1918. október elsején egyszerre adott hírt a Népszava Szabó Ervin, a szociáldemokrata pártideológus és könyvtárszervező haláláról, illetve Duczyńska Ilonának, a szabadgondolkodókat tömörítő Galilei Kör egyik fiatal aktivistájának, bölcsészhallgatónak és szeretőjének, Sugár Tivadarnak az elítéléséről. A Népszava a két hírt aznap nem kapcsolta össze, de egy október 3-i, Szabó Ervin temetéséről szóló cikk végén, apró betűkkel szedve megemlítették, hogy Duczyńska Ilona koszorúját is elhelyezték a síron. (Az nem derült ki, hogy Duczyńska ekkor börtönben volt, hiszen két évet kapott a vizsgálati fogságban eltöltött fél évre „ráadásként”.) A két személyt, Szabót és Duczyńskát sok mindent összeköti, erről Csunderlik Péter írt a hvg.hu-nak nemrégiben. Eszerint Szabó „leghívebb tanítványai” a galileisták lettek, köztük Duczyńska is, aki „1917-ben Szabó Ervin biztatására kívánta lelőni a Madzsar Józseftől ellopott pisztollyal Tisza Istvánt”. Duczyńska végül nem lőtte le Tisza grófot, mert az lemondott a miniszterelnökségről, így a merényletet tervezgetők letettek eredeti szándékukról (erről lásd részletes cikkünket, amelyben Szabó Ervinre emlékezünk egy 2018. október elsejei kerekasztal-beszélgetés kapcsán). Csunderlik kiemeli Szabó Ervin tevékenységét a Galilei Kör felszámolása kapcsán is: „a Galilei Kör 1918. januári bezárásához vezető antimilitarista röplapozás mögött is ott állt egy-egy röplap szigorú lektoraként. A galileisták ezt azzal hálálták meg, hogy amikor a Közoktatásügyi Népbiztosság propagandistái lettek, a kommün méltóképpen emlékezett meg Szabó Ervinről. 1919. május 1-jén nemcsak Karl Liebknecht, de Szabó Ervin gigantikus mellszobrait is kiöntötték gipszből”. A Csunderlik által említett röplapozás miatt ítélték el egyébként Duczyńskát 1918 őszén, ezt a pert nevezték Galilei-pernek is.
Ami Szabó Ervint illeti, őt a Népszava 1918. október elsejei nekrológjában lázadóként és forradalmárként, és nem feltétlenül a parlamenti módszerek élharcosaként jellemezte Kunfi Zsigmond, a szociáldemokrata párt egyik vezetője. Szabó Ervin elsősorban a szakszervezeti mozgalmat (és nem a terrort, tehetjük hozzá) tartotta a „tőke elleni harc” legfontosabb eszközének – ez is kiderült a szociáldemokraták hivatalos lapjának nekrológjából.
Duczyńska Ilona sorsa később számos fordulatot vett: az őszirózsás forradalom idején Sugár Tivadarral együtt kiszabadították börtönéből, akivel később házasságot kötött. A Tanácsköztársaság idején propagandista lett, majd Bécsbe emigrált, elvált Sugártól, és a Galilei Kör egyik korábbi vezetőjével, Polányi Károllyal, a világhírűvé lett társadalomtudóssal kötött házasságot. Polányi és Duczyńska később Kanadába emigráltak, itt, 1978-ban hunyt el a hatvan évvel korábban börtönbüntetésre ítélt diáklány.
Felhasznált irodalom:
„Hazaárulás” = Népszava, 1918. október 1.
Kunfi Zsigmond: Szabó Ervin = Népszava, 1918. október 1.
Szabó Ervin temetése = Népszava, 1918. október 3.
Csunderlik Péter: Aki nem dísznek, hanem fegyvernek gondolta a könyvet – Száz éve halt meg Szabó Ervin, a radikális könyvtáros = HVG Online, 2018. szeptember 30.
Készítette: Szegő Iván Miklós
Népszava, 1918. október 1.
„Hazaárulás”
Duczyńska Ilona elvtársnőt kétévi, Sugár Tivadar elvtársat három évi súlyos börtönre ítélték; Csillag László, Kelen József elvtársakat és Végh Dezsőt fölmentették.
A budapesti honvéd hadosztálybíróságon hétfőn hirdették ki az Ítéletet Duczyńska Ilona és társai ügyében, amelyben a főtárgyalás szeptember 18-án kezdődött. A pörről ekkor, a tárgyalás első napján írtunk és ismertettük a vádiratot is. Megírtuk, hogy a bíróság a tárgyalás egész tartamára kizárta a nyilvánosságot és így már csak azért sem volt módunkban az, hogy a tárgyalás lefolyásáról tudósíthassunk. Az ítéletet a törvény szerint nyílt ülésben kellett kihirdetni.
