A háziezred emléktáblája (Forrás: wikimedia)

Hanyas vagy? Harmickettes? – egy ezred történetének a margójára

2016 szeptemberében világháborús bombát találtak a budapesti Harmickettesek terén. Ennél stílszerűbben nem is kezdhetnénk rövid írásunkat a tér névadójáról, a 32. honvéd gyalogezredről.

Az alakulat története több évszázados, a főváros házi ezredét még Mária Terézia alapította a 18. században. 1741 szeptemberében ugyanis a pozsonyi diétán a rendek nem csupán „életüket és vérüket” ajánlották fel a királynőnek, hanem 21 600 katonát is, sőt katonai raktárak létesítését és a nemesi testőrség felállítását is megígérték. Az országgyűlés által megajánlott újoncokból hat új magyar gyalogezredet szerveztek, báró Újváry László, báró Haller Sámuel, gróf Forgách Ignác, báró Andrássy Ádám, Szirmay Tamás és gróf Bethlen Farkas parancsnoksága alatt. Ezek a később 2., 31., 32., 33., 37. és 52. számot kapott ezredek az első világháború végéig álltak fent. A harmickettesek parancsnoka elsőként Forgách Ignác volt, őt követte 1773-tól gróf Gyulay Sámuel, 1802-től galántai Esterházy Miklós, 1834-től Ferenc Ferdinánd főherceg.

Mária Terézia halála után az ezred mozgósítására sokáig nem került sor, 1781-től kiegészítő és toborzási helyét Pestre, illetve a szomszédos vármegyékbe helyezték át: azaz az itteni illetőségű (magyarán szólva az itt lakó) férfiaknak kellett katonai szolgálatukat az ezred soraiban teljesíteniük – ekkor ragadt rá a „Budapest házi ezrede” elnevezés.

A harmickettesek aztán az első világháborús ütközetekből már rendre kivették részüket, így ott voltak Przemyśl nevezetes ostromakor is. 1914. augusztus 12-én mintegy 1500 fő indult a vár védelmére a józsefvárosi pályaudvarról. Főként idősebb emberek voltak, akik nem puskával, hanem az ezredhez tartozó katonai munkásosztag tagjaként ásóval és csákánnyal voltak felfegyverezve. Feladataik közé tartozott az erdőirtás, sáncásás, útépítés – kevésbé dicsőséges, ám hadászati szempontból nélkülözhetetlen munka.

Október 5-étől azonban a mind erőteljesebb orosz rohamok az erőd délkeleti oldalán arra késztették a harmincketteseket, hogy fegyvert ragadva védjék meg a várat – majd az ostrom visszaverése után éjszakai műszakban temették elesett harcostársaikat. Rövid időre térhettek csak vissza korábbi feladataikhoz, hiszen 1915 januárjától az orosz tüzérség a korábbinál szorosabbra vonta a gyűrűt az erőd körül. Végül a kiéheztetés vezetett Przemyśl várának feladásához: az itt szolgáló katonákat Szibériába vitték.

Az oroszországi esztendők bemutatásához támpontot adhatnak a Poltikatörténeti Intézet Magyarok a Szovjetunióban, 1914–1941 elnevezésű adatbázisának információi. Az itt szereplő 40 ezer személyből csaknem 32 ezren az első világháború ideje alatt, azaz hadifogolyként kerültek Oroszország területére. Az adatbázis jelenleg 951 olyan személyt tartalmaz, akik a 32. gyalogezredben szolgáltak, és 1921-ig nem tértek vissza Magyarországra. Fogságuk évei alatt „végigturnézták” Szibéria csaknem valamennyi hadifogolytáborát – hogy csak a nevezetesebbeket említsük: Krasznojarszk (58 fő), Omszk (60 fő). Tízes csoportokat találunk többek között Berezovkában, Moszkvában, Nyikolszk-Usszurijszkban, de akadt közöttük olyan is, aki meg sem állt a távoli Vlagyivosztokig.

Az ezred nagy veszteségeket szenvedett a háború alatt, a fogságba nem esettek 1918 őszén érkeztek vissza Magyarországra.

Utcanévtábla a Józsefvárosban
(Forrás: wikimedia)

 
A trianoni békeszerződést követően a Monarchia közös gyalogezredei megszűntek, így a harminckettesek is. Az ezred emlékére egykori tisztjei megalakították a 32-esek asztaltársaságát, és 1929-ben emléktáblát avattak a Mária Terézia laktanya falán, valamint összeállították az ezred emlékalbumát is. A gyalogezred első világháborús hősi halottainak emlékműve a VIII. kerületben, Józsefvárosban található – a Baross utca kiszélesedésénél lévő tér pedig nevében őrzi az egykori alakulat emlékét.

 
Felhasznált irodalom:
Magyarország hadtörténete. I. kötet. Szerk.: Bohus József. Budapest, 1985.
Budapest volt házi ezredének a cs. és kir. 32. gyalogezrednek története (1741–1918). Szerk.: Tinódi Varga Sándor. Budapest, 1933.

 
Készítette: Kaba Eszter