Kiről van elnevezve az egyik legismertebb Balaton-parti sétálóhely, a füredi Tagore sétány? Ha egy szép nyári napon az itt tolongó tömegben próbálnánk választ kapni a kérdésre, valószínűleg elenyésző számú helyes megfejtéssel találkoznánk. Rabindranath Tagore (1861–1941) indiai (calcuttai) író és költő az irodalmi Nobel-díjasok közé tartozik, aki ráadásul az első nem európai díjazottként kapta meg az elismerést 1913-ban.
Tagore gazdag brahman családba született, ahol alapos, nyugati (angol) és indiai neveltetésben részesült. A szellemi sokszínűség aztán egész életét végigkísérte: nemcsak bengáli és angol nyelven írt egyforma természetességgel, de közéleti nézeteiben is az erőszakmentesség híve volt, békés megegyezéssel szerette volna a szabad Indiát létrehozni. Így, bár a nemzeti önállóság céljában egyetértett Gandhival vagy Nehruval, annak elérése érdekében még a Gandhi-féle passzív ellenállás politikáját sem támogatta. Mérsékelt álláspontja miatt viszont Angliában a közvélemény nagyra becsülte, 1915-ben a királytól lovagi címet is kapott (amiről pár évvel később, egy 1919-es indiai tüntetés véres leverése miatt lemondott).
Tagore szívesen utazott a világban, és a Nobel-díjjal járó hírnévnek köszönhetően számos országba hívták előadni. Az első világháború kitörésekor ugyan visszatért hazájába, de 1916–1917-ben már újra előadó körutat vállalt Japánban és az Egyesült Államokban. Ennek során, San Franciscóban merényletet próbáltak meg elkövetni ellene fanatikus hinduk 1916 őszén, melyről a magyar lapok, például Az Est vagy a Népszava is beszámoltak. Tagore azonban túlélte a támadást és a nézetein sem változtatott: igyekezett minden álláspontot megérteni, legyen szó a világháborúban szembenálló felekről, az 1917-es orosz forradalomról vagy a Szovjetunióról, ahová később el is látogatott. Tagore csak 1930-as években fordult határozottan egy ideológia ellen: ez a németországi nácizmus volt.
Miért viseli az indiai költő nevét egy balatonfüredi sétány 1957 óta? Természetesen azért, mert Tagore járt ott: 1926-os európai utazásai során szívbetegségét gyógyítani jött el a helyi szanatóriumba, majd a pihenés és gyógyulás után hálából egy fát ültetett a Balaton partján és egy alkalmi verssel fejezte ki köszönetét:

When I am no longer on this earth, my tree,
Let the ever-renewed leaves of thy spring,
Murmur to the wayfarer:
‘The poet did love while he lived.’

Ha nem vagyok többé a földön, ó fám –
Susogtasd tavasszal megújuló leveleidet
Az erre vándorlók fölött:
A költő szeretett, míg élt.

(1926. november 8.)

Felhasznált irodalom:
Merénylet Rabindranat Tagore ellen = Népszava, 1916. november 11.
Rabindranath Tagore (1861–1941) = Hegedüs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok. Budapest, 1994.
Nem kért a lovagi címből az első nem-európai irodalmi Nobel-díjas = Múlt-kor, 1916. augusztus 7.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1916. november 11.
Merénylet Rabindranath Tagore ellen

Az Amsterdamban megjelenő „Algemeen Handelsblad” hírt kapott San Franciscóból, hogy ott Rabindranath Tagore, a hírneves indiai költő ellen, aki elnyerte a Nobel-díjat, indiai honfitársai gyilkos merényletet akartak elkövetni, de a költő szerencsésen megmenekült. Rabindranath Tagore San Franciscóban előadást tartott az angolok indiai uralmáról, amely az ifjú hindukat nagyon fölbőszítette ellene. Már fölolvasása közben nagyon gyűlölködő közbekiáltásokkal zavarták, és amikor távozni készült, többen rávetették magukat. Az egyik merénylőnek tőr volt a kezében, a költő barátai azonban földre teperték és ártalmatlanná tették a fanatikus hindut. Matu szanszkrit tanár mentette meg Rabindranath Tagore életét. Matu Stockholmból utazott San Franciscóba, hogy a költőt meghívja egy előadásra. A „Manchester Guardian” – mint Londonból táviratozzák – szintén hírt ad a Nobel-díj nyertes indiai költő ellen megkísérelt merényletről és azt írja, hogy Rabindranath Tagore Indiában is fölolvasásokat tartott az angolok indiai uralmáról, de honfitársai ott sem lelkesedtek azért a tervéért, hogy Indiának össze kell fognia Japánnal az ázsiai népfajok uralomra jutása céljából.