Meglepő lehet, de az antantbarát, pacifista politika magyarországi emblémája, a „vörös gróf”, Károlyi Mihály a háború első időszakában meglehetősen konvencionális politikát folytatott az Egyesült Függetlenségi és 48-as Párt elnökeként. Miután a magyarországi politikai pártok egységesen támogatták a háborút a Burgfrieden szellemében, ő sem tiltakozott a hadihitelek ellen, noha megszavazásuktól tartózkodott és nem írta alá pártja hadikölcsön fizetésére buzdító felhívását. A Károlyihoz köthető függetlenségi napilap, a Magyarország nem állt ki a pacifista eszmék mellett, noha más újságokkal ellentétben nem is támogatta a háborút vezércikkeiben. Ennek oka azonban nemcsak az volt, hogy Károlyi ekkoriban még nem érzett magában elég erőt „népszerűtlen” pacifista nézetei felvállalásához – ehelyett 1915-ben még a frontot is megjárta önkéntesként –, hanem az is, hogy bár Károlyi volt az ellenzéki párt elnöke, de abban sokkal nagyobb befolyással bírt az az Apponyi Albert, aki 1914 júliusában „Végre!” felkiáltással fogadta a parlamentben a Szerbiának küldött hadüzenetet. Mikor Károlyi számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a központi hatalmak elveszítik a háborút, nem hallgathatott tovább. 1915 decemberében nyíltan követelte a békét a képviselőházban, ezzel azonban már nemcsak a kormánnyal, de a pártján belüli többséggel is szembekerült. Ez az ellentét vezetett ahhoz, hogy 1916 júliusában lemondjon pártelnöki tisztségéről, kilépjen a pártból és saját pártot alapítson – a Függetlenségi és 48-as Pártot (a Károlyi-pártot) – a teljes „akciószabadság” érdekében. Szakítását a Magyarország 1916. július 10-i számában közzétett nyílt levelében indokolta meg.

Felhasznált irodalom:
Hajdu Tibor: Ki volt Károlyi Mihály? Budapest, 2012.
Károlyi Mihály: Egy egész világ ellen. Budapest, 1965.
Károlyi Mihály gróf kilépő levele = Magyarország, 1916. július 10.

