiről Duczynska csak negyven évvel később tudta meg, hogy a neve Vlagyimir Uraszov. Uraszov bolsevik volt, később Lenin személyes képviselője a Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács mellett. Az 1918–1919-es emlékeit szintén megíró Uraszov Duczynska elmondása szerint „hivatásos forradalmár” volt, a „legnagyobb szakértője a repülőnyomdák felállításának Oroszországban”.

A Galilei Kör forradalmi szocialistái számára Uraszov szedette össze az alkatrészeket a repülőnyomdához. A Globus nyomdában dolgoztatott orosz hadifoglyokkal apránként lopatott ki kézi szedésben használt ólombetűket, a simára csiszolt, nehéz acéllap helyett, amelyre nyomtatáskor a szedést rakják, Uraszov egy üveglapot alkalmazott, amely a nyomda műszaki titka volt. Az üveglapon „éppen olyan egyenletesen állt a szedés, akárcsak az acélon”, ám beszerezni is könnyebb volt és eltüntetni is, például a lakásban egyetlen gyors átrendezéssel lehetett belőle üvegasztallap, amely a könnyen felismerhető acéllapról nem volt elmondható. A repülőnyomdát „Sólyom” állította össze és tanította meg a kezelésére Duczynska csoportját. A röpiratok elosztását – például az Üllői úti laktanyába – már maguk a galileisták végezték, a „suhanó kísértetek”, hogy a Galilei-perről ifjúsági regény-szerű monográfiát író Kelen Jolán képével éljek.

 
Az 1918. január 5-i akció után egy héttel, január 12-én a rendőrség megjelent a Galilei Kör Anker közi helyiségében, a kört feloszlatták, irattárát, könyveit, készpénzkészletét lefoglalták, az ajtókat lepecsételték Ugron Gábor belügyminiszter utasítására. A röplapozással gyanúsított galileistákat, közel harmincat, több hullámban tartóztatták le január végéig. A letartóztatott galileisták helyett 1918 januárjától a Galilei Kör fiatalabb tagjai, Korvin Ottó és Sallai Imre folytatták az illegális propagandaakciókat.

Közel nyolc hónapi vizsgálati fogság után az 1918. szeptember 19–25-én tárgyalt Galilei-perben végül Duczynskát és Sugárt ítélték el, előbbit két, utóbbit három évre. A két elítélt galileista nem sokáig volt börtönben: 1918. október 30-án, amikor már a Galilei Kört is újra megnyitották, a forradalmi tömeg kiszabadította őket a Conti – ma Tolnai Lajos – utcai fogházból. Duczynskának és Sugárnak szabadulásuk után első teendőjük volt, hogy összeházasodjanak. Duczynska és Sugár története a magyar munkásmozgalmi mitológia első nagy love storyja lett.

 
Felhasznált irodalom:
A század nagy tanúi. Szerk. Borus Rózsa, Budapest, 1978.
Dalos György: A cselekvés szerelmese. Duczynska Ilona élete. Budapest, 1984.
Kelen Jolán: Eliramlik az élet… Budapest, 1976.
Kelen Jolán: Galilei-per a XX. században. Budapest, 1957.
Konrád György: Csodafigurák. Portrék és pillanatfelvételek. Budapest, 2006.
Korvin Ottó: „a Gondolat él…”. Szerk.: Simor András. Budapest, 1976.
Litván György: Duczynska Ilona 1897–1978. = Világosság, 1978/6.
Nagy idők tanúi emlékeznek, 1918–1919. Szerk.: Lányi Ernőné. Budapest, 1958.
Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet.
Simor András: Így élt Korvin Ottó. Budapest, 1977.
Tömöry Márta: Duczynska Ilona feljegyzései az 1918-as januári sztrájk előzményeiről. = Történelmi Szemle, 1958/1–2.
Tömöry Márta: Új vizeken járok (A Galilei Kör története). Budapest, 1960.

 
Készítette: Csunderlik Péter