Népszava, 1914

Miért felelős egy főváros polgármestere?

1916 nyarán Bárczy István, Budapest „mozgékony” polgármestere (1906–1918) az olasz fronton, Isonzónál látogatta meg a fővárosi katonákat. A Népszava ennek kapcsán szóvá tette, hogy Bárczynak itthon, a „budapesti fronton” is akadna dolga, főleg, hogy ha komolyan gondolja a harcoló katonáknak, a „hősöknek” tett ígéretét, miszerint az ő és hozzátartozóik ügyeit kiemelten kezeli.
Hogy mit kért számon a szociáldemokrata lap a liberális polgármesteren? Természetesen elsősorban az élelmezési problémákat – aktuálisan egy ahhoz kapcsolódó, egy fővárosi főtisztviselőt és üzemvezetőt is érintő botrány kapcsán. Az egyre romló hátországi helyzetben a különböző csalások és visszaélések mind nagyobb (sajtó)visszhangot kaptak, és a közhangulat a feltételezett bűnösök és felelősök ellen fordult – sokszor bűnbakkeresésbe csapva át.
Ugyanakkor a Népszava kifogásolta a szűkkörű – pl. a katonák jó részét is kizáró – fővárosi választójogot is, amely miatt a városházán a klikkek zavartalanul „garázdálkodhatnak”. A mai történész értékelések szerint a Bárczy-korszak várospolitikai programja sikeresen reformálta meg a helyi igazgatás szellemét és működését, és ez a korábbiakhoz képest jelentős szociális és kulturális eredményeket hozott. Ugyanakkor e liberális időszakban nem került sor az antidemokratikus és lassan anakronisztikussá váló fővárosi képviseleti és választási rendszer megváltoztatására, így a baloldali lapnak igaza volt abban, hogy a budapesti politika továbbra is a helyi elitcsoportok egyéni és klikkharcairól szólt, így az igazi népképviseletnek csak karikatúrája lehetett.

Felhasznált irodalom:
A polgármester a fronton = Népszava, 1916. augusztus 2.
Horváth J. András: Önkormányzati képviselő-választások, 1867–1912. In: Önkormányzati választások Budapesten 1867–2010. Szerk.: Feitl István – Ignácz Károly. Budapest, 2010. 13–55.
Varsányi Erika: Bárczy István, 1906–1918. In: A főváros élén. Budapest főpolgármesterei és polgármesterei 1873–1950. Szerk.: Feitl István. Budapest, 2008, 163–177.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1916. augusztus 2.
A polgármester a fronton

