A 19. század egyik tudományos őrülete volt a frenológia avagy koponyatan, amely német földről indult – doktor Franz Joseph Gall szépen dudorodó koponyájából pattant ki az ötlet –, hogy aztán meghódítsa Nagy-Britanniát és a világot. A frenológia pszichológiai jellegű kísérlet volt arra, hogy közvetlen kapcsolatot találjanak az emberi koponya alakja és az emberi jellem között. Az irányzat hívei azt vallották, hogy a legfontosabb, tulajdonságainkat meghatározó szervünk az agyunk, és annak minden egyes területe egy-egy képességért vagy személyiségjegyért felel. Az agy formája, dudorai – szám szerint 27 – pedig vizsgálhatóak közvetett úton, a koponya alakja, kidomborodásai alapján. Külön dudorja volt a humornak, a költői tehetségnek, a matematikai képességeknek, a szeretetnek, az erkölcsi jóságnak, az eltökéltségnek, a vallásosságnak, de még a gyilkos hajlamoknak is. Magukat komolynak tartó és korukban komolyan jegyzett tudósok szentelték munkásságukat a dudorok elmélyült tanulmányozásának, míg mások igyekeztek gyakorlati tudományként aprópénzre váltani a frenológia vívmányait. Így jó pénzért szakvéleményt kínáltak vállalkozóknak egy-egy új alkalmazott felvétele előtt, vagy házasulandóknak, vajon összeillik-e harmadlagos nemi jellegük, a koponyájuk is.
A frenológia megjelent Madách művében is: a falanszter-jelenetben a tudós megvizsgálja a gyermekek koponyáját, hogy az alapján határozza meg a szent célszerűség nevében, kit milyen feladatra neveljenek. Az indoklás szerint: „Merész játékot űzesz, idegen; / Ha a család előítéletét / Éledni hagyjuk, rögtön összedűl / Minden vívmánya a szent tudománynak.”
Amivel viszont Az Est hasábjain találkozhattunk, az a koponyamérés vulgáris, a nemzeti karakterek vizsgálatával ötvözött változata volt, ami egyúttal az 1914 augusztusában a hadiállapottal együtt „életbe lépő” kultúra-barbárság beszédmódhoz illeszkedett. Az Est gúnyos beszámolója szerint ezúttal a francia koponyás tudósok avagy tudós koponyák találtak érveket a német barbárság igazolására. A kulturáltság a fenti elmélet szerint a hosszúfejűséggel jár – a hosszúkás koponya pedig ott kezdődik, ahol a koponya szélessége legfeljebb a magasságának háromnegyedét éri el. Ezen a teszten csúnyán megbuktak a gyarmatosítás korában állatinak tartott afrikai, ausztráliai, távol-keleti és más színes bőrű népek (a kafferek 72,54%-os, a hottentották 72,42%-os, az ausztrál bennszülöttek 71,49%-os, az eszkimók 71,8%-os eredménnyel). Ám a franciák szerint a poroszok 78,9%-os indexe is a barbárság jele – legalábbis a 83%-os elzásziakhoz vagy a 84,9%-os jó breton koponyákhoz képest.

Készítette: Takács Róbert

A német koponyák és a francia koponyák = Az Est, 1915. március 14.