Marton Aladár ezredes elnök hétfőn délben nyitotta meg a nyílt főtárgyalást Az ítélet dr. Szentgyörgyi Elemér százados-hadbíró tárgyalásvezető olvasta föl és indokolta. Itt ismertetjük az ítéletet, amellyel egyébként lapunk más helyén foglalkozunk.
*
A budapesti honvéd hadosztálybiróság a Duczyńska Ilona és társai vádlottaknak a katonai büntetőtörvénykönyv 327. §-ba ütköző büntette miatt folyamatban lévő pörben a következő ítéletet hozta:
Duczyńska Ilona Mária máriaenzensdorfi születésű, lembergi illetőségű, 21 éves, római katolikus vallású, hajadon, bölcsészettan hallgató elsőrendű, Sugár Tivadar budapesti születésű és illetőségű, 21 éves, izraelita vallású, nőtlen orvostanhallgató másodrendű vádlottakat a bíróság bűnösöknek mondja ki a katonai büntetőtörvénykönyv 327. szakaszába ütköző, az állam hadereje elleni bűntett vétségében, amelyet azzal követtek el, hogy Duczyńska Ilona és Sugár Tivadar Budapesten 1917. október, november és decemberben és folyó évi január havában, háború idején az ellenséggel való egyetértés nélkül, oly célból, hogy saját haderőnkre hátrány háramoljék, együtt és közösen, részben a belső rend és közbiztonság fölbontására részben pedig a katonai fegyelem meglazítására, a haderő teljes fölbomlasztására alkalmas, a katonai szolgálati kötelesség megszegésére, illetve a hadviselés eszközeinek megvonására lázító és izgató tartalmú következő röpiratokat, illetve plakátokat: úgymint „Munkások, Testvérek!” fölírású és „A zimmerwaldiakhoz csatlakozott szocialisták magyarországi csoportja” aláírású röpirat, a két munkáskéz által összetört lőfegyvert ábrázoló anarchista jelvénnyel „Egy fillért, egy embert se többé a hadseregnek!” köriratú plakátot és végül a „Katonatestvérek” című és „Katonák, mit fogtok majd tenni?” befejezésű röpiratot szerkesztették, sokszorosították és terjesztették. Ezért a bíróság Duczyńska Ilona vádlottat a katonai büntetőtörvénykönyv 329. szakasza alapján, a katonai büntetőtörvénykönyv 92. és 127. szakaszai, valamint a katonai büntetőpörrendtartás 309. szakasza 2. pontjának alkalmazásával, az önhibáján kívül elhúzódott vizsgálati fogságból 6 hónapnak a büntetésbe való betudáson fölül még kétévi, kéthetenként egynapi kenyér és víz melletti böjttel, böjtnapokon kemény fekhellyel és a büntetés első és minden hatodik havában 15 napi magánfogházba zárással súlyosított súlyos börtönre, Sugár Tivadar másodrendű vádlottat pedig a katonai büntetőtörvény 329. szakasza alapján, a katonai büntetőtörvénykönyv 127. szakasza, valamint a katonai büntető pörrendtartás 309. szakasza 2. pontjának alkalmazásával az önhibáján kívül elhúzódott vizsgálati fogságból 6 hónapnak a büntetésbe való betudáson fölül még háromévi, minden hó első napján kenyér és víz melletti böjttel, böjtnapokon kemény fekhellyel és minden hó 15. napján magánfogházba zárással súlyosított súlyos börtönre ítélte. Csillag László budapesti születésű, 19 éves, izraelita vallású, nőtlen malomhivatalnok harmadrendű vádlottat, Klein Keleti József nagybocskói születésű, 28 éves, izraelita vallású, nős mérnök negyedrendű vádlottat és Végh Dezső nagyváradi születésű, 36 éves, református vallású, nős címfestőt, a magyar királyi 4. honvédgyalogezred tartalékos honvédja, ötödrendű vádlottat a bíróság a katonai büntető pörrendtartás 306. szakaszának 4. pontja alapján, mert bűncselekményi tényálladék nincs megállapítva, az ellenük emelt vád alól fölmentik. I. és II. rendű vádlottak beismerték a tettet. Ezen beismerő vallomásuk, valamint az iratok közt elfekvő 1/c, 31/c, 174/a és 3SG/a naplószámú tárgyi bizonyítékoknak alapján, valamint, az elhangzottak, Justus Valdemár és neje, Nagy József, Adarnecz Istvánné, Adamecz Erzsébet tanúk vallomásai egybevetése alapján a bíróság tényként megállapította az előbb kihirdetett rendelkező részben foglalt tényállást.
