A fenti idézet ugyan a Vasárnapi Újság című hetilapban jelent meg 1914 szeptemberében, de nem az újságíró egyéni véleményét tükrözte, hanem az országgyűlés által egy évvel korábban, 1913-ban elfogadott jogszabály tartalmára utalt. Az 1913-as törvény valójában a hadifoglyok jogait rögzítő,
2016 szeptemberében világháborús bombát találtak a budapesti Harmickettesek terén. Ennél stílszerűbben nem is kezdhetnénk rövid írásunkat a tér névadójáról, a 32. honvéd gyalogezredről.
Benda Jenő (1882–1944), a Pesti Hírlap munkatársa a háború egész ideje alatt sokat cikkezett az oroszországi viszonyokról és a hadifoglyok ottani életkörülményeiről. Mikor hosszas diplomáciai egyeztetést követően 1921 nyarán a túszként visszatartott hadifoglyok számára is lehetővé vált a hazatérés
Rendhagyó ünnepi írásunkban néhány naplórészletet olvashatnak az oroszországi fogolytáborokban töltött karácsonyokról: Adamik Pál őrmester és Kohányi Kálmán tartalékos zászlós írásaiból.
Egy korábbi posztunkban már érintőlegesen beszámoltunk az oroszországi – főként a szibériai – hadifogság egyik legfőbb (ön)szórakoztatási formájáról: a hadifogolyszínházról, a főszerepet játszó primadonnákra helyezvén a hangsúlyt. Mostani írásunk apropóját a pjescsankai Magyar Fogoly Színpad alapításának 100. évfordulója adja,
„…Persze a nagyobb szereplők valahogy mintha nagyobb rangot viseltek volna, mint ami a gallérjukra volt varrva. Különösen pedig a nőszereplők. Mégis másképp kellett velük bánni. Mégiscsak a nőszereplők hoztak valami új bizsergést, valami új fűszert a játékba, alvó emlékeket ráztak életre.
Az I. világháború alatt mintegy 2,5 millió osztrák–magyar állampolgár és ennél jóval kevesebb német katona – mindössze 200000 – esett orosz hadifogságba. Általában kevesebb szó esik a másik oldalról, az osztrák–magyar területeken felállított hadifogolytáborokról és az ott fogva tartottakról.
