Négy hír is kiemelkedik 1918. november 3. információáradatából: kettő a Népszavában, kettő pedig Az Estben jelent meg. A Népszava arról számolt be, hogy a forradalom vértanúit, a harcokban elesetteket november 3-án temetik a Kerepesi úti temetőben. A másik, „Heti 52 óra munkaidő a gyárakban” című hír szerint pedig a „Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Szövetsége a munkásság régi óhajának teljesítéseként a heti munkaidőt önként 52 órára szállította le. Ezáltal a főváros gyáraiban a munkások a 9 órai munkanap alapjára helyezkedtek”. Érdekesség, hogy a nyolcórás munkanapot – elvben – egy december elsején, a Népszavában megjelent cikk jelentette be a munkásoknak. A Garami Ernő szociáldemokrata politikus javaslatára hozott kormánydöntés azonban még egy hónap múlva sem eredményezte a nyolcórás munkavégzés gyakorlati bevezetését Magyarországon. Így ez csak egy elvi döntés maradt, amit a parlamentnek kellett volna később megtárgyalnia, erről törvényt alkotnia és aztán fokozatosan bevezetnie.
Látszólag ellentmondott a heti 52 órás munkaidőről szóló információnak Az Est szintén november 3-i híre is, miszerint „a szénszállítás munkája teljes erővel és rendben folyik országszerte. A magyar bányák teljes üzemben vannak és a munkát sehol sem kellett korlátozni”. A cikkből pedig kiderült: „maguk a munkások kívánták, hogy a szénszükséglet zavartalan kielégítése érdekében megszakítás nélkül dolgozhassanak, úgyhogy még a vasárnapi munkaszünetről is lemondtak”.
Ugyancsak Az Est számolt be arról, hogy a fővárosi gyárak, üzemek és műhelyek munkásainak és tisztviselőinek küldötteiből november első napjaiban megalakult a „Munkástanács, amelynek elnöke Preisz Mór és Vanczák János, titkára pedig Büchler József lett”. Az új testület a Nemzeti Tanácsba Bokányi Dezsőt delegálta. A Munkástanács kimondta, hogy a Nemzeti Tanács eddig kiadott rendelkezéseit és intézkedéseit elfogadja. Ám azt ajánlotta, fővárosi ügyekben „egy, a Munkástanácsból, Katonatanácsból és Nemzeti Tanácsból alakított háromtagú bizottság járjon el”. A tanács ülésén Kondor Bernát szólalt fel, aki „az állandó hadsereg eltörlését követeli, és ha szükség van karhatalmi és véderőre, milícia felállítását kéri. Az indítványt bizonyos tartózkodással fogadták, úgy látszik, a hangulat az, hogy egyelőre szükség van a haderő fönntartására”.

Felhasznált irodalom:
A szénbányákban vasárnap is dolgoznak a munkások = Az Est, 1918. november 3.
Megalakult a Munkástanács = Az Est, 1918. november 3.
A forradalom első áldozatainak temetése ma, vasárnap délután 3 órakor a Kerepesi úti temető gyászházából lesz = Népszava, 1918. november 3.
Heti 52 óra munkaidő a gyárakban = Népszava, 1918. november 3.
Néptörvény a nyolc órai munkaidőről = Népszava, 1918. december 1.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Népszava, 1918. november 3.
A forradalom első áldozatainak temetése ma, vasárnap délután 3 órakor a Kerepesi úti temető gyászházából lesz

A népuralomért folytatott harcokban elesett vértanúkat az ország dolgozó népének nevében a Nemzeti Tanács elnöke, Hock János képviselő fogja elbúcsúztatni. A Nemzeti Tanács fölszólítja a gyárak munkásait és a testületeket, hogy küldöttségileg képviseltessék magukat a népuralom vértanúinak temetésén. A Nemzeti Tanács, Munkástanács és Katonatanács külön-külön testületileg fognak a temetésen megjelenni.

