„Schwarzer Tag des deutschen Heeres”, a német hadsereg fekete napja – Erich Ludendorff, a birodalom (egyik) fővezére jellemezte így 1918. augusztus 8-át. Pedig ez a nap csak kezdete volt annak a német hadtörténetben száznapos offenzívának nevezett támadássorozatnak,
Az Osztrák–Magyar Monarchia 140-150 ezer katonája halt meg, esett fogságba vagy sebesült meg teljesen értelmetlenül az 1918. június 15. utáni napokban Észak-Olaszországban, a Piave mentén. Az osztrák–magyar seregek utolsó világháborús támadása több okból omlott össze: az egyik fő tényező a hátország felbomlása volt.
1918. április 9-én a német csapatok újabb támadásra indultak a nyugati front északi részén. Előzőleg, március 21. és április 4. között sikertelenül próbálták a franciaországi front középső szakaszán áttörni a döntően brit erőkből álló védelmet. Nagy területeket foglaltak el,
„Megindult a nyugati nagy embermészárlás” – ezt a címet adta a Népszava 1918. március 22-én tudósításának, amelyben az előző napi német offenzíváról számolt be. Ez a hadművelet Franciaország területén, de elsősorban brit csapatokat célzott meg.
Ha a filmesztéta Balázs Béláról van szó, nem is indíthatnánk mással, mint egy filmes hivatkozással. Ha egy Az őrület határánhoz hasonló meditatív művet keresünk a magyar első világháborús irodalomból, az nem lehet más, mint Balázs Lélek a háborúban című „naplója”.
A világháború legnagyobb robbantásáról számolt be Az Est 1917. június 24-én, a részleteket a londoni The Times cikke alapján közölték. Ha mindez egy sikeres német offenzíváról tudósított volna, nem is találnánk benne semmi különöset, ám itt az ellenség által kivitelezett nagyszabású akcióról volt szó.
Amennyiben az I. világháború százéves historiográfiáján végigfuttatjuk tekintetünk, megállapíthatjuk, hogy először a politikatörténeti, diplomáciatörténeti megközelítések voltak jellemzőek, aztán a történészek a társadalom felé fordultak, majd jött a nyelvivel egybekötött kultúrtörténeti fordulat. Másképp szólva:
