„Én azt állítom, hogy az a politika, amelynek Tisza, Apponyi és Andrássy tudatos, Esterházy kevésbé tudatos képviselője volt – nem az eredmény távlatából nézve, hanem önmagában is –, a legnagyobb mértékben könnyelmű politika volt, amelyért a történelem és a lelkiismeret fóruma előtt alig lehet felelni. Egy kártyára tették föl Magyarországot, a német győzelem kártyájára. Csírájában elfojtottak minden készülődést arra, hogy a másik esély bekövetkezése ne találja a nemzetet teljes kiszolgáltatottságban, hogy az a másik esély ne sújtson le minket egészen” – írta Károlyi Mihály az 1923-ban megjelent, Egy egész világ ellen című visszaemlékezésében. Az 1916 nyarán önálló ellenzéki programot hirdető Károlyi békepolitikája 1917-ben lépett szintet: februárban egyedül tiltakozott a képviselőházban a korlátlan tengeralattjáró-háború meghirdetése ellen, június 24-én pedig az addigi legélesebb „antimilitarista” beszédét tartotta pártja kiskunfélegyházai népgyűlésén. 1917 szeptemberében a magyar függetlenségi mozgalom egyik szimbolikus városában, Cegléden mondott újabb beszédet, amelyben Károlyi az antanthatalmakkal való kapcsolatfelvétel mellett foglalt állást. A Budapesti Hírlap berlini tudósítója szerint Károlyi beszédének Németországban is visszhangja volt.

Felhasznált irodalom:
Károlyi gróf ceglédi beszéde = Budapesti Hírlap, 1917. szeptember 21.
Károlyi Mihály: Egy egész világ ellen. Budapest, Gondolat, 1965.

Készítette: Csunderlik Péter

Budapesti Hírlap, 1917. szeptember 21.
Károlyi gróf ceglédi beszéde

– A Budapesti Hírlap tudósítójának távirata –

Berlin, szept. 20.

Az itteni politikai körök kénytelenek foglalkozni Károlyi Mihály gróf ceglédi beszédével, mert hozzá közel álló körök gondoskodnak róla, hogy nyilatkozatai Németországban is elterjedjenek. A beszédről többféle nyilatkozatot hallottam, amelyeket a következőkben foglalhatok össze:
Végre magától Károlyitól is meghallhattuk, hogy nem fogadja el teljesen Czernin gróf politikáját. Eddig ugyanis megtévesztette az embert az, hogy Károlyi Czernin hívének tüntette föl magát, bár nyilvánvaló volt, hogy a kettős monarchia nem támogathat olyan kalandos politikát, amilyent Károlyi hirdet.
Ami Károlyi legutóbbi tervét illeti, hogy a kettős monarchia legyen a béke közvetítője Németország és Angolország között, ehhez elég annyit megjegyezni, hogy Angolország természetszerűen csak akkor bízna ilyen szerepet Ausztria és Magyarországra, ha biztos lehetne abban, hogy Bécs és Budapest hajlandó nemcsak jegyzékeket közvetíteni, amire különben számos más mód is rendelkezésre áll, hanem bizonyos angolbarát nyomást kifejteni Berlinben. Ehhez nem is volna szükséges az, hogy a kettős monarchia külön békét kössön, Károlyi tehát feleslegesen védekezik a föltevés ellen, mintha szakadást akarna létrehozni Ausztria és Magyarország és Németország között. Világos, hogy ilyen szerepre a kettős monarchia nem vállalkozik, és ezzel megdől az egész politikai légvár, melyet Károlyi fölépített. A közösen viselt háború valamennyi háborús félre bizonyos kötelezettségeket ró, és ha Oroszország ma már nem is jelent veszedelmet a kettős monarchiára, ezt a fordulatot nem lehet másképpen felfogni, mint a háborúnak egy újabb fázisát, és nem szabad elfelejteni, hogy egykor német, magyar és osztrák csapatot együttesen semmisítették meg az orosz hadakat a Kárpátokban. Szűkkeblű felfogás tehát a Károlyi grófé, midőn azt mondja, hogy a háború ez idő szerint Angolország és Németország között folyik.
Meglehet, hogy angol államférfiak meg fogják kísérelni, hogy számoljanak Károlyi terveivel, amelyek mögött csak elenyésző kisebbség áll, azonban keservesen fognak csalódni, mint ahogyan már csalódtak akkor, amikor arra támaszkodva, hogy a kettős monarchia hajlandó lesz a szövetségi hűséget antantos értelemben felfogni, közeledést kerestek Ausztria és Magyarország külügyi kormányához. (V.)