Népszava, 1918. november 3.
Heti 52 óra munkaidő a gyárakban

Hivatalosan jelentik: Különös tekintettel a gépgyári munkásoknak a mai rendkívüli viszonyok között tanúsított hazafias, odaadó munkásságára és arra, hogy a munkásoknak a munkateljesítménye és termelőképessége növekedni fog, a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Szövetsége a munkásság régi óhajának teljesítéseként a heti munkaidőt önként 52 órára szállította le. Ezáltal a főváros gyáraiban a munkások a 9 órai munkanap alapjára helyezkedtek.

Az Est, 1918. november 3.
A szénbányákban vasárnap is dolgoznak a munkások
A szénszállítás zavartalanul folyik

Azt az örvendetes hírt közölhetjük, hogy a szénszállítás munkája teljes erővel és rendben folyik országszerte. A magyar bányák teljes üzemben vannak és a munkát sehol sem kellett korlátozni. Maguk a munkások kívánták, hogy a szénszükséglet zavartalan kielégítése érdekében megszakítás nélkül dolgozhassanak, úgy hogy még a vasárnapi munkaszünetről is lemondtak. A bányákban tehát egyhuzamban folyik a munka és az egész vonalon legteljesebb a rend és a nyugalom.

Az Est, 1918. november 3.
Megalakult a Munkástanács

A fővárosi gyárak, üzemek és műhelyek munkásainak és tisztviselőinek küldötteiből ma délelőtt a Városházán megalakult a Munkástanács, amelynek elnöke Preisz Mór és Vanczák János, titkára pedig Büchler József lett. A Munkástanács a Nemzeti Tanácsba Bokányi Dezsőt delegálja. Kimondotta a Munkástanács, hogy a Nemzeti Tanács eddig kiadott rendelkezéseit és intézkedéseit elfogadja, ajánlja azonban, hogy a székesfővárosra vonatkozó ügyekben egy a Munkástanácsból, Katonatanácsból és Nemzeti Tanácsból alakított háromtagú bizottság járjon el. A Munkástanács tanácskozási helyiségéül az Új Városháza üléstermét lefoglalta.
Ezután indítványok következtek. Az első felszólaló Kondor Bernát volt, aki az állandó hadsereg eltörlését követeli, és ha szükség van karhatalmi és véderőre, milícia felállítását kéri. Az indítványt bizonyos tartózkodással fogadták, úgy látszik, a hangulat az, hogy egyelőre szükség van a haderő fönntartására.
Ladányi Ármin indítványozza, hogy a munkástanács üdvözölje valamennyi ellenséges állam munkástanácsait. A tanácskozás folyik; még harminc-negyven szónok készül felszólalásra.