Vádlottak azzal védekeztek, hogy tettük nem a saját, haderőnk hátrányára, illetve az ellenség előnyére volt, hanem az csupán emberies érzésből, egy magasabb céltól, a béke céljától vezéreltetve követtetett el; azt akarták elérni, hogy az emberiséget a háború borzalmaiból kiszabadítsák, a békét hozzák közel és támaszt akartak nyújtani a békére különben is hajlamos kormányunknak cselekményének keresztülvitelére, illetve ezen céljának keresztülvitelére; hogy pedig a fölvonuló tömegek ellen netán kivezénylendő katonaság ily irányú, olyan irányú cselekményt ne kövessen el. amelyek a tömegnek hátrányára volnának, fölvilágosítást akartak a „Katonatestvéreink” című röpirattal oly irányban, hogy ezt el ne kövessék; a plakát közzétételével a proletárságot akarták visszatartani a hadikölcsön jegyzésétől és illetve azt akarták elérni, hogy az állam más fináncpolitikai úton szerezze meg a hadviselés szükségletére való pénzt, mint hadikölcsön útján.
A bíróság a katonai Btk. 327. szakaszának tényálladékát vizsgálta először is meg és azt állapította meg, hogy a katonai Btk. 327. szakaszában megállapított cselekmény létrejöttéhez szükséges különleges célzat jelen esetben fönnforog. Mert ez a célzat akkor is fönnforog, ha a gonosz szándék csak közvetve ugyan, de olyan cselekvőségben vagy mulasztásban jelentkezik, amiből az ellenség haderejére való előny, a mi hadseregünkre való hátrány könnyen bekövetkezik. A közvetett szándék megállapításához bármely oly cselekvés bizonyított fönnforgása elégséges, amely közönséges emberismerettel és a köztapasztalat szerint a tömeg megmozdítására alkalmas. A bíróság a jelen bűntett tárgyát képező három röpiratot, illetve plakátot erre alkalmasnak találta. Ezeknek tartalma ugyanis kétségtelenül ellentmond vádlottak védekezésének. Ha ezen röpiratok tartalmát egyenként tekintjük, akkor az első röpiratnak a bíróság által rekonstruált következő része: „Tűrjünk-e, szenvedjünk-e tovább csak azért, mert a német császár még mindig idegen népeket kíván leigázni? Egyetlen erő tudja a kitűnően megszervezett reakciót legyőzni: ez a nemzetközi proletárság egyöntetű, forradalmi békeakciója. Ehhez az eszméhez tapadt Pétervár és Moszkva forradalmi proletársága. Május 19-én Adler Frigyes halálos ítéletének hírére Oroszországnak elállott, a lélegzete. Milánói és turini elvtársaink gépfegyverekkel néznek farkasszemet. Testvéreink, rajtunk a sor”, végül különösen: „ennek eszköze a gazdasági harc, amelynek nyílt célja az általános sztrájk, hadigépek, fegyverek, muníciók szabotázsa által megnehezíteni a hadviselést”.
Nyilvánvaló, hogy vádlottak, bár távoli célokért és eszmei célokért küzdöttek, mégis közvetlenül a haderő harckészségét kívánták megtámadni s ezt tartották annak az eszköznek, amellyel ők e távoli célt elérni igyekeztek, mert a haderőnek a harckészségét szolgálják azok a célok, melyeket vádlottak szabotázs által kívántak megtámadtatni. A plakátnál a vádlottak nemcsak a hadikölcsön ellen izgattak, de izgattak az állam azon joga ellen is, amely a háborúban különösen nagy fontosságú és amely az államnak a hadsereg kiegészítésére vonatkozó jogát érinti. Az „Egy embert sem többé a hadseregnek” kitétel erre vonatkozik. Ugyanez áll a „Katonatestvéreink” című röpiratra nézve is. Azon végső kérdésben, hogy „Katonák, mit fogtok majd tenni!” benne van egyben a felelet is: tulajdonképpen a katonai büntetőtörvénykönyv 314. szakaszába ütköző katonai szolgálati kötelesség megszegésére való csábítás bűntettének ismérveit foglalja magában. Fölmerül most már az a kérdés, vájjon miért 327. § a jelen esetben és miért nem 314. illetve, ha háború idején történik a csábítás, miért nem 317. § ? A bíróság ennek a kérdésnek eldöntésénél figyelembe vette azt, hogy itt vádlottaknak egyakaratú elhatározásból kifolyó, folytatólagosan elkövetett három rendbeli cselekményéről van szó, amely három rendbeli cselekményük bizonyos fokozatot is árul el. Az első esetben akkor, amikor háború idején az országnak a belső rendje egyformán fontos hadiérdek, akkor az osztály elleni izgatás közvetve nyilván a hadiéra és a hadviselés érdekeinek is ellentmond. A fokozat második lépcsője a plakát. Itt már tovább mennek a vádlottak, itt már egyenesen a hadierő érdekébe ütköző és a hadviselést megnehezítő eszközhöz fordulnak, a hadviselés céljaira szolgáló összegnek előteremtését, másrészt pedig a haderő kiegészítésének megakadályozását tűzi ki célul. A harmadik röpirat, a „Katonatestvéreinkhez” címzett röpirat az már egyenesen és közvetlenül magába a katonaságba, mint intézménybe, mint szervezetbe nyúlt bele és annak a rendjét kívánja fölbomlasztani. Vádlottaknak ama védekezése, hogy csak befelé és nem kifelé volt ez a céljuk, azért nem foghat helyt, mert a bíróság nézete szerint az a körülmény, hogy a katona mikor engedelmeskedjék a részére kiadott parancsnak, egyáltalában nem bocsátható a katona megbírálására. Ha már most e három egységes cselekményt veszi a bíróság figyelembe, akkor a 314. §-nak konkrét célja tekintetében bizonyos plusz mutatkozik, amelyet csakis a 327. §-ban foglalt célba lehet belemagyarázni.