Készítette: Csunderlik Péter

Magyarország, 1916. július 10.
Károlyi Mihály gróf kilépő levele

A függetlenségi és 48-as pártban a párt elnökének lemondása és a pártból való kilépése következtében beállott szakadás tényleges megtörténtét követő második napon hazafias örömmel és nagy elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy ezt a függetlenségi eszme fennmaradása és érvényesülése szempontjából nagy jelentőségű eseményt a magyar közvélemény erős rokonszenvvel és teljes megértéssel fogadta. Az eseményt nyomon követő megnyilatkozásokból kitetszik, hogy Károlyiék kiválását a közvélemény a lelkek felszabadulásának ismerte fel. Természetes. Mert ez után a fölszabadulás után nemcsak Károlyi és egynéhány híve sóvárgott: vágyakozva várta, repesve remélte ezt már mindenki ebben az országban, aki a nyűgözöttségbe, a nemzeti célok felé való törekvés teljes szünetelésébe belenyugodni sehogy sem tudott.
Az esemény jelentőségének ez a fölismerése, a rokonszenves fogadtatás annál értékesebb, mert maga az esemény minden előkészítés nélkül, szinte végzetszerű rögtönösséggel, a maga természetes erejével vetette föl magát a tétlenségre kárhoztatott belső politika felszínére.
Ez a magyarázata annak, hogy a mozgalomhoz csatlakozók számáról ma még helyesen tájékoztatva senki sincs; mert hiszen még nyilatkoznia sem volt alkalma sok embernek. Ha pedig az eseményt előkészítették volna, akkor bizonyára volna már névsor is.
Károlyi Mihály gróf levélben hosszasabban tájékoztatta elhatározása indokai felől Justh Gyulát, aki ez idő szerint még Tornyán tartózkodik. Ez a tájékoztatás azonban természetszerűleg szintén csak utólagosan történt.
A mai nap eseménye az, hogy Károlyi Mihály gróf ma küldötte el Sághy Gyulának azt a levelet, amellyel lemondását és kilépését a párttal tudatja.
Ez a levél szó szerint a következő:
Legutóbbi megbeszélésünk alkalmával konstatáltuk azokat a mélyreható ellentéteket, amelyek a függetlenségi és 48-as párt két csoportját egymástól elválasztják. Ezek az ellentétek különösen a magyar nemzetnek a háborúval összefüggő kérdései körül csúcsosodnak ki. Nem volna helyén, különösen a még mindig tartó háborúra való tekintettel, ha most ezeknek az ellentéteknek mélyebb taglalásába bocsátkoznám, csupán arra utalok, hogy a háború előtt általam és az enyémhez hasonló felfogással bíró politikai barátaim által hirdetett külügyi politika arra irányult, hogy az európai nemzetek közötti feszültség enyhíttessék és hogy az egymással szembenálló hatalmi csoportok egymáshoz való közeledése lehetővé tétessék. Én ebből most más következtetést nem kívánok levonni, mint azt, hogy engem és a velem egyformán gondolkodó barátaimat a kitört háborúért a felelősségnek még csak az árnyéka sem terhel.
Éppen azért fogadtam nagy megdöbbenéssel azt a tervet, amely az egész ellenzéket belevonván a háborús politika intézésébe, az azért való felelősséget részben az ellenzék vállaira hárítja át. Ennek a tervnek napirendre hozatala tárta föl előttem egész mélységében azt a nagy távolságot, amely az én felfogásomat a párt másik csoportjának felfogásától elválasztja. Ekkor értettem meg valójában, hogy közöttünk az együttműködés igen nehéz, szinte lehetetlen. Ezt a felfogásomat teljes mértékben megerősítette az, amikor Apponyi Albert gróf, készséggel elismerem, messzemenő lojalitással és erkölcsi áldozatkészséggel, felajánlotta ugyan a kormánnyal való együttműködés tervének elejtését, de ugyanakkor kikötötte, hogy a párt politikai akciója az eddigi mederben folyjék tovább. A helyzet tehát ekkor az volt, hogy eltávolíttatott ugyan a pártválság kitörésére közvetlenül okot szolgáltató ütköző kő, de nem távolíttatott el, sőt szándékosan konzerváltatott az a betegség, amely már két év óta emészti a függetlenségi és 48-as párt életerejét és azt minden akcióra, minden lendületre képtelenné teszi.
Én ezt a megoldási módot el nem fogadhattam. Különösen nem fogadhattam el ezt most, a nemzetnek ezekben a sorsdöntő napjaiban. Úgy érzem, hogy ha valamikor, úgy most van arra szükségem, hogy teljes akciószabadságomat megőrizzem. A közeljövőben a nemzetnek legfontosabb létkérdései fognak szóba kerülni. A közeljövőben dől el a béke helyreállításának, az ország integritásának, a demokratikus újjászületésnek, a nemzeti törekvések megvalósításának kérdése. Lelkiismeretem nem engedi, hogy ezeknek a szívemhez nőtt kérdéseknek elintézésénél magamat esetleges ellenkező felfogások vagy fékező törekvések által megbénítani engedjem. Ha annak idején azért, hogy a nemzetet a nagy konflagrációtól megóvni igyekezzem, nem rettentem vissza a reám szólt méltatlan vádaktól, úgy kötelességem teljesítésétől most sem tarthat vissza a pártegység fenntartásának egyébként általam is nagyra becsült szempontja.
Mindezekért, kérlek, légy szíves tudomásul venni, hogy az egyesült függetlenségi és 48-as párt elnöki tisztéről lemondok és a pártból kilépek.
Fogadd igaz nagyrabecsülésem őszinte kifejezését,

Károlyi Mihály