Népszava, 1918. december 1.
Néptörvény a nyolc órai munkaidőről

A népkormány nagy jelentőségű elvi határozatot hozott: elfogadta a nyolc órai napi munkaidőt. Ezt a hatalmas szociálpolitikai vívmányt Garami elvtárs, a kereskedelmi miniszter, következő nyilatkozatban jelenti be:
Amidőn kereskedelmi miniszter lettem, első gondolatom a 8 órai munkaidőnek, a munkásmozgalom és a szociáldemokrácia e hagyományos követelésének megvalósítása volt. Ámde a közvetlen megvalósulás elé egyelőre súlyos, éppen a munkásság szempontjából jelentős akadályok gördültek. A szénhiány miatt ugyanis jelenleg nagy a munkanélküliség. A munkások még napi 8 órát sem dolgoznak. Mármost a munkások szénhiányból származó munkanélküliség esetén kárpótlást, úgynevezett szénsegélyt kapnak, éspedig a régi 9–9½ órai munkaidő alatt elért keresetek arányában. Azokban az üzemekben pedig, amelyekben a munkaviszony úgy rendeztetett, hogy a munkások csak napi 7 órát dolgoznak, a régi munkaidőhöz hiányzó 2–2½ óra arányában kapna széntérítést. A 8 órás munkanap behozatala tehát a szénsegélyek redukcióját, és vele a munkások jövedelmének érzékeny megkisebbedését jelentené.
Kétségtelen az is, hogy némely iparágban, folytonos üzem mellett, például hengerlőműveknél, a mai napi két műszakról 8 órai munkaidő esetén három műszakra való áttérés pillanatnyilag a speciális technikailag képzett munkaerők hiányán is megakadna. Ezekben az üzemekben előbb gondoskodni kell a harmadik műszakhoz szükséges némely munkások előzetes kiképzéséről.
Minthogy azonban a 8 órai munkaidő annyira szimbolikus jelentőségű a munkásmozgalom számára, szükségét éreztem, hogy valamely formában lekössük magunkat mellette. Ezért az összkormány minisztertanácsi elvi határozatban elfogadta a 8 órai napi munkaidőt. Nemsokára kormányrendelet vagy néptörvény fog megjelenni, amely a maximális 8 órai munkaidőt törvénybe iktatja és a kereskedelmi minisztert megbízza, hogy amint a normális termelési rend helyreállt, a törvényt fokozatosán életbe léptesse. Így, habár gyakorlatilag még nincs is meg a 8 órás munkanap, meg van a megvalósításához szükséges elvi döntés és mihelyt a viszonyok megengedik, hozzá fogunk látni gyakorlati megvalósításához is.
A szociáldemokrata proletárság régi forró vágyakozása valósul meg a nyolc órai munkaidő megteremtésével. Majd harminc esztendős küzdelmet állott a magyar munkásság, amíg ezt a vívmányt elérhette. Az 1889-es párizsi nemzetközi kongresszus mondotta ki a nyolc órai munka, nyolc órai pihenés és nyolc órai szórakozás elvi követelését és állította május 1-jét e követelés nagy szimbolikus napjává. 1890-ben ünnepelte először május elsejét hatalmas demonstrációval a magyar munkásság és ekkor jelentek meg először Budapest utcáin a három nyolcast követelő vörös táblák. Rettentő elnyomás és kizsákmányoltság nehezedett ekkor a magyar munkásságra. Nem voltak még szakszervezeteink és a munkaidő általában tizenhárom, tizennégy és tizenhat óra volt naponként. Aztán lassan-lassan kialakult a szakszervezeti mozgalom és a nyolc órai munkaidő egyre inkább a szervezett munkásság követeléseinek homlokterébe került.
A szociáldemokrata munkásság a nyolc órai munkaidőt mindig a legforróbb és a legszenvedélyesebb vágyakozással követelte. Mindig fontosabbnak tartotta a munkabérért folyó harcoknál. A munkáltatók viszont épp a munkaidő kérdésében tanúsították a legélesebb ellenállást és vitték végsőkig a tőkés érdekek védelmét. De azért a harcok sohasem állottak meg és a szervezett munkásság az évtizedek során a legtöbb szakmában kivívta a kilencórás és sok helyen a nyolc és fél órás munkaidőt.
[…]
A nyolcórás munkanap nem csupán nagy szociálpolitikai vívmány (akkora, amihez foghatót nem mutathat föl a magyar szociálpolitika eddigi szegényes története), hanem nagy elvi és szimbolikus jelentőségű haladás is. És nagy haladása az általános emberi kultúrának és civilizációnak. A nyolcórás munkanap az előföltétele annak, hogy a munkás emberré lehessen, ne csak a gépnek és a gyárnak, hanem a családjának, a művelődésnek, a szociális és politikai mozgalomnak is élhessen.
Nagy örömmel és megelégedéssel fogja tudomásul venni a magyar munkásság Garami elvtársnak ezt a bejelentését, de reméljük, hogy a tőkések sem fognak megriadni a nyolcórás munkanaptól. Nincs is erre semmi ok. A munkateljesítmény mindenütt fordított arányban áll a munkaidő hosszával. Tapasztalatok garmadája mutatja, hogy a munkások nyolc óra alatt többet végeznek, mint tíz vagy tizenkét órai munkaidőben. Amerikában, Angliában és Németországban a legrövidebb a munkaidő és éppen ezek az országok vezetnek legolcsóbb termékeikkel a világpiac versenyében.
A munkásságnak nagy vívmány, a tőkéseknek semmi károsodás, a termelésben fokozódás és haladás, az egész társadalom életére csak áldás, bőség és elégedettség fakadhat a nyolcórás munkanap megteremtésével.