A bíróság ítéletének rövid indokolása a következő:
Csak röviden terjeszkedik ki az indokolás emellett arra a körülményre, amit a védelem hozott föl és amik már ez indokolással kapcsolatban is figyelemre méltathatóak nem voltak: az 1912. évi LXIII. tc.-re és a polgári büntetőtörvénykönyvnek 172—173. szakaszára való hivatkozás. A bíróság röviden csak akként reflektál ezekre, hogy az izgatás és lázítás éppen az előbb kifejtetteknél fogva, mint külön bűncselekmény nem bírálható el. Ha nem volna semmiféle közvetlen összefüggésben a haderő kérdéseivel, akkor csakis erről lehetne szó. Minthogy azonban magát a haderőt támadják, ennek a hátránya lebegett szem előtt — éppen eltérőleg a dr. Hamburger-féle pozsonyi ügytől, amelyben egy szó sincs a haderőről —, ezt a 327. §-t kellett kimondani. Az 1912. évi 63. tc.-re való hivatkozással szemben arra utal a bíróság, hogy ebben pusztán sztrájkról van szó, sztrájkra való reábírásról, de nem arról a sztrájkról, amely a haderő eszközeinek megvonását tiizi ki célul, ami szintén bizonyos pluszt tételez föl, amely a hivatkozott törvényszakaszban el nem helyezhető.
Súlyosbító körülményt a bíróság nem látott fönnforogni. Enyhítő körülménynek tudja be a feddhetlen előéletet mindkét vádlottnál, azt a körülményt hogy más uszítók is állottak mögöttük és ezeknek az uszítására követték el a bűncselekményt, azután a katonai Btk. 114. §-ának d) pontját, amely az orvosi véleményen nyugszik, és pedig elsőrendű vádlottnál igen nagy fokban való korlátolt beszámíthatóságot, másodrendű vádlottnál kisebb fokú beszámíthatóságot állapított meg; a vádlottakra kiszabott büntetéskülönbség éppen ezért, a beszámíthatóság foka miatt érezteti hatását; a 115. § k) pontját hogy a vádlottak hosszabb ideje vannak vizsgálati fogságban; a 115. § a) pontját hogy a 174. naplószám alatti röpiratnak a sokszorosítása csupán megkíséreltetett és végül azt, hogy ugyan nem vádlottak akaratából, de ténycselekményéből hátrány nem származott.
Ami a másik három vádlottat illeti, e tekintetben a bíróság nem talál elegendő megnyugtató bizonyítékokat vádlottak bűnösségére, nem látta bizonyítva azt, hogy vádlottak azon szándékból cselekedtek és annak tudatában, hogy mihez nyújtanak segélyt. Ezen öntudat nélkül, ezen szándékosság hiányában a bűncselekmény tényálladéka nem konstruálható, a bíróság tényálladék hiányában vádlottakat fölmentette.
Dr. Baracs Marcell, Duczyńska Ilona védője a tárgyalás során bejelentett semmiségi panaszait ezúttal is fönntartja, ezenkívül semmisségi panaszt jelent be a hatáskör helytelen megállapítása miatt, továbbá, mert nincs büntetendő cselekmény, azonkívül, mert védettje javára büntethetőséget, üldöztetést kizáró ok forog fönn, továbbá a helytelen minősítés miatt.
Dr. Mérő Géza, Sugár Tivadar védője ugyancsak semmiségi panaszt jelentett be, de fellebbezést és semmiségi panaszt jelentett be dr. Bíró Kálmán honvédügyész. főhadnagy-hadbíró is. A fogvalevő vádlottakat sem bocsátották szabadon.
Itt jegyezzük meg, hogy az egész főtárgyalást három gyorsíró jegyezte.