„1914-ben a hadtörténetben először állt rendelkezésre a sebesültek ellátására egy átfogóan szervezett egészségügyi apparátus. Nem utolsósorban ez az oka a hazatért vakok, amputáltak és rokkantak seregének” – írja Bruno Schrep. Az első világháborúról szóló tanulmánykötetben a szerző azt is kiemeli, hogy csak német oldalon 24 ezer orvos dolgozott a háború kezdetén. Nem mindegyikük volt végzett orvos, a hetedik szemesztertől kezdve orvostanhallgatók is teljesítettek ilyen szolgálatot. A háború során nagyrészt négyszáz tábori kórház működött a front mögöttes vonalaiban, a háború végére ez a szám már hatszázra nőtt. A betegápoló nővérek megközelítőleg kétszázezren voltak, jelentős részük önkéntesként szolgált. Részben az egészségügyi személyzet nagy számának, részben az orvostudomány fejlődésének köszönhetően sokan túlélték a háborút azok közül, akik régebben egyszerűen belehaltak volna harctéri sérüléseikbe. A frontról amputáltan, eltorzult arccal vagy összeroppant idegrendszerrel visszatérők a személyes nyomorúságuk mellett a hadigondozás hiányosságai miatt megélhetési problémákkal is szembesültek.
Schrep leírja, hogy az arcsérültek a nyilvánosságot kerülve húzódtak meg a klinikákon, sok rokkant pedig „a legkeserűbb nyomorban vegetált”. „A lábamputáltak deszkákon csúszkáltak, vagy primitív falábakon bukdácsoltak az utcán, a lerongyolódott vakok a házfalak mentén tapogatóztak előre.”
Ráadásul a háború kezdetén a nyugdíjak és rokkantsági járadékok a rendfokozathoz igazodtak – ezen próbáltak változtatni a köztes években. A rokkant közlegények egy része hazatérve még az egzisztenciáját is elveszítette – számosan közülük „a csatornában végezték koldusként”. Nem véletlen, hogy óriási volt az elégedetlenség közöttük. Egy durva konfliktusról az 1918-as Pesti Napló számolt be, amikor még meg is verték az egyébként kitüntetett hadirokkantakat Németországban.

Felhasznált irodalom:
Német rokkantak leteszik a vaskeresztet = Pesti Napló, 1918. január 19.
Bruno Schrep: Megtörve testben és lélekben. In: Az első világháború. A XX. század őskatasztrófája. (Szerk.: Stephan Burgdorff – Klaus Wiegrefe.) Budapest, 2010. 165-170.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Pesti Napló, 1918. január 19.
Német rokkantak leteszik a vaskeresztet

Berlinből jelentik. A keleti tartományok főparancsnoka rendeletet adott ki, amellyel Muttner Eriket, a hadirokkantak szövetségének elnökét ettől a tisztségétől elmozdítja. Muttner egy gyűlésen felszólította a rokkantakat, hogy hadikitüntetésük szalagját tegyék le. Ennek a felszólításnak igen sok vaskeresztes katona eleget tett. Az eset a nagynémetek gyűlésén történt, ahol számos vaskeresztes hadirokkant is megjelent. A nagynémetek után több hadirokkant is megjelent s a nagynémetek ellen foglalt állást. Ebből verekedés támadt s a vaskeresztes rokkantakat elverték. Ez az előzmény késztette Muttnert arra, hogy a hadirokkantakat a kitüntetések visszaadására hívja fel.