A huszadik század elejének Magyarországán a finnugor vagy a török nyelvrokonság melletti állásfoglalás jellemzően nem tudományos vizsgálódás, hanem ideológiai választás kérdése volt. Azok az értelmiségiek, akik „nyugatos” identitásuk szerint a „nemzeti illúziók” szertefoszlatását tekintették feladatuknak, a finnugor nyelvrokonságot hirdették: például ennek volt köszönhető, hogy 1912-ben a Galilei Kör Anker közi helyiségében előadást tartott a Magyarországra látogató fiatal észt nyelvész, a „finnugor rokonságért lelkesedő” Villem Ernits. Az „európai mintakövetés” helyett a „nemzeti öncélúság” táborába tartozók számára azonban legtöbbször büdösnek számítottak finn, „halszagú atyánkfiai”. A finnugor nyelvrokonságot ráadásul nem is lehetett birodalmi, – Magyarország geopolitikai helyzetéből adódóan elsősorban déli és keleti – expanziós törekvések legitimációs diskurzusaként működtetni. Annál inkább a „török” rokonságot, amelynek képzetéből kinőtt a turanizmus. A turáni mozgalomnak az 1910-ben megalakult Turáni Társaság (Magyar Ázsiai Társaság) adott intézményi keretet. Az első világháború alatt fokozatosan kiterjedő és radikalizálódó mozgalom legszélsőségesebb képviselői egy Magyarországtól Japánig terjedő, 600 millió lakosú turáni birodalom létrehozását vizionálták, magyar vezetéssel természetesen. Ezek után nem meglepő, hogy a függetlenségi párti, nacionalista Magyarország 1916. április 30-i számában örömmel közölték egy kényszerből Kőrösi Csoma Sándorrá lett győri temetkezési vállalkozónak, az orosz hadifogságba esett Hangos Aladárnak a turkesztáni Akmolinszkból hazaírt levelét, amelyben a kirgiz és a magyar nyelv hasonlóságára hívta fel a figyelmet.

Felhasznált irodalom:
A Galilei Kör = Szabadgondolat, 1912/9.
Turkesztáni fajrokonaink =Magyarország, 1916. április 30.
Szabó Miklós: Az újkonzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története, 1867-1918, Budapest, 2003.

Készítette: Csunderlik Péter

Magyarország, 1916. április 30.
Turkesztáni fajrokonaink

 Hangos Aladár, egy győri temetkezési vállalat tulajdonosa, aki a háború első évében orosz fogságba jutott, 1915. december 10-i kelettel Turkesztánból, Akmolinszk városából levelet írt Kuster Béla tanítóképző-intézeti tanárnak Győrbe, melyben a következőket írja:
Igen tisztelt Igazgató Úr! Mikor még a kirgizekkel szabadon érintkezhettünk, tőlük eltanultunk néhány kirgiz szót. Nyelvükben több olyan szó van, amely a magyarban is használatos, ezek közül közlök néhányat például:
Ata (atya)
ana (anya)
kender
balta
alma
dzsimősz (gyümölcs)
szachal (szakáll)
tumbra (tambura)
gyűzű (gyűszű)
Reménylem, megkapja összes kártyáimat? Hála Istennek, egészséges vagyok. Az idő egyre zordonabb lesz. Sok üdvözlettel, kész híve. Hangos.