A földre szállt pokolban, az Isonzo-fronton látogatja a budapesti katonákat székesfővárosunk mozgékony polgármestere, Bárczy István. Szenvedéseik és súlyos kötelességteljesítésük láttára a polgármester úr nagyon helyes nyilatkozatot tesz, amelynek mi is meg akarjuk adni a magunk részéről a legnagyobb nyilvánosságot:
A polgármester kijelentette a San Michele hőseinek, hogy amíg ő áll a város élén, az ajtaja mindig tárva-nyitva áll azok számára és azok hozzátartozói számára, akik itt a sziklák között dicsőséget szereztek a főváros népének. Keressék föl bizalommal – mondotta –, amíg a háború tart és az eljövendő boldog béke idején, bármily ügyben kötelességének tartja, hogy rendelkezésükre álljon és ezzel Budapest hálájának egy csekély részét lerója irántuk.
A polgármester úr bölcs vezetése alatt álló városban számos oly ügy van, amelyben bizony jó volna, ha a polgármester úr „rendelkezésére állana”, részben a katonáknak, részben a katonák hozzátartozóinak. Néhányra mi is mindjárt fölhívnók a polgármester úr figyelmét.
Itt van mindjárt, hogy aktuális üggyel kezdjük, a Zita-kórháznak Fényes László kiásta ügye, a háború erkölcsjavító és -nemesítő hatásainak egyik érdekes tünete. A kórházban háromféle kosztot főznek: elsőosztályú kosztot az orvosoknak, másodosztályút az ápolónőknek, harmadosztályút a betegeknek. Mi sem az orvosoktól, sem az ápolónőktől nem sajnáljuk a jó kosztot. Hiszen nehéz és fáradságos munkájukhoz nekik is, mint mindenki másnak, jól kell táplálkozniuk: de talán a „hősök” is megérdemelnének annyi szenvedés és nélkülözés után, ha nem is első-, de mondjuk, másodosztályú kosztot. A polgármester úr a fronton szerzett friss benyomásaival bizonyára igazságosnak találja ezt a kérést és a főváros üzemében levő Zita-kórházban meg fogja valósítani ezt a rendszert. De még más tennivalója is akadhat az élelmezés terén, ugyancsak a Zita-kórházban.
A kórház konyhájában kitűnő linzerszeletet (60 személyre!) készítettek Buzay fővárosi tanácsnok úr számára, aki a kórházi ügyek vezetője, és „penészes árpát héjastól” főznek a beteg katonáknak! Ha ez fordítva történnék, akkor már régen szétkergették volna a kórházi adminisztrációt. Sacher-tortákat, vajat, töméntelen húst szállított az élelmező tiszt, hol írásra, hol írás nélkül, a tanácsnok úr számára; a fővárosi műszerüzem automobilja vitte ki a holmikat a délutáni visegrádi vonathoz vagy hajóhoz. Az élelmező tiszt, aki a tanácsnok úr számára – állítólag tanácsi határozat alapján – szállított, maga sem élt rosszul, ami kiderül abból, hogy egyszer, amikor július 27-én nagy vacsora volt nála, a következő holmikat vette ki a kórházi kamrából:
Negyed kg vajat, 1 liter tejfölt, 1 kg cukrot, 1 kg zsírt, 2 deci bort, 3 liter bort, 2 kg tisztított marhabélszínt, 8 db. vese-velővel, ½ kg sajtot, 10 db. zsemlét, 2 kg burgonyát, 1 kg prézlit.
Valószínű, hogy az élelmező tiszt úr gyomortágulásban fog meghalni, ha csak a polgármester úr nem intézkedik, hogy a kórház számlájára szerzett élelmiszerek kissé egyenletesebben oszoljanak meg a betegek, az élelmező tiszt és a kórházi adminisztráció feje, Buzay tanácsnok úr között. Ezzel is tartozik Bárczy István úr a San Michele hőseinek.
Azt mondotta Buzay tanácsnok úr Fényes Lászlónak, hogy azért volt alkalmas neki, hogy a Zita-kórházból vásároljon, mert „a háború alatt olyan nehéz valamit beszerezni”. Ez igaz és a tanácsnok úr nehézségein úgy segített a polgármester úr vezetése alatt működő bölcs tanács, hogy a tanácsnok úr számára megengedte, hogy a kórházból szerezzen be. De honnan szerezzék be a San Michele hőseinek hozzátartozói a szükséges élelmiszereket? Nem gondolja a polgármester úr, hogy a fronton küzdő hősök hozzátartozói, feleségei, öreg szülői, gyermekei is tarthatnak annyi kíméletre jogot, mint Buzay tanácsnok úr? Álljon ki a polgármester úr egy ilyen forró napon, amilyen ma perzselődött Budapest utcáira, a községi élelmiszerüzem elé és várjon a zsírra. Órák hosszat kell várakozni, sokszor mégis eredménytelenül elmenni, és a polgármester úr bölcs vezetése alatt álló adminisztráció még mindig nem tudta kitalálni, hogyan kellene és lehetne ennek a fölösleges, embertelen, gyötrő kínzásnak véget vetnie. Ez is olyasvalami, amivel jó volna a hősök hozzátartozóinak Bárczy polgármestert figyelmeztetni.
Vagy itt vannak a hősök gyermekei, akik még mindig nem kapnak tejet, mert a polgármester úr még mindig nem tudta a klikkekben oly jól képviselt kávéházak érdekei ellenére betiltani a kávéházi tejfogyasztást!
A hadisegélyek kiutalása késedelmes, nehézkes, sok hercehurcával jár. Itt is lehetne sok mindent tenni.
A hősöknek még mindig nincsen községi választójoguk, azért garázdálkodnak a klikkek olyan zavartalanul a városházán, azért törődnek ott olyan keveset a nép érdekeivel. Ez is olyan dolog, amelyen jó volna minél előbb segíteni a polgármester úrnak.
És amilyen helyes különben az, hogy a polgármester úr a messzi frontokon fölkeresi a budapesti katonákat, éppen olyan helyes volna, ha néha kirándulna a budapesti frontra, a piacokra, a vásárcsarnokokba az élelmiszerüzem lövészárkai, drótkerítései elé és farkasvermeibe. Itt is igen tanulságos és szükséges dolgokat tudna meg a mozgékony polgármester, arról, hogyan él a budapesti Isonzo-fronton az uzsorások, árdrágítók, csalók és néppel nem törődök siserehadával viaskodó budapesti front…