Az Osztrák–Magyar Monarchia katonailag és politikailag is összeomlott, mire hadseregének főparancsnoksága fegyverszünetet kötött 1918. november 3-án. Ez a padovai egyezség csak az olasz határvidéket szabályozta részletesen, a védhetetlenné vált balkáni arcvonalat (és így a magyar déli határt) bizonytalanságban hagyta.
1918 novemberében három köztársaságot kiáltottak ki az első világháborút vesztesen záró központi hatalmak fővárosaiban. Kronológiai sorrendben: Berlinben, Bécsben és Budapesten. Zökkenőmentesen csak Budapesten zajlott a procedúra, ám később
Németországban 1918 októberében a legfelsőbb hadvezetés is felismerte: elkerülhetetlen a birodalom demokratizálása. A német történelem sajátossága azonban, hogy a demokratizálást kényszer hatására hajtották végre, így az nem is maradt tartós.
„Schwarzer Tag des deutschen Heeres”, a német hadsereg fekete napja – Erich Ludendorff, a birodalom (egyik) fővezére jellemezte így 1918. augusztus 8-át. Pedig ez a nap csak kezdete volt annak a német hadtörténetben száznapos offenzívának nevezett támadássorozatnak,
Minden úgy kezdődött, mint egy Rejtő Jenő-i kocsmai verekedésben: a másik visszaütött. Az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere 1918 áprilisában kínos vitába keveredett a francia miniszterelnökkel, Clemenceau-val,
Az első világháború utolsó német offenzívasorozata 1918. március 21-én kezdődött. A német hadvezér, Ludendorff ismétlődő támadásokat intézett az antant csapatai ellen, abban bízva, hogy az amerikaiak tömeges bevetése előtt békére tudja kényszeríteni az angolokat, illetve a franciákat a nyugati fronton.
1918 tavaszán a német hadsereg utolsó támadássorozatát indította az antant ellen. Az első nagy rohamnak, a március 21-én induló „Michael” vagy „Szent Mihály” offenzívának volt még talán a legnagyobb esélye, hogy tényleg térdre kényszerítse a nyugati hatalmakat, de ez az esély gyorsan